2021. 03. 08.

Mura-parti metró: megvalósulhat?

Az osztrák Steiermark tartomány fővárosa, egyben Ausztria második legnagyobb városa néhány éven belül metróhálózattal büszkélkedhet. Vajon őrült álmodozás vagy igencsak megalapozott közlekedésfejlesztési tervek kerültek elő a városvezetés fiókjából?




A statisztikai adatok trendjeit figyelve megállapítható, hogy Ausztria második legnagyobb városának lakossága a mai 294 ezerről 2030-ra 320 ezer fő fölé nőhet, további húsz év múlva pedig még 77 ezerrel többen laknak majd Steiermark [Stájerország] központjában. Az évi 5000 fős lakossági növekmény mellé nagyjából évente 2500 új személygépkocsi is társul, tehát a mobilitási igényeknek is láthatóan meg kell felelni majd Grazban, hiszen csak 2020-ban a városközpontot napi 452 ezer utazás érintette, aminek túlnyomó többsége, 85%-a autós utazás volt a városvezetés adatai szerint.
A közlekedési szakemberekkel közösen a városi közlekedési igényeket úgy próbálják meg a jövőben kielégíteni, hogy a villamoshálózat fejlesztése mellett kidolgozták egy két vonalból álló, 27 állomással rendelkező metróhálózat tervét is. Bár az ötlet nem új, csak az elmúlt negyedszázad során legalább kétszer, 1999-ben és 2006 körül is előkerült a metróépítés lehetősége a Mura partján.
A tervezett metróhálózat térképe a fontosabb gyorsvasúti kapcsolatokkal

A TU Graz [Grazi Műszaki Egyetem] szakembereivel közösen úgy alakították ki a két vonalas hálózatot, illetve annak terveit, hogy a grazi lakosság közel fele 600 méteren belül elérhessen egy állomást és így a gyorsvasúti hálózat kiegészítődne: jelenleg ugyanis csak az ÖBB és a GKB vonalain közlekedő S-Bahn vonatok jelentik a komolyan vehető gyorsvasúti kapcsolatokat.
A metróhálózat persze nem lenne akkora üzem, mint a bécsi vagy éppen a budapesti: alapvetően rövid, vezető nélküli vonatokat közlekedtetnének a hálózaton. Mint említettük, két vonal, az M1 és az M2 jelzésű szállítaná az utasokat: az M1-es egy kelet-nyugati tengelyt szolgálnia ki: nyugaton az Eggenberg/UKH végállomástól indulna, a főpályaudvart érintené és az egyetemi campus, illetve a tartományi kórház érintésével juta el a Berliner Ringhez. Az M2-es egy íves, észak-déli irányú vonal lenne, amely északon Göstingből indulna, majd a belvárost érintve Don Bosco, Wetzelsdorf érintésével kötne ki a weiblingi P+R parkolónál. A két vonal a város közlekedési központjában, a Jakominiplatzon találkozna.
A két metróvonal a város fontos közlekedési csomópontjában, a Jakominiplatzon találkozna
(grafika: Strohecker Architekten/Newages)

Az ikermotorkocsikból álló szerelvény 30 méteres, 220 utas szállítására alkalmas a tervek szerint, ezek egy vagy két egységből álló szerelvénybe kapcsolva közlekednének a két vonalon, napközben 2,5-4 perces követést biztosítva. A hálózat a kezdeti időkben napi 200 ezer utast szállítana a számítások szerint, később ez akár napi 450 ezer főre is nőhet azonban.
Az automata szerelvényekkel kiszolgált állomások közül a Hauptbahnhof megálló így nézne ki. Minden állomáson peronajtók is szolgálnák az utasok biztonságát
(grafika: Strohecker Architekten/Newages)

A projektet a jelenlegi tervek szerint 3,33 milliárd euróból lehetne megvalósítani, a városvezetés elképzelései szerint ennek felét az osztrák szövetségi kormányzat állná, a maradékot pedig a város és Steiermark tartomány adná össze. Persze a projektről még nincs teljes egyetértés, a városvezetés szerint azonban szükséges a szakmai alapokon nyugvó vita a témáról, hiszen középtávon megnyugtató módon kell rendezni a grazi városi közlekedésben jelentkező mobilitási igényeket – fogalmazott az ORF-nek adott nyilatkozatában város közlekedési tanácsnoka, a KPÖ színeiben politizáló Elke Kahr is. Hozzátette: a nagyvasúti hálózat és a villamosok önmagukban nem alkalmasak a hosszú távú problémakezelésre, mert a város földrajzi adottságai miatt ezek sok helyre nem juthatnak el, illetve nem kínálhatnak az autóval versenyképes közlekedési módot.
A grazi metró látványtervei a projektet bemutató német nyelvű kisfilmben

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.