2021. 05. 07.

Hétvégi gyors – 2021. május 1-7.

Okosjeggyel lehet spórolni a MÁV-START-nál, ha tudunk előre tervezni. Automatát tenne a buszokra és egységesíti az utastájékoztatást a PID. Göteborgban a villanybuszokra szavaznak és bevezetik az első ajtós felszállási rendet. Új metróvonal épül Moszkvában. Berlinben búcsúznak a Tátrák. Hírösszefoglalónk.


Okosjegy [SparSchiene]


Budapest–Szeged | Magyarország – Az elmúlt hónapokban bevezetett belöldi ajánlatok után újabb jegyfajtával kísérletezik a MÁV-START, ami az Okosjegy nevet kapta. Az egyelőre csak Budapest és Szeged közötti InterCity vonatokra érvényes, kizárólag digitális formában megvásárolható jegytípus vonatonként korlátozott számban érhető el. Jelenleg a Budapest–Kecskemét és a Cegléd–Szeged szakaszok másodosztályon 1.599 vagy 1.999, első osztályon 2.199 vagy 2.499 forintért utazhatóak be a szokásos másodosztályú 2.555 vagy első osztályú 3.105 forint helyett. Budapestről indulva Kiskunfélegyháza, Kistelek, Szatymaz és Szeged 2.399/2.999, illetve 3.299/3.799 forintos fix áron utazhatunk 3.299 és 4.735 forint helyett. Aki a felsoroltaktól eltérő állomásra utazna, az is válthat ilyen jegyet, mert a csatlakozó jegyet a rendszer automatikusan generálja – Cegléd–Szeged–Hódmezővásárhely vagy Budapest–Kecskemét–Szentes utazás is olcsósítható. Ahogy az látható, erősen kísérleti még a termék, de legalább megtették az első és nagyon fontos lépést az évek óta hangoztatott versenyképesség felé. Kifejezetten örömteli lett volna, ha Kecskemét–Szeged vagy Kiskunfélegyháza–Szeged szakaszok is léteznének, de az majd talán a következő etapban, amikor a balatoni irány felé jelenik meg ez a jegytípus. A közlemény szerint év végéig minden belföldi InterCity esetében megjelenik majd és fontolgatják a kedvezménnyel utazókra is kiterjeszteni – már csak megfelelő mennyiségű minőségi távolsági járműpark kellene.

Ezen reklám alapján azt is gonolhatnánk, hogy bármelyik két állomás között váltható, de sajnos (még?) nem tartunk itt
(grafika: MÁV-START)

Amint az a teljes méretű képernyőmentéseken is jól látszik, a korábbi kettő helyett négy ajánlatot kapunk eredményül


Normális nyárra készül a RegioJet


Brno | Csehország – Az már szinte biztos, hogy ha komolyabb baj nem történik, akkor május 28-ától indul a RegioJet nyári „fürősvonata” Prágából Budapesten át Rijekába és Splitbe, a járatokra már megkezdődött a jegyértékesítés a RegioJet weblapján. Ugyancsak napirenden van a Prága, Bécs és Budapest között közlekedő vonatok újraindítása: tavaly szeptember óta nem közlekedtek a sárga vonatok a koronavírus-világjárvány miatt elrendelt intézkedések okán. Az értékesítési rendszerben egyelőre június 13. és szeptember 4. közötti időszakra lehet jegyet váltani ezekre a vonatokra. A magántársaság úgy számol, hogy a teljes nyári menetrendet érvénybe tudják léptetni, nem kell a koronavírus-világjárvány miatt korlátozásokra számítani a nyáron reményeik szerint.


Megújítja az utastájékoztató hirdetményeket a PID


Praha [Prága] | Csehország – Megújítja a vizuális utastájékoztató elemet a PID. A pályavasút működtetőjével, a Správa železníc-el közösen a cseh főváros térségében lévő vasútállomások és megállóhelyek esetén új megjelenésű, strapabíró felülettel bíró tájékoztató táblákat helyeznek el. A táblákon hangsúlyosan megjelenik az elővárosi vasút, az Esko logója, az adott peronról induló vonatok iránya, az ottani viszonylatok menetrendjei és számos egyéb hirdetmény és a vágányzári változásjelzők is kulturált megjelenéssel bírhatnak.
Az új eszközök a tervek szerint illeszkednek majd a Prága városa által bevezetni tervezett Egységes Tájékoztatási Rendszerbe, amely valamennyi, jelenleg különféle tájékoztató és irányító táblát szeretne egységes megjelenésűvé tenni a városban.
Érdekes módon a most telepített első eszközök a képek tanulságai szerint nem rendelkeznek különösebb védelemmel, egy fémlapra kerülnek az öntapadós anyagra nyomott hirdetmények.



