2014. 08. 25.

A románok hamarosan a cseheknél vannak

Bemutatta az első új személykocsijait a cseh RegioJet. A járműveket az aradi vagongyár építi és úgy volt, hogy ezekkel a kocsikkal a DB AG-val együttműködve veszik fel az üzemet a menetrendváltástól Prága és Hamburg között, ám németek a magánvasút lassúsága miatt inkább az állami ČD mellett döntöttek. De ettől még lesz néhány új kocsija a RegioJetnek, hiszen ők is terjeszkednek.



A következő hetekben folyamatosan érkeznek majd a RegioJethez az új személykocsik, amelyeket az aradi vagongyárnál rendeltek meg. A társaság eredetileg a DB AG-val való együttműködéshez vásárolta a kocsikat, ám a németek a magánvasút késlekedése miatt úgy döntöttek, hogy végül mégiscsak az állami ČD-t választották partnernek a Prága–Berlin–Hamburg tengelyen közlekedő nemzetközi vonatok üzemeltetéséhez a decemberi menetrendváltástól.

Az előtér meglehetősen elegáns benyomást kelt

De sebaj, mert már késve sikerült megoldani a járművek finanszírozását, azért jó szolgálatot tehetnek majd a sárga vasúttársaságnál az új kocsik, hiszen a menetrendváltástól Szlovákiában is meg kívánnak jelenni, mégpedig a Pozsony–Zsolna–Kassa viszonylaton, komoly ellenfeleként a szlovák ZSSK-nak.

A mellékhelyiségek kapcsán sincs szégyenkeznivalója az aradiaknak és a RegioJetnek sem

A RegioJet azon kevés vasútvállatok egyike, akik még nem motorvonatot, hanem klasszikus vasúti kocsikat és még csak nem is szorosan kapcsolt járműegységeket (mint a Railjet) vásároltak újonnan. Radim Jančura, a RegioJet vezetője és tulajdonosa jelezte: a kocsikat be kívánják mutatni Csehországban és Szlovákiában is a nagyközönség számára. Sőt, az egyik járművet a berlini InnoTrans szakkiállításon is megnézhetik majd a tervek szerint a szakma képviselői. Jančura azt is elmondta, hogy a kocsik belső kialakítását az iparművész Patrik Kotas jegyzi és fontos szempont volt többek között az is, hogy a termes kocsikban az utasok ne üljenek az ablakok közötti oszlopokhoz, azok ne takarják el a kilátást, mint mondjuk az ICE-k vagy éppen Railjet esetében van. Az ülések az utasok számára ismerősek lehetnek a DB AG által a felújított IC-kocsikban lévőktől: ezek szintén még a tervezett partnerség „örökségei”. A cégvezető elmondta: ő maga 186 centiméter magas és még így is kényelmesen elfér az ülésekben, bőséges lábtér áll az utasok rendelkezésére a termes kialakítás és annak ellenére, hogy elmondása szerint több férőhely van a kocsikban, mint a Railjet egyes kocsijaiban.

Az utasok a RegioJet vezetőjének elmondása szerint nem ülhetnek nem ablakos részhez. Most vagy a kép torzít vagy azért ez a kijelentés nem egészen igaz, elnézve a páholy mögötti ülőhelyet

A kritikusok azt jegyezték meg és vették a RegioJet szemére, hogy a járművek nem rendelkeznek többcélú térrel, így kerékpár sem szállítható az új járműveken.
Jančura azt is tudatta a nagyközönséggel: a megrendelt tíz személykocsi várhatóan szeptember folyamán érkezik meg a RegioJethez és az engedélyezésüket követően akár már decemberben forgalomba is állhatnak. Bár korábban még 73 jármű rendeléséről volt szó, egyelőre mégis csak tízről állapodtak meg a romániai vagongyárral, akik többek között a belföldi megrendelések mellett letették már a névjegyüket az olasz Arenaways számára épített személykocsikkal is 2010-ben. Egy-egy jármű ára körülbelül egymillió euró és Jančura elmondta: nagyjából ebből a pénzből két régi, használtan vásárolt személykocsi felújítása jönne ki. Ilyennel is rendelkezik bőségesen a társaság, hiszen az ÖBB-től az üzem felvételhez számtalan felesleges, távolsági forgalmú személykocsit vásároltak meg és azóta is több ilyen üzletet kötöttek az osztrákokkal.

A nagyobb méretű poggyászoknak a kocsik végén alakítottak ki tárolóhelyet
(fotók: RegioJet)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.