2019. 11. 21.

Menetrend 2019-2020: visszatér a szegedi IC

Némi késéssel, de közzétette a MÁV-START a vasúti menetrendet a 2019/2020-as évadra. Természetesen a korábbi nem hivatalos hírek is igaznak bizonyultak: az ITM nyomására bekerült a sehol-nem-megálló szegedi InterCity-járat.


Különösebb sajtós hírverés nélkül jelent meg a MÁV-csoport oldalán a 2019/2020-as menetrendi évadra vonatkozó közlekedési összefoglaló. Nézzünk pár fontosabb változást.

Az IC 736 „Maros” a Nyugati pályaudvarról 17:58-kor indul, Szegedre 20:02-kor érkezik meg. Ellenkező irányban az IC 707 „Torontál” 06:58-kor indul  Szegedről, Budapest-Nyugati pályaudvarra 09:02-kor érkezk meg. Hogy ez a járat kinek lesz jó, azt nem tudjuk, hiszen az ingázóknak későn; a legtöbb utasnak alapvetően nem jó időpontban közlekedik a járat, ráadásul Zuglóban, Kőbánya-Kispesten, Ferihegyen és Kecskeméten sem áll meg. Van a menetrendben ráadásul még egy pár non-stop járat: az IC 723 „Bugac” (Szeged indul: 16:58, Budapest-Nyugati érkezik: 19:02) és az IC 712 „Hírös” (Budapest-Nyugati indul: 07:58, Szeged érkezik: 10:02).
Ugyancsak újdonság lesz a Nyíregyháza felé ezek szerint bevált Televonat is: Szegedről 14:12-kor indul majd a 1733-as számú vonat, útközben Kecskeméten, Kőbánya-Kispesten és Zuglóban is megáll. Ellenkező irányban 11:28-kor indul a Nyugatiból, Szegedre 13:47-kor érkezik, hasonló megállási renddel. Mindkét vonat [67]-es korlátozással közlekedik, azaz „XII. 20-ig és I. 5-től VI. 15-ig, valamint IX. 1-től vasárnapi közlekedési rend szerint” jár.

A menetrendkönyvben nem szerepel a RegioJet nyáron induló kínálata, igaz, ezek a járatok nem részei a közszolgáltatásnak.

Újdonság a Győr–Celldömölk–Ukk–Tapolca–Keszthely–Balatonszentgyörgy viszonylatú InterRegio-járat: kétóránként közlekedik majd, az ígéretek szerint korszerű dízelmotorvonatokkal lesznek a vonatok kiállítva. A döntés előremutató és üdvözölhető, újabb átlós kapcsolat jött így létre az országban. Más lapra tartozik viszont, hogy a szerelvényforduló pazarlóan lett kitalálva és 2 órán keresztül parkol majd a Desiro Balatonszentgyörgyön, mivel 1 perc alatt biztosan nem lehet visszaindulni vele. Szintén üzemeltetési és üzemeltethetőségi problémát generál, hogy Istvántelektől távolra kerülnek az elmúlt másfél évtized alatt nem megfelelően karbantartott és ezáltal amúgy sem túlzottan megbízható járművek.
Érdekesség, hogy az IR-vonatokhoz csatlakozva a kisebb megállókat Sümeg és Ukk között autóbuszok szolgálják majd ki, ezek Ukkon a zalaegerszegi Göcsej IC-khez elvben csatlakoznak majd.

Szintén dunántúli fejlesztés, hogy Budapest–Veszprém–bobai delta–Zalaegerszeg viszonylaton kétóránként Göcsej néven InterCity-vonatok járnak majd. Budapest és Szombathely között a Bakonyon át pedig a Bakony IC-k járnak, Buadpest és Ajka között így órás ütemet biztosítanak majd. Az IC-vonatok „hibridek” lesznek, részben gyorsvonati, részben IC-kocsikból állnak majd. Úgy tudjuk, hogy itt az új IC+-kocsikra is számít a MÁV-START. Ezzel viszont megszűnik a bobai stokkozás, cserében jelentősebb minőségi fejlesztés várható majd a vonalon.