Automaták a buszokra is


Praha [Prága] | Csehország – Bővítené a jegyváltási lehetőségek számát a DPP: kiterjesztenék az autóbuszokra is a villamosokon már évek óta jelen lévő jegyterminálokat. A bankkátyás fizetéssel működő eszközök minden villamos középső ajtajánál találhatóak, hasonló módon kerülnének a buszokra is. Összesen 1200 gépet venne a prágai közlekedési cég, melyet 7 hónap alatt kellene leszállítani és 3 hónap alatt üzembe helyezni, továbbá opciót kötnének a nyertessel az összes buszra elegendő darabszámról.


Eurovízió EuroNight indul


Bécs [Wien] | Ausztria – Vonattal utazik május 8-án Rotterdamba a Eurovision Song Contest 2021-re az osztrák ORF küldöttsége. A szimbolikus jegyet a minap adta át Andreas Matthä, az ÖBB vezérigazgatója az ORF első emberének, Alexander Wrabetznek. Utóbbi a közlemény szerint kiemelte: az ORF élen jár az fenntarthatósággal kapcsolatos kérdésekben, emiatt is döntöttek úgy, hogy az idei gálára vonattal utazik a csapat, az ÖBB pedig örömmel állt a kezdeményezés mellé, mert így kiemelhetik a vasúti közlekedés környezetbarát és fenntartható mivoltát egész Európa előtt – tette hozzá az ÖBB főnöke. Az ESC 2021 döntőjét május 22-én rendezik Rotterdamban, az osztrák színeket Vicent Bueno képviseli, magyar induló idén sem lesz a versenyen.


TW 4000 a láthatáron


Hannover | Németország – A héten jelent meg a pályázati felhívás, miszerint 2022 és 2027 között szerezne be az ÜSTRA 42+233 járművet a Stadtbahn-hálózatra, hogy az élettartamuk határát elérő még körülbelül 60 darab TW 6000-es kiváltása mellett kapacitásbővítést is tudjanak nyújtani az utasoknak.


Hello, Felix!


Bécs [Wien] | Ausztria – 43 és félezer szavazatot adtak le az online névválasztáson, ahol a Wiener Linien az új X típusú metrók nevét kereste. Kimagasló eredménnyel (17.544 szavazat) lett nyertes a FeliX név, amit már fel is matricáztak a még tesztelés alatt álló első szerelvényre. Második helyen végzett a MaXi (7.246 szavazat), harmadik lett a Xandi (5.990 szavazat), a Xenia (5.117 szavazat), Xaverl (4.992 szavazat) és Xyla (2.658 szavazat) zárta a sort.



Mindenki előre!


Göteborg | Svédország – Nyártól a Västtrafik néhány kiválasztott járatán kötelező lesz az első ajtón felszállni, ami a régiós járatok esetében eddig is szabály volt. 2019 óta készítik elő ennek a bevezetését és alapfeltétel a járművek pénztárgéppel való ellátása és a járművezetők oktatása is, de lesznek kivételek. Első körben egy később pontosan meghatározandó júnisi naptól az X1-es, X2-es, X3-as, a Grön express (X4), Röd express, Lila express, Svart express és a 128-as buszokon vezetik be az első ajtón történő felszállást. A nagy forgalmat bonyolító 16-os, 17-es, 18-as, 19-es, 25-ös, 50-es, 52-es, 58-as és 60-as buszokon, valamint az összes villamosvonalon megmarad a szabad ajtóválasztás. Minden más buszjáraton még idén bevezetik, de pontos dátumot még nem közöltek. Az egyirányúsított utasáramlástól a jelenleginél magasabb jegyváltási hajlandóságot és a jogosulatlanul utazás visszaszorulását várják.

Hamarosan már Göteborg helyi járatainak többségén is általános látvány lesz
(fotó: Sofie Lahtinen Carlsson / Västtrafik)


Biodízel? Biogáz? Villany!


