2019. 12. 17.

Minden kezdet nehéz: terjednek a magánvasúti szolgáltatók Csehországban

2019. december 15. nem csak egy újabb menetrendi év volt a cseh vasúton, hanem az eddigi legnagyobb méretű szolgáltatóváltás dömping is lezajlott. Az ország nagy részén az időjárás ugyan adott volt ahhoz, hogy különösebb fennforgások nélkül teljen az első nap azokon a vasútvonalak ahol a České Dráhy helyett valamelyik nem állami operátor szolgáltat az új (menetrendi) évben. Aztán az élet másképpen hozta.


Nem volt teljesen zökkenőmentes az első nap az újdonsült magánvasúti szolgáltatóknál Csehországban. Az újdonsült kifejezés természetesen nem arra vonatkozik, hogy ezen cégek most kezdik a vasúti személyszállítási pályafutásukat, sokkal inkább arra vonatkozik, hogy sok esetben új járművekkel, új területeken, új formában (piaci alapú  helyett közszolgáltatás keretében vonatozás), esetleg ezek egyszerre. Míg az első napon még „csak” a járművek műszaki problémáival, jegyváltási anomáliákkal és apróbb, a fedélzeti szolgáltatások egyes elemeivel kellett megküzdeniük a társaságoknak, másnap már infrastrukturális problémák is nehezítették a menetrend szerinti közlekedést. A korrektség jegyében ABC-sorrendben vesszük végig a vasúttársaságokat, forrásként pedig a zdopravy.cz oldalán megjelent gyűjtést használtuk fel.

A színessel kiemelt vonalrészeken váltották a magáncégek a ČD-t részben vagy teljes egészében
(grafika: vlaky.net)

ARRIVA


Először is vegyük sorra mely viszonylatokon jelent meg a DB-csoporthoz tartozó vállalat.
A távolsági szegmensben leváltotta a ČD-t:
  • R21: Prága–Mladá Boleslav–Turnov–Tanvald (8 pár vonat, 2 órás ütemben)
  • R22: Kolín–Mladá Boleslav–Nový Bor–Šluknov (7 pár vonat, 2 órás ütemben)
  • R24: Prága–Kladno–Rakovník (7 pár vonat, 2 órás ütemben)
  • R26: Prága–Beroun–Příbram–Písek–České Budějovice
A Libereci kerületben:
  • L3: Liberec–Lomnice nad Popelkou
  • L31: Železný Brod–Tanvald
A Zlíni kerületben:
  • Valašské Meziříčí–Vsetín–Střelná
  • Horní Lideč–Bylnice
  • Vsetín–Velké Karlovice
  • Staré Město u Uherského Hradiště–Bylnice
  • Újezdec u Luhačovic–Luhačovice
  • Uherské Hradiště–Veselí nad Moravou
  • Staré Město u Uherského Hradiště–Moravský Písek
Az Arrivánál már reggel zavar volt az erőben, 6:00 előtt az egyik Alstom LINT ajtóhibáját a mozdonyvezető és vonatkísérő személyzet együttes (szó szerint) erejével sikerült elhárítani.



Még nem volt reggel 7 óra, amikor Stará Paka állomáson megjelent az első České Dráhy festésű 810-es (itthon egykor Bzmot) sorozatú motorkocsi, az Arriva tulajdonában álló Siemens Desiro helyett. Szintén műszaki hiba hátráltatta az egyik 845-ös (ex DB 628) motorkocsi hidraulikus hajtóműve mondta fel némileg a szolgálatot, ezzel mintegy 60 perc késést generálva Protivín állomástól Prágáig (R26-os viszonylat). Železný Brodban is meghibásodott egy vonat, 36 perc késést összeszedve ezzel, de ennek pótlására már tartalékszerelvényt állítottak forgalomba Prágából. A sorozatos meghibásodások miatt az üzleti vonatok közül az egyiket (AEx 1063) lemondták, az indulást a teljes szakaszon busszal pótolták. A Prága és Rakovník közötti vonatokon a konnektorok nem működtek, ahogy a kihelyezett jegyautomaták sem. Az első napon nem volt elég az SMS-ben kapott kódot bemutatni a jegyvizsgálóknak, a jegyvásárlást visszaigazoló e-mailre is szükség volt.



Szegény embert az ág is húzza: az első munkanapon (december 16.) Železný Brod és Tanvald között az esőzés hatására kialakult kisebb földcsuszamlás ellehetetlenítette a közlekedést. A műszaki hibák sorozata szintén folytatódott, az Alstom LINT-ek nem bírták a kiképzést, így fordulhatott elő, hogy a GW Train Regio egy motorkocsija indult el České Budějovice állomásról Prága felé R26-os jelzéssel.



