2018. 05. 18.

Hétvégi gyors – 2018. május 12-18.

Dráguló buszállomás Berlinben. Tengerentúli vonalakat nyit a Flixbus. Erősíti a szibériai elővárost az RZD. Határt lépne át a WestBahn. Hírösszefoglalónk.


Tovább dráguló buszállomás


Berlin | Németország – Nem úgy megy a központi autóbusz-állomás (ZOB) építése (sem), ahogy eltervezték. Az eredeti tervek még csak szükségszerű felújításról és minimális bővítésről szóltak, de tavaly már 14 helyett 30 millió euróról beszéltek a városházán. Az aktuális tervek szerint egy szinte teljes újjáépítésről beszélhetünk: az állóhelyek számának bővítésén túl újraépül az épület és az utastájékoztató és a forgalomirányítási rendszerek is megújulnak. A költségeket újabban 37,3 millióban állapították meg, de a városi költségvetésbe 42 milliót terveztek be. Az ellenzék szerint nem feltétlenül volt szükség a történelmileg kialakult buszpályaudvar ilyen fokú átalakítására, jobb lett volna a minimális beavatkozások megvalósítása mellett a város keleti oldalán egy teljesen új állomást felépíteni. Eközben a járatok és az utasok száma az elmúlt két évben 170 ezer illetve 6 millió körül alakult, ami a piac monopolizálódásának is köszönhető.


Flixbus US


Los Angeles, Kalifornia | Amerikai Egyesült Államok – A Flixbus villámgyors európai terjeszkedése után itt a beígért amerikai betörés. A Kalifornia-Nevada-Arizona háromszögben május 31-től indulnak útnak a zöld buszok, első körben olyan nagyvárosokat összekötve, mint Los Angeles, San Diego, Las Vegas, Phoenix és Tucson. A Flixbus zöld mobilitásként határozza meg magát, ami kicsit vicces a tízsávos autópályákon rongyoló buszokra gondolva, de végső soron egy V8-as motorral szerelt pickuphoz képest biztosan környezetbarát ez is... Az érintett régiók közösségi közlekedése meglehetősen szegényes, úgyhogy valószínűleg lesz kereslet a buszokra is. Ami a kötött pályás konkurenciát illeti, a Los Angeles - San Diego viszonylaton az Amtrak vonataival is versenyez majd az új szolgáltató.

A Flixbus nyitó vonalhálózata


Több elővárosi vasút Novoszibirszkben


Novoszibirszk | Oroszszág – Fejleszti elővárosi vasúthálózatát a Szibéria fővárosának számító Novoszibirszk. Az RZD nemzeti vasúttársaság, illetve a városi és kerületi vezetők megállapodása szerint 584 millió rubeles beruházás keretében szeretnének javítani a jelenleg elég soványka elővárosi vasúti kínálaton, melyet a Transzszibériai Vasút város környéki szakaszán biztosítanak. A 2019-ben nyitandó közel 21 kilométeres új viszonylat a meglévő fővonali állomásokon túl egy jelenleg csak teherforgalomra használt szakaszt is bevonna a személyközlekedésbe, mely Klesika állomásig fut. A távlati tervek szerint Inszkaja állomásig hosszabbodna az új viszonylat, így összesen 85 kilométeres lenne. Ezek mellett két másik, rövidebb vonalat is terveznek, melyek közül az egyik a Tolmacsevo névre hallgató nemzetközi repülőteret kötné be az elővárosi vasúti forgalomba. Papíron most is komoly elővárosi hálózat van Novoszibirsz körül, de a menetrend egyáltalán nem kínálati - kifejezetten reggeli-délutáni, néhány vonatos menetrendekkel operálnak.

Elővárosi vonat érkezik Berdszk felől Novoszibirszkbe - a vonalon a reggeli és délutáni órákban van értelmezhető menetrendi kínálat
(fotó: Magyarics Zoltán)


Münchenbe tartana a WestBahn


Bécs | Ausztria – Az osztrák pályafelügyeleti hatósághoz még áprilisban benyújtott igénylés szerint a decemberi menetrendváltástól tervezik beindítani a közvetlen müncheni eljutást biztosító szolgáltatást napi négy vonatpárral. A dokumentum szerint az új, négyrészes, 310 fős KISS kapacitásával számolnak, ami hússzal kisebb a most ott közlekedő Meridian-FLIRT értékénél. A 155 kilométeres utat 1:40 alatt tennék meg a Salzburgtól München Hauptbahnhofra továbbközlekedő járatok Freilassing, Traunstein, Rosenheim és München Ostbahnhof köztes megállásokkal. A vonatpárok számát a DB Netz díjszabásában található úgynevezett pont-pont járatokra vonatkozó darabszám-korlátozás miatt találták ki, mert így a pályahasználati díj legalább harmadát meg lehet takarítani.


Szolgálatban a TRAXX-ok


Prága | Csehország – Szolgálatba állt az első TRAXX a cseh RegioJetnél. A 386 201 és 386 202 pályaszámú gépek egyelőre csak a belföldi forgalomban vesznek részt, hamarosan azonban Szlovákia és Ausztria felé is felbukkanhatnak a magánvasút vonatainak élén. A mozdonyok mellett kocsikat is vásárolt a cég: az első körben rendelt tíz mellé további járműveket rendeltek az aradi vagongyártól, a legutóbb leszállított példánnyal együtt már 16 magas színvonalú jármű gyarapítja a sárga flottát.


Vectront vennének a szerbek


Belgrád | Szerbia – A szerb vasút nemrégbien önállósodott teherfuvarozó üzletága, a Srbija Kargo vezérigazgatója, Dušan Graibović a közelmúltban a szerb sajtónak adott nyilatkozatában utalt arra, hogy a nemzetközi forgalomban használható mozdonyokat vásárolnának. A beszerzést a tervek szerint az EBRD által folyósított hitelből fedeznék. A mozdonyokat a tervek szerint Szerbia mellett Horvátországban, Ausztriában, Németországban és Magyarországon is használná a szerb teherszállító cég. Amíg azonban nem állnak rendelkezésre az új gépek, addig 31 darab 461-es sorozatú mozdony felújítására vonatkozó tendert írtak ki, ezt szintén az EBRD kölcsönéből tervezik fedezni.

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.