2018. 03. 26.

Pozitív évet zártak a svájci és német állami vasutak

Növekvő utasszámok, bevételek és haszon. Eredményes gazdálkodási adatokról számolt be a svájci és a német állami vasúti konszern.





Az SBB a tavalyi évet értékelő közleményében első helyen említette meg, hogy 0,2 százalékkal 89,0 százalékra növelte a pontossági mutatót, ami az elmúlt hat év legmagasabb értéke. Természetesen a részletes adatokat tekintve a keleti régió és Zürich környéke húzza fölfelé az értéket, a másik véglet az olasz vasúttól átvett késések okán Tessin kanton. Külön kiemelték, hogy főként a teherfuvarozás szempontjából volt meghatározó esemény a rastatti alagút beomlása, aminek kapcsán tovább kívánják erősíteni a TEN-T folyosókhoz kapcsolódó összeurópai együttműködést.

A 2016-ban útjára indított Railfit 20/30 nevű hatékonyságot javító program keretében 785 millió frankot sikerült megtakarítani. A regionális szegmensben a fedezeti hányadot a kantonoktól és a szövetségi államtól kapott csökkenő támogatás ellenére sikerült 59-ről 61 százalékra növelni. A személyszállítás tejes bevétele 4,3 százalékkal 3409 millióra kúszott föl, ebből a haszon 186 millió frank lett. A növekmény a Gotthard-tengelynek és a növekvő GA és Halbtax bérleteknek köszönhető, de az utasok ennek hatásait fogják élvezni mintegy 50 millió frank értékben. A "rezsicsökkentés" keretében a telefonos Rail Service (gyakorlatilag az ügyfélszolgálat) felhívása májustól a mostani fix percdíj helyett helyi tarifájú hívás lesz, a csúcsidőn kívüli bérletek ára akár 70 százalékkal is csökkenhet. Naponta 1,26 millió utas választja a szolgáltatásokat, 480 ezer GA és 2,5 millió Halbtax bérlet van forgalomban, ezeknek már 26 százaléka a hivatalos alkalmazásban tárolt és folyamatosan csökken a pénztárnál váltott jegyek száma.

A teherszállításban viszont a környezetvédelmi célokat elsődlegesnek tartó állami regulák ellenére is visszaesés tapasztalható: az irányvonatok terén csak 0,8 százalékos, de a kocsirakományú szállításban 14,5 százalékos volt. Ez a 2016-os 1 milliós veszteség helyett 239 milliós veszteséget termelt tavaly. A technikai-technológiai fejlődés miatt a jelenlegi számítások szerint 2020-ig a mai 2200 munkatárs közül 330-nak, 2030-ig mintegy 800-nak jelenti majd a kényszerű munkakörváltást.

A pályavasúti szolgáltatások területén is sikerült 100 milliós bevételt elkönyvelni, amit az eredményesebb forgalomirányítás okozott. Ennek ellenére az infrastruktúra állapotát csak kielégítőnek titulálták, pedig a tervezetthez képest 31 kilométerrel, százalékban mérve 17-tel több pályát újítottak föl és a szövetségi állammal kötött 15 teljesítménycél közül 12-t teljesítettek is.

Március eleje óta közforgalomban is találkozhatunk a hányatott sorsú Bombardier TWINDEXX Swiss Express típussal, amit egyfajta zászlóshajónak szán a svájci szövetségi vasút. (fotó: SBB)

A svájci mellett a német állami vasúti konszern is közzétette a maga számait: Rekord rekord hátán, de van még hova fejlődni a pontosság és a minőség tekintetében. Tavaly zsinórban harmadszor is nőtt a távolsági járatokon az utasszám, a 3,2 százalékkal 142 millióra emelkedett mutatószám a vezérigazgató szavai szerint a klímavédelemnek is szól. A regionális járatokon a 2,6 százalékkal több, 41,9 milliárd utaskilométert mértek és az összes frissen odaítélt pályázat 74 százalékát sikerült megszerezni. A távolsági szegmensben azonos mértékben emelkedve 40,5 milliárd utaskilométert értek el.

A vállalatcsoport nettó bevétele 5,2 százalékot emelkedve 42,7  milliárd eurót ért el, idénre 44 milliárd lesz a célszám. A DB Schenker 16,4 milliárddal, a DB Arriva 5,3 milliárddal járult hozzá az eredményhez. A teherszállítási részleg az európai szárazföldi szolgáltatások terén 0,8, a szállítási láncok esetében 4,8, a légi és tengeri szállítások terén 10,3 valamint 8,1 százalékot javított. Ugyan a vasúti áruszállítások volumene 2,3 százalékot esett, 2022-ig 100 többáramrendszerű mozdonyt és 4.000 új teherkocsit szereznek majd be.

A DB Netz által kezelt pályahálózaton fél százalékkal emelkedett a vonatok száma és a konszernidegen teljesítmény elérte a 30,9 százalékot. Az éves összesítésben továbbra is elérendő cél a 82 százalékos arány, amit az építési részlegnél már jó tapasztalatokkal szolgált központi felügyelet kiterjesztésével kívánnak elérni.

Az utasszámok növekedését a vállalat vezetésének reményei szerint a pontossági és a minőségi mutatók is követik majd az aktuális üzleti évben (fotó: Adorján Péter)

Új egyenruhát vezet be a Deutsche Bahn
A Deutsche Bahn az évértékelő konferencia keretében mutatta be az idén bevezetendő egyenruhák első példányait, mely a Németországban inkább a televíziós szereplései nyomán ismert Guido Maria Kretschmer divattervező munkája. A korábbi fekete, fehér és kis mértékben vörös színű, erősen formális szabású és ezáltal tiszteletet parancsoló egyenruhát egy fiatalosabb szabású, bordó-sötétkék kollekció váltja majd. A frissen bemutatott darabok finoman fogalmazva is megosztják a dolgozókat: általában a vállalati arculattól teljesen idegen színekre panaszkodnak és a határozott, tiszteletet parancsoló fellépés is nehéz lehet az új összeállítást viselve, egy online petíciót aláírók véleménye szerint ráadásul a hiányzó zsebek miatt nem is praktikusak a darabok. Az utaskísérők ruhája inkább hasonlít légitársasági darabokra (a Qatar Airways például hasonló bordót használ), mint vasútira és a mozdonyvezetők szettjét is elrontja a nagypapás szürke pulóver.
Balról jobbra haladva az új formaruhák: a 2. kocsiosztály utaskísérője, a mozdonyvezető, az 1. kocsiosztály utaskísérője, végül pedig az állomási személyzet. (fotó: Dan Zoubek / DB AG)

Adorján Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.