A miskolci vonalon a menetrendváltástól elvileg beindul a forgalom, itt a korábbi években megszokott struktúra kerül be a menetrendbe, legfeljebb a sátoraljaújhelyi vonatok utasai profitálhatnak a villamosítás okozta előnyökből.

A menetrendben komolyabb változások ezen kívül nem várhatók, természetesen néhány perces eltérések lehetnek, így senki se induljon neki megszokásból december 15-étől. A vonathoz kötött jegytípusok értékesítéséről egyelőre nem tudtunk információt szerezni a vasúttársaságtól.


Halász Péter

16 megjegyzés:

  1. 30-s vonal megint ic nélkül maradt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanolyan szétbarmolás árán működhetne, mint a 140-es.

      Törlés
  2. A Zalaszentgróti vonalon sem indult újra az ígéretek ellenére sem.
    Kecskemét-Lajosmozse vonalon sem lett ütemes9 pár vonatos menetrend, a tervezettel ellentétben se végig közlekedő vonat a 142-esen.

    VálaszTörlés
  3. Az új menetrend csúnyán elbánt az észak-balatoni kistelepülésekkel, a tapolcai személyek többsége elvesztette a Fehérvári gyorsvonati csatlakozását. Aki a vasúttal szeretne lejutni Budapestről (vagy vissza), mostantól elővárosi személyvonatról/ra történő átszállással, az eddig sem bajnok menetidőnél 22 perccel hosszabb idő alatt érheti el célját. Biztosan jót tesz a turizmusnak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A turisták effektíve eddig sem átszállással jártak (sajnos? szerencsére?) a Balatonhoz.

      Törlés
    2. Szfvár és Tapolca között 35 állomás és megálló van, a gyorsvonatok ebből 12-t szolgálnak ki, a többinek maradnak az átszállós személyek, illetőleg napi pár közvetlen busz. Pl. Zánkafürdő is ilyen (gyerekcsoportok szállítása).

      A szezon nemcsak a nyári 10 hétből áll, és pláne akinek nyaralója vagy szőlője van, az tavasztól őszig hétvégékre is rendszeresen leutazik.

      Érdemes lenne objektív számokat látni arról, hogy a személyvonatok utazóközönségében hogy oszlik meg a regionális és a távolsági forgalom. Amikor én néha a tapolcai Bz-vel zötyögök Fehérvárig, azt látom, hogy a leszálló utasok kb. 30-50%-a marad a peronon a csatlakozó gyorsra várva.

      Törlés
  4. Sziasztok!
    Ahogy néztem a 140-es vonal menetrendjét, a vasárnapi Televonat egyáltalán nem rondít bele a megszokott struktúrába, nem lesz miatta több a szembe vonatok menetideje, Kecskeméten úgyis megáll és ott letudja a keresztet. Kérdem én: miért nem lehetett a 2 non-stop IC-t a Televonathoz hasonlóan Kecskeméten is megállítani, és az eddigi órás ütemes struktúra megtartása mellett ez a két vonat pluszban közlekedne 6.12-es szegedi indulással, 7.10-es kecskeméti megállással és 8.27-es bp-i érkezéssel a Nyugatiba? A délutáni "ICE" vagy "ICRapid" járat pedig indulhatna 17.12-kor, 18.10-kor lenne Kecskeméten és 19.27-re érkezne a Nyugatiban. Ebben a struktúrában a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert a minisztérium nem járult hozzá többletvonatokhoz, valamint azt akarta, h megálllás nélkül tudja le az utat.

      Törlés
    2. Jó, ez bullshit. Ettől nem lesz jobb, sőt, csak rosszabb lesz a szolgáltatás színvonala. Ergo a minsztérium közpénz pazarlásához járult hozzá.

      Törlés
    3. 17:12-kor a Nyugatiból nem tudsz észszerűen nem megállós IC-t indítani Szegedre, hamar utoléri a Z50-t. Vagy utána cammog, vagy a kvázi legtömöttebb Z50-est verik szét járulékosan.

