2018. 08. 15.

Legyen tánc!

A Stadler Rail első nagy sikere volt a cseh(szlovák) piacon, hogy az ostravai közlekedési cég, a DPO negyven Tango-villamost rendelt. A svájci cég lengyelországi gyárában nemrégiben készült el az első példány, amely augusztus első napjaiban forgalomba is állt. Körbejártuk az új szerzeményt.




Augusztus 14-én tette meg első útját utasokkal Ostrava legújabb villamosa: a 1701-es pályaszámú Stadler Tango NF2 nOVA. Az új kocsi több szempontból is úttörő: nem csak Ostravában, de egész Csehországban, sőt az egykori Csehszlovákia területén hosszú idő óta az első olyan közúti vasúti jármű menetrend szerinti forgalomban, amely nem hazai termék. Ez nagy lépés a Stadlernek is, annak ellenére hogy ezt a jármű nem a svájci üzemből, hanem Lengyelországból került a morva-sziléziai városba.
A külcsín elsőre blikkre megosztó lehet: a homlok- és a hátfal a keskenyebb kocsiszekrénnyel rendelkező villamosoknak biztosan jól áll, a jármű azonban a „csehszlovák szabvány” szerinti 2,5 méter szélességgel bír, így kissé bumfordinak hat a megjelenése. A Tangoban – amely név mögött egyben a Stadler Rail könnyűmetró/villamos platformja is rejtőzik – a többi ostravai villamossal ellentétben már nem csak a vezetőfülke, hanem a teljes utastér klímatizált – ez nem csak Ostravában, hanem általában a cseh üzemek esetében is ritkaság, emlékezzünk csak a minapi prágai összeállításunkra, ahol jeleztük: csak az új Škoda villamosok egy részén van utastéri klíma.

Az ostravai Tango markáns jellegzetessége, hogy az első kocsirész alatt két, míg a rövidebb hátsó kocsirész alatt csak egy forgóváz van

Az egyirányú kocsik markáns megjelenést kaptak, a behúzott kocsiszekrényvég szubjektív megítélésünk szerint a keskenyebb kocsiszekrényekhez jobban illik. Az eredeti látványtervhez képest kicsit máshogyan is fest a tuja. Tegyük hozzá, igazából egy fehérorosz Metelicára emlékeztet az egész villamos – aligha véletlenül

Az üléselrendezés szintén új arrafelé, eddig nem volt jellemző a 2+2 ülés egy sorban. Maga az utastér egyébként meglehetősen szűk, amit a bőséges többcélú terekkel kompenzáltak. A második ajtónál akár két kerekesszék és két gyerekkocsi egyidejű szállítására is lehetőség van. Az ülések a legújabb, szintén idei beszerzésű Škoda 26Tr (Solaris Trollino 12) járművekből ismerősek.

Az ülések egy része 2+2-es osztásban és részben dobogón kapott helyet

A dobogón lévő üléseket tágas többcélú terekkel kompenzálták. Az e-ticketek olvasója magától értetődő felszerelés

Az 5 V, 2 A-s USB-s töltőpontok is ma már az alapelvárás részét képezik a modern járműveken
(fotók: Mellár Marcell)

A DPO a svájci-lengyel villamosokból összesen 40 darabot állít szolgálatba a következő évek során – a gömbölyű Tatra-fanok legnagyobb örömére – nem selejtezik az összes T3-ast a városban, amelyből még összesen 96 darab van állományban, hanem a korszerűsített hajtással rendelkező magaspadlós kocsik jó ideig még megmaradnak a városban.

Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.