2022. 05. 26.

Megnyílt a #CrossElizPurp

Majdnem egy évszázaddal az első ötlet, több mint egy évtizeddel az építkezések kezdete és sok év csúszás után a londoniak végre birtokba vehették az új kelet-nyugati városi gyorsvasútjukat. Legalábbis annak a korlátokkal megnyitott első szakaszát. Végre elindult a Crossrail, Elizabeth Line, Purple train.





Egy, a már akkor is hatalmas kiterjedésű Londont kelet-nyugati irányban átszelő, az országos hálózathoz csatlakozó nagyvasúti alagút terve már a második világháború utáni újjáépítések során felmerült, de ekkor forrás persze végül nem lett rá. Az ötletelés azonban nem maradt abba, időről-időre újra felmerült az alagút, hiszen a tovább növekvő város egyre több mobilitást generált. Konkrét terveket végül az 1974-es London Rail Study tartalmazott, amelyben a főváros vasúti fejlesztéseinek terveit publikálták. Itt volt elsőként olvasható a Crossrail elnevezés a kelet-nyugati vasúti alagútra. A nyomvonal sokban hasonlított a végül megépült verzióra, de sajnos ekkor még a magas becsült költségek miatt elvetették.

 
Az 1974-es tervekben még két vonal szerepelt, amelyek Londont kelet-nyugati irányban szelnék át, de a fő csapásirány már itt egyértelmű volt

Legközelebb egy 1989-es tervben szerepelt a Crossrail, amiből végül 1991-re egy törvényjavaslat is készült. A remény és a politikai akarat is megvolt eleinte, de a következő években a pénzügyi válság miatt egyre nehezebb financiális helyzetben lévő London végül 1994-ben ismét elnapolta az alagútépítést. Ismét jópár év eltelt mire újra előkerült a projekt, egész pontosan a 2000-ben készült Transport 2010 nevezetű tervben. Ebben az akkori kormány ismét sürgette a Crossrail megépítését, a metróvonalak telítettségének enyhítése céljából. A projekt kivitelezésére létrehozták a Cross London Rail Links Ltd céget, amelyet 2002-ben 154 millió fontos tervezett költségvetéssel indítottak el.


A kétezres évek elején véglegesedni látszó terveken már szinte teljesen megegyezik a nyomvonal és az állomások a megépült verzióval

A konkrét terveket a parlamentben először 2005 februárjában mutatták be, amelyekről hosszas viták és sok újratervezés és módosítás után végül 2008 júliusában szavaztak és ekkor el is fogadták. A Crossrail Act 2008 nevú törvényben fixálták a mai útvonalat és a finanszírozás részleteit. Mintegy 35 éves tervezési fázis után az építkezéseket 2009. május 15-én kezdték meg Canary Wharfnál. Persze egy város alatt alagutat fúrni sosem egyszerű és a bürokrácia, a politika és nem utolsó sorban a Brexit sem könnyítette meg a munkálatok előrehaladását, így több éves késéssel végül 2015-ben sikerült befejezni az alagutak fúrását. Az igazi kálvária azonban csak ekkor kezdődött, az első próbavonatok ugyan már 2018-ban közlekedtek az alagútban, a hivatalos megnyitást újra és újra elhalasztották.


A brit királynő a koronázásának 70. évfordulója előtt röviddel személyesen nyitotta meg a róla elnevezett Elizabeth line vasútvonalat, az a Crossrailt

Végül, 2022. május 17-én Paddington állomáson maga II. Erzsébet brit királynő, akiről a vonalat Elizabeth line-nak nevezték el, ünnepélyesen megnyitotta az új alagutat. A nagyközönség azonban csak május 24-én vehette birtokba, ekkor közlekedtek az első utasokkal tele vonatok Paddington és Abbey Wood között.


Az Elizabeth line vonaltérképén is jól látható, hogy még messze nem átszállásmentes a hálózat. Paddingtonon és Liverpool Streeten is gyalogolni kell a vonatok között

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis egyelőre még csak amolyan utasokkal végzett próbaüzem van, hiszen a TfL Rail lila vonatai még csak Paddington és Abbey Wood állomások között közlekednek az új vonalon. Paddington és Liverpool Street állomásokon mindenképp át kell szállni a csatlakozó vonatokra. Ezen felül a Bond Street állomás az új vonalon szintén nem nyílt még meg, itt még építési munkálatok folynak. Idén ősszel (jelentsen ez akármit is szeptember és november között), egy újabb megnyitót követően már Heathrow és Reading felől végig fognak járni a vonatok Abbey Woodig átszállás nélkül. Illetve Shenfield felől is egészen Paddingtonig. Ekkor tervezik a Bond Street állomás megnyitását is. Végül, 2023 első felében érvénybe lép majd a végleges menetrend, melyben a középső, város alatti szakaszon csúcsidőben 24 vonat is közlekedni fog óránként.


Már az első napon hatalmas volt az érdeklődés, nem csak vasútbarátok voltak kíváncsiak az új vonalra. A jövőben azonban inkább ingázókkal lesznek itt tele a vonatok


A vonalon a 2014-ben rendelt, Class 345-ös típusú, a Bombardier által gyártott, 9 kocsis szerelvények közlekednek, melyeket néhány éve a TfL Rail vonalain megismerhetett az utazóközönség
(fotók: Crossrail Ltd.)


Az All the Stations sorozatból közismert Geoff Marshall is nyilván ott volt a megnyitó napján és természetesen videózott is

Berky Dénes

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.