      Törlés
  5. A villamosítási projekt miatt hosszabb vágányzárak lesznek a 29-esen a jövő év elejétől, azaz ez nem sokat lesz érvényben. Vélhetően ezért nem forgatták el a gyorsvonati csatlakozásokhoz a személyek indulásait.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A villamosítás 2021 tavaszára ígért befejezése után úgyis új menetrendi struktúrára lesz szükség, így én sem gondolnám, hogy a mostani állapot hosszú évekre konzerválódna

      Törlés
  6. "A menetrendkönyvben nem szerepel a RegioJet nyáron induló kínálata, igaz, ezek a járatok nem részei a közszolgáltatásnak."

    Miért, a Televonat része? Mégis benne van.

    Milyen vonat még ráadásul az, amire nem jó az a kártya, amit így hirdetnek:
    "A START Klub VIP kártya korlátlan számú, díjmentes utazást biztosít a belföldön, minden kocsiosztályon, bármely vonatnemen." A Televonat kivételt is csak később tették bele a leírásába. A szegedi televonat benne sincs a leírásban. Tehát amennyiben most vásárolok VIP kártyát, akkor nem tagadhatják meg vele a felszállást, mert az piaci erőfölénnyel való visszaélést és megtévesztő (tiltott) kereskedelmi gyakorlatot is felvetne.

    VálaszTörlés
  7. Üdv!
    A 140-es szétverése egy újabb katasztrofális húzás az illetékesektől. Ilyen közvetlen IC emlékezetem szerint Szeged és Bp között sosem volt, 2007 előtt volt napi 4-5 pár IC kevesebb megállással, és talán 2 óránként ütemes gyorsvonattal. Az azóta már bejáratott hibrid IC/gyors rendszert az emberek többsége már megszokta. Én személy szerint ellene vagyok az ilyen hibrid vonatoknak: összesen kb. 300 Ft a differencia jegyárban, cserébe kb. egyedül a helybiztosítás az egyetlen fix amit kapsz, a többi szolgáltatás (Wifi, kijelző, konnektor) vagy nincs, vagy nem működik (a felújított IC+ kocsik pedig talán még egyszer sem jártak Szegeden) - sajnos elég nagy a szórás mind a gyors, mind az IC-kocsik terén. De rámondhatjuk, hogy IC és ez a lényeg. Ezekben is elég kreatívak az utóbbi időben: IC-nek hívjuk azt, amiben csak 1-2 IC kocsi van (Lőkösháza, korábban Eger, most még a 20-as vonal is), néha minden fánál megáll (Füzér), egyesítjük a gyorsvonatokkal, nyáron a sebesvonatokkal. Nemzetközi vonatok közlekednek személyvonatként, a sebesvonatok gyakorlatilag személyvonatok gyorsvonati pótjeggyel (az agglomeráción túl lakók úgyse nem számítanak).
    Visszatérve a 140-esre. Ennek a verziónak csak hátránya van, az erről szóló cikkel abszolút egyetértek (csatlakozások, nagy lélekszámú érintett városok kihagyása csúcsidőben). Egyébként észrevettétek, hogy a közvetlen vonatokon is lesz gyorsvonati kocsi? Tehát még ez sem tiszta IC!
    A 80-ason (ha egyszer elindul a forgalom) is sikerült heti 1, azaz egy darab közvetlen IC-t elvinni Sátoraljaújhelyig (szégyen), az ütemes menetrendet ott már korábban szétverték (főleg a Budapest felé irány az érdekes).
    A 20-as vonali "IC-k" (azaz 1-2 IC kocsi a gyorsvonat végére) kihasználtsága, főleg a sűrűn megálló szombathelyi vonatok esetén szerintem kétséges - utóbbi helyre 2 óránként amúgy is van rendes IC Győr felé, a Zalaegerszegen élőknek viszont jó lesz.
    Mellékvonalak: sajnos Copy-Paste, sok helyen marad a napi 2 vonatpár. Erre már biztosan nem volt idejük.
    Ezen a menetrenden még van mit korrigálni.

    VálaszTörlés
  8. Én arra lennék kíváncsi,hogy a reggekl Arrabona IC szerelvénye hogy fog lejutni Győrbe,mivel eddig az előző esti Arrabonából fordult.Szerlvénymenetként?
    Mert máshogy nehezen tudom elképzelni.

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.