Göteborg | Svédország – A megtámadhatóság letelte után, szerdán jelentette be a Västtrafik és a Keolis, hogy az április 16-án odaítélt 10 éves koncesszió végleges és 2022 júniusától a mostani biodízellel és biogázzal üzemelő buszflottát teljesen elektromos darabokkal váltják le. Évi 2,9 milliós futásteljesítmény mellett 17 millió utazást valósítanak majd meg a járataikon és a szerződés időtartama alatt összesen 150 millió eurót fizet a megrendelő. Összesen 52 elektromos csuklós érkezik majd a 16X, 17-es és 25-ös vonalakra 2022 júniusa és 2023 júniusa között, emiatt 3 buszgarázst kell felszerelni a telephelyi töltéshez szükséges eszközökkel és technológiával.

Még egy bő évük van a bioüzemanyaggal működő buszoknak Svédország második legnagyobb városának főbb vonalain
(fotó: Keolis Sverige)


Újabb metrószakasz kezd formát ölteni


Москва [Moszkva] | Oroszország – Megtette első métereit Виктория [Viktória], a БКЛ [BKL] alagútfúró gépe. Az üzemelő 10-es számú Люблинско-Дмитровской [Ljublinszko-Dmitrovszkaja] vonal Печатники [Pecsatniki] állomása alatt 12 méterre haladt el a napokban a győzelem istennőjéről elnevezett géplánc, emiatt a Дубровка [Dubrovka] és a Волжская [Volzsszkaja] állomások között szünetel a közlekedés, az utasokat május 23-ig metrópótló buszok szállítják. A számítások szerint az állomást elhagyva sem lesz még túl a nehezén a géplánc, mivel a közeli Нищенки [Nisenki] folyó alatt is át kell kelnie majd, ahol a talajszerkezet az előzetes mérések ellenére is tartogathat meglepetéseket.

Az alagútfúró gép az indítóaknában, amit hamarosan visszatemetnek
(fotó: М. Мишина / Moszkva város Sajtószolgálata)


Viszlát, Tátra!


Berlin | Németország – Negyvenhat esztendő után végleg nyugdíjba küldte a BVG a magaspadlós KT4Dm típusú villamosokat. Az első kocsi még 1975 őszén állt forgalomba Kelet-Berlinben, megmentve az akkor erősen a megszűnés szélén lévő villamoshálózatot. A típus megjelenése vonta magával a Marzahn-Hellersdorf térségében kiépített lakótelepekre vezető gyorsvillamos-vonalak megépítését és a hálózat mai szinten tartását. Az újraegyesítést követően a korszerűtlen villamosberendezéseket modernre cserélték a megmaradó kocsikban és bár a szóló, négytengelyes rokonaikat, a később érkezett T6A2-eseket és pótkocsijaikat már 2007-ben leállították, a BVG a „Kurzgelenkwagen”-eket továbbra is üzemben tartotta, még ha csökkenő számban is. Előbb a 2010-es évek közepén vonták volna ki őket a napi üzemből, ám a folyamatos utasszám-emelkedés és az új villamosok kicsit akadozó szállítása miatt egészen 2021-ig húzta a típus. A berlini KT4D-k közül számos eredeti vagy modernizált kivitelben Lengyelországban, a volt Szovjetunió utódállamaiban vagy éppen Romániában talált új otthonra. A típus utolsó éveivel hamarosan részletesebben is foglalkozunk a RegionalBahn oldalán.

A 6142+6120 összállítású szerelvény érkezik 2012. szeptember 15-én a 62-es villamos köpenicki végállomásához, Wendenschloß-hoz. A viszonylaton már évek óta alacsonypadlós kocsik közlekedtek, pedig a köpenici hálózat hosszú ideig a Tátrák utolsó fellegvára volt
(fotó: Halász Péter)


Törökországból, szeretettel


Namur, Vallónia | Belgium – Újabb 22 regionális buszt szállít az Opérateur de transport de Wallonie (OTW) számára a Temsa, amiket egy 40 darabos keretszerződés terhére rendeltek. Még decemberben érkezett 4 darab 12 méteres LD SB Plus, most ugyanilyenből jön még 22. Bár magaspadlósak, van bennük emelőrámpa az akadálymentességi követelmények miatt, a járművezető csak az alkoholteszter megfújása után indíthatja be a buszt és az utasok az USB-portokról tölthetik az eszközeiket.


Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.