2020. 12. 16.

Zöld villamossal a kutatóközpontba

December 12-én élő közvetítés keretében megnyílt Svédország legújabb és legdélebbi villamosüzeme. Az éves menetrendváltással pedig már az utasok is kipróbálhatták a közel 120 év után valósággá vált kötöttpályás közlekedést.




Először 1896-ban merült föl, hogy Lund városa villamost építene, de ezt a Malmö és Lund közötti vonalat nem támogatták. 1905-ben újból nekirugaszkodtak, ekkor már egy bizottságot is felállítottak, de egészen 1928-ig nem sikerült véglegesíteni a vonalvezetést és hamvába holt a méteres nyomtávon tervezett, három vonalat és 7,5 perces követést magában foglaló ötlet.

Sok évtizednyi szünet után 2009-ben merült fel újra a villamosvonal megépítésének lehetősége, a városi tanács 2015. december 17-én pedig határozott a most átadott 5,5 kilométeres vonal megépítéséről. A folyamatot katalizálta, hogy 2009-ben határoztak az akkori EU kutatásokért felelős miniszterei egy részecskefizikai kutatóintézet megépítéséről, mivel már 1986 óta üzemelt a városban több szinkrotron. Az új kutatóközpont még építés alatt áll, de a város központi vasútállomásáról már villamossal juthatunk el a tudományos központba.

A vonal a város központi vasútállomása és a kutatóközpont között közlekedik
(grafika: Lund városa)

Mivel egy teljesen új üzem épült, ezért a jelenlegi legkorszerűbbet építhették meg: 2,65 méter széles kocsiszekrény, nagyrészt forgalomtól elzárt vonalvezetés, korszerű infrastruktúra. Összesen 7 darab 33 méter hosszú CAF Urbos villamos érkezett a városba, amivel 7,5 perces követést tudnak biztosítani a csúcsidőben, azon kívül pedig 15 percenként indulnak járatok, a teljes menetidő 14,5 perc. A szintén új Brunnshög lakónegyed fő közlekedési kapcsolata is a villamos lett, ezért évi 50 ezer ember közlekedését segíti majd a villamosvonal.

Minden megálló egységes és markáns arculatot kapott
(fotó: Jakob Pihl / Skånetrafiken)

Solbjer megálló az új lakónegyed kapuja
(fotó: Kristina Strand Larsson)

A megállókban e-papíros kijelzők tájékoztatnak a következő két indulásról
(fotó: Kristina Strand Larsson)

A pályaudvar előtti Clemenstorgeten kapott helyet a végállomás
(fotó: Kristina Strand Larsson)

Fejlesztési elképzelések természetesen vannak, a Lundtól délre fekvő Staffanstorp és Dalby települések felé épülnének újabb vonalak, amennyiben megfelelően nagy utazási igények merülnek majd föl. Az üzemeltetéshez kizárólag megújuló forrásból érkező áramot használnak, így egy igazán zöld üzemet hozhattak létre LundaExpressen márkanévvel. Az üzemeltetést a Skånetrafiken végzi.

Az elsőként megérkezett vilamos a városban született író, Elin Wägner 1918-ban írt regényének címét (Åsa-Hanna) kapta névként. A többi villamoson Sfinxen, Lindeman, Blåtand, Brandklipparen, Inferno és Saxo Grammaticus neveket olvashatjuk.
(fotó: Kristina Strand Larsson)

Az ESS mögött megépült kocsiszín is a legkorszerűbb megoldásokat vonultatja föl, a vonal végállomásától egy egyvágányú kezelővonalon érhető el
(fotó: Klas Andersson)

A vonal megnyitását nagyobb ünnepség nélkül, december 12-én egy élő közvetítésben tették meg, az egy órás videóban megismerhetjük a vonalat és a környezetét is.


Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.