2022. 06. 14.

Áttörés a Semmering alatt

Kevés fontosabb momentuma van egy alagútépítésnek, mint az áttörés, avagy a szakaszok közötti utolsó kövek eltávolítása. Bár az átadás késni fog, mindenképpen hasznos lesz a nagyberuházás.







Múlt szerdán délután megtörtént az első áttörés a Göstritz és a Fröschnitzgraben nevű szakaszok között, amit az építkezés 2015-ös kezdete óta eltelt 7 év legnagyobb eredényeként hivatkozott az ÖBB projektvezetője, Gerhard Gobiet. A 27,3 km hosszú kétvágányú alagutakat összesen 14 szakaszra bontották föl, ebből eddig 5 készült el teljesen, ami 24 km többé-kevésbé kész alagutat jelent.

A hagyományoknak megfelelően a Szent Barbara-szobor is köszöntötte a bányászokat

Kisebb ünnepség keretében méltatták a bányászokat és a mérnököket a föld alatt

A Carl névre hallgató TBM és a kezelői jó munkát végeztek az emúlt években, így ünnepélyesen átmászhattak a marótárcsán. A gépesített alagútépítés mindössze ezen a 8,6 km hosszú szakaszon került alkalmazásra, a többi szakaszt hagyományos bányászati módszerekkel (gépi és kézi fúrás, robbantás) építik. Április közepén emiatt kellett módosítani az ÖBB-nek a forgalomba helyeéz időpontját 2030-ra, hiszen a korábbi adatokhoz képest komplexebb talajszerkezettel találkoztak a mélyben a gloggnitzi szakaszon és a biztonság érdekében csak lassabb tempóval tudják kialakítani a járatokat.


A 10,17 méter átmérőjű fúrópajzs a bányászati módszerrel készített alagútszakasz felől nézve

A második áttörésre ugyanebben a szakaszban lehet számítani, hiszen ott már csak alaig 400 méter választja el a TBM-et a céljától. A Göstritz–Gloggnitz szakaszon 300 méter hiányzik, az előbb említett problémás gloggnitzi szakaszon pedig 900 méter megásása van hátra. A kiásott szakaszokon nem áll meg a munka, ki kell építeni a belső burkolatokat, szerelvényeket és a vasútüzemhez szükséges berendezéseket is. Ehhez viszont el kell bontani a TBM-et is és tübingekkel helyettesíteni. A hagyományos módszerrel épült szakaszokon acélhálóval biztosítják a közete és erre kerül a lőtt beton.

A felszínen a lehető legkisebb beavatkozást végezve alakították ki a köztes ellátópontokat

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.