AŽD Praha


Az 51 km hosszú U10-es (nem metró) Most és Litoměřice horní nádraží között közlekedő vonatok rendben elindultak és a vasárnapi nap ellenére elég jó házzal futottak. Listánk üdítő kivétele, a zökkenőmentes indulással, valamint itt egészen a hét végéig várják teával, kávéval  az utasokat és igény esetében slivovice is kapható.

Die Länderbahn

  
A német illetőségű cég a Jirkov–Lužná u Rakovníka és a Chomutov–Vejprty (csak hétvégén közlekedő) vonatokat adja. Bár sok utas összességében nem volt, jónéhányan szerettek volna a fedélzeten venni a továbbutazásukhoz jegyet, ami korábban a ČD-nél működött, de itt az eltérő vasúttársaságok miatt már (illetve még) nem lehetséges. A jegyváltás egyébként is akadozott, a DÚK (Doprava Ústeckého Kraje) szervereire nem mindig csatlakoztak az jegyvizsgálók eszközei.  A járműveken – érthető okokból – főleg német feliratok voltak megtalálhatóak, még Szászország címere is megtalálható egyes motorkocsikon.

LeoExpress


A LeoExpress vonatainál a délelőtt csendesen zajlott, ám délutánra a retro fényezésű 809-es (szintén Bzmot) három kocsis összeállításban előkerült Ústi nad Orlicí állomáson. A fő oka az volt, hogy az Alstom LINT-ek a Lichkov felé található emelkedőket nagyon nehezen vették, ezért volt szükség a Studenkában készült almásdobozok bevetésére. A fedélzeti szolgáltatások közül a wifi működött, a minimális bisztró (kávé, tea, sütemény) azonban még néhány napot várat magára. Cserében viszont a 2019. december 18-ig díjmentesen utazhatnak az utasok Ústi nad Orlicí és Mlýnicky Dvůr között.

(fotó: Michal Pulzer / Zdopravy.cz)

RegioJet


Cikkünknek keretes szerkezetet biztosítva, most ismét következzék egy lista, hogy mely regionális vonalakon sárgultak be a vonatok.
  • U1: Děčín hl.n.–Ústí nad Labem hl.n.–Teplice v Čechách–Bílina–Most
  • U3: Teplice v Čechách–Litvínov
  • U5: Ústí nad Labem hl.n.–Rytně nad Bílinou–Bílina–Most
  • U7: Děčín hl.n.–Boletice nad Labem–Ústí nad Labem-Střekov
  • U13: Most–Výškov v Čechách–Postpoloprty–Žatec západ
  • U16: Chomutov–Kadaň
  • U32: Ústí nad Labem západ–Litoměřice–Štětí
Ezen felül távolsági forgalomban:
  • R8: Brno-Královo Pole–Brno hl.n.–Kojetín–Studénka–Ostrava hl.n.–Bohumín
Az Európában is ritkaságnak számító, magán vasúttársaság által közszolgáltatás keretében közlekedtetett távolsági vonatok nagyjából rendben közlekedtek, 10 percnél nagyobb késés, valamint kocsihiány (ami a Közvetlen Kocsi rövidesen, saját beszámolónkkal együtt debütáló adásából kiderül, hogy ez nem feltétlenül magától értetődő) nem volt. Az egyetlen kis bökkenő, hogy a beharangozott, az online felületen keresztül a bisztró kínálatának ülőhelyhez rendelése egyelőre nem üzemelt, ahogy a fedélzeti portál sem.
A regionális vonatoknál is volt egy meghibásodás, itt csak kisebb késést okozva, de 14 óra után a RegioJet egyik Hektora (721 151) elindult Prágából Chomutovba. A Žatec és Most közötti vonatokon a wifi szintén nem üzemelt.

A jó munkához idő kell...

Fontos megjegyezni azt is, hogy az üzemeltetési gondok jelentős része nem azért keletkezik, keletkezett, mert hopp, színrelépett a magántársaság és „bezzeg, az állami az milyen jó volt!” A gond sokkal inkább a szabályozási rendszerben keresendő: a magáncégeknek annyira rövid idejük volt felkészülni az üzemeltetőváltásra, hogy a járművek beszerzése, szolgálatba állítása, megfelelő karbantartására egyszerűen nem jutott idő. Nem véletlen, hogy mondjuk Staré Město u Uherského Hradiště állomás környéke a menetrendváltás környékén tele volt különféle használt német motorvonatokkal, amelyeket sokszor át sem fényeztek, csak átmatricáztak – ám most sem sikerült egy részüket forgalomba állítani, mert a csehországi honosításon még nem estek át a szűkös műhelykapacitások miatt. Fontos arra is kitérni, hogy az ilyen színes pótlások a magánszolgáltatók szolgáltatni akarását mutatják, mert látható, hogy valami legalább megy és nem csak simán letörlik a járatot. Összességében tehát ilyen faramuci módon is ösztönzőleg hat a piacra a piaci verseny és a piacnyitás.
Halász Péter

Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.