2019. 10. 02.

Villamossal a városhatáron túlra

Augsburgban nem csak a tarifarendszerrel kísérleteznek, de hagyományosabb eszközökkel is fejlesztenek. A szomszédos városba terjeszkedik a hálózat, amihez új villamosok is kellenek.





Még két évet kell várni, hogy az Augsburgtól délre fekvő Königsbrunnba utazhassunk a meghosszabbított 3-as villamossal. Még 2015 végén döntött a két város vezetése, hogy a közút tehermentesítése miatt villamost építenek, bár ezt Königsbrunn már 40 éve szorgalmazta. A szükséges engedélyek beszerzése után csütörtökön hivatalosan is elkezdődhetett az építkezés, hogy a 2021 decemberében esedékes menetrendváltásra elkészülhessen a 3-as vonal 4,6 kilométer hosszú új szakasza.

Königsbrunn autóbusz-állomásán tartották a hivatalos ünnepséget, ahol az első vágánydarabot köszöntötték
(fotó: Anke Maresch / Stadt Königsbrunn)

Az új szakasz a mostani végállomás (Haunstetten P+R) és Königsbrunn Zentrum között épül meg 7 új megállóval és mindössze 1,9 kilométer fekszik majd augsburgi területen, de ettől függetlenül az swa szolgáltat majd a pályán. A két városközpont között körülbelül 30 perc lesz az utazási idő, az egyetemhez pedig a mostani fél óra helyett negyed óra is elég lesz. Teljes vonalon munkanap 15, hétvégén 20 percenként közlekedik majd villamos, Haunstettenig marad a mostani 7,5, csúcsban 5 perces követés.

Virtuális repülés az új vonalszakaszon, már csak két évet kell várni a valósra
(videó: Stadtwerke Augsburg)

Pályán már van, már csak jármű kell. Ez pedig a 42 méter hosszú Stadler Tramlink lesz, ami 231 utast szállíthat, közülük 86-an ülhetnek le. Az 57 millió eurós szerződés nem csak 11 villamos szállítását, hanem azok 16 évnyi karbantartását is tartalmazza. További 16 villamosra van még opció, bár Bajorország második legnagyobb villamosüzeme további vonalhosszabbításokat tervez, amihez jármű is szükséges majd.

A látványterv alapján szakítanak a korábbi, Augsburg színeit tartalmazó fényezéssel
(grafika: Stadler Rail)

A beruházástól azt várják, hogy 10.000 új utas számára nyújtanak majd szolgáltatást, így évente 17 millió kilométernyi autóhasználatot és 3.700 tonna CO2-t takarítanak meg a lakosság számára. Walter Casazza, az swa ügyvezetője szerint a villamos a jövő közlekedési eszköze és már most is fenntartható forrásból nyert ökoárammal üzemelnek.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.