2018. 07. 18.

Bővít a Flixtrain

A soron következő hétvégétől bővíti kínálatát a Flxitrain. A magánvasút Köln és Hamburg között napi két, heti húsz vonatot kínál majd az utasoknak.


A korábbi HKX vonatokat március 23-ától vette át a távolsági buszos piacon lassan már egyedurakoldóvá váló szolgáltató. A cég most úgy döntött, hogy bővíti az eddigi meglehetősen szegényes kínálatot Hamburg és Köln között. Átlagosan napi két pár vonatot járatnak majd, összesen pedig napi húsz vonatra szerződik a pályavasúttal.
A társaság szerint a vonatok rendkívül népszerűek, ráadásul az RDC Deutschlanddal közösen üzemeltetett járat megáll Brémában és még így is gyorsabb a DB távolsági vonatainál a maga 4 óra 10 perc körüli menetidejével.
A vasúti tevékenységet ellátó alvállalkozó, a nürnbergi BahnTouristikExpress, a BTE már napok óta toborozza a szükséges többletszemélyzetet a HKX-járatokra.
A Flixtrain korábban már már bővítette a kapacitásokat a Berlin és Stuttgart közötti, a LEO Expresszel közös járatokon, ami összességében azt jelenti, hogy bizonyos viszonylatokon komoly versenytársakra kell számítania a Deutsche Bahnnak, ha valóban jó marketing van a magánvasúti szolgáltatás mögé téve.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.