2022. 05. 05.

Búcsúzhatnak a kibelek

Látványos mennyiségű motorvonat beszerzését kezdte meg Lengyelország legnagyobb regionális vasúttársasága, az egykori állami személyszállító. A közelgő piacnyitás miatt lépéskényszerbe kerültek a külföldi cégekkel szemben, a feltőkésítés pedig legegyszerűbben járművásárlással érhető el.






Motorvonatokat vásárolna a POLREGIO (korábban Przewozy Regionalne), a Polskie Koleje Państwowe (PKP) 2008-as piacosításakor különvált és azóta is országos jelentőségű személyszállító vasúti társaság. A közel 600 elektromos motorvonati egységgel rendelkező cégnél még mindig a klasszikus EN57-es széria (Pafawag 5B/6B) jelenti a flotta gerincét, de a '60-as évek óta többször és többféle módon korszerűsített igáslovak is elfáradnak egyszer, így szükségessé vált a cseréjük. A tavaly szeptemberi TRAKO-n, amely a lengyel piac kétévenkénti vasúti vására, jelentette be Artur Martyniuk vezérigazgató, hogy akár 7 milliárd złoty értékű modernizációt kívánnak a még jobb versenyképesség érdekében végrehajtani.

Az ikonikus, mindenféle elővárosi feladatra használt EN57-es az évtized végére eltűnhet a lengyel sínekről
(fotó: MOs810 / Wikimeida Commons)

Lengyelországban nem újdonság a vasúti koncessziókért folytatott verseny, bár ezeket eddig főként a vajdasági regionális vasutak közötti szolgáltatási versenyként kell elképzelni, viszont a küszöbön álló európai nyitásra nem lehet leharcolt technikával fekészülni. Ennek eredőjeként most egy keretszerződés megkötésére tett felhívást a POLREGIO, amiben legfeljebb 200 motorvonat beszerzésére várják az ajánlatokat két hónapon át. A beszerzés alapvetően kétféle járművet vár el:
  • legfeljebb 60 darab 130-160 ülő utas szállítására
  • legfeljebb 140 darab legalább 210 ülő utas szállítására
alkalmas elektromos üzemű motovonati egységeket kell 36 hónapon belül leszállítani. A pályázóknak referenciaként mindössze az elmúlt 5 évben leszállított legalább 130 ülőhelyes járművet és 60 millió złoty értékű szerződést kell felmutatniuk. Az ajánlatok beérkezési határideje június 27-e és november 22-ig kell vállalniuk a jelentkezőknek a megajánlott árakat. További érdekesség, hogy 1 és 7 közötti számú gyártóval kívánnak szerződést kötni, igazán esélyesnek a NEWAG, a PESA, a Stadler és az Alstom tűnik.

Az egyik legújabb beszerzés a NEWAG Impuls, amiből többféle verzió fut a POLREGIO flottájában
(fotó: Michał Beim / Wikimedia Commons)

A finanszírozást főleg EU-s (RRF és FEnIKS) források terhére kívánják megoldani, de a cég pozitív üzemi eredményi miatt hitelezőkre is számíthat.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.