2022. 12. 14.

30 ezer ülőhellyel újítanak

Folyamatosan és viszonylag nagy darabszámokkal cseréli a flottája gerincét adó típusokat a holland állami vasút, ezért az évtized végére újabb ikonikus típustól kell elköszönni.




Véglegesítette az NS azt a megrendelést, amit még augusztusban ítéltek oda a CAF-nak. A szerződés hétfői aláírása után biztossá vált 30 négyrészes és 30 hatrészes motorvonat érkezése az Intercity-flottába. Bár korábban több gyártó is épített vegyesen egy- és kétszintes kocsikból álló motorvonatokat, azok főképp elővárosi és regionális feladatkörben voltak jellemzőek. Az NS viszont az egyszintes részen helyezi majd el az akadálymentes tereket, az új járművek pedig összesen 30 ezer új ülőhelyet jelentenek az országban.

A gyártó és a megrendelő közös projektcsapata
(fotó: NS)

Ezek a szerelvények is az ICNG-vel (Alstom Coradia Stream) azonosan az új Flow nevű arculatot kapják, bár csak 160 km/órás végsebességgel fognak közlekedni. A beruházás 600 millió eurós összege nem feltétlenül végleges, hiszen opciók is tartoznak hozzá, akár nemzetközi forgalomra is alkalmas verzió vásárlásához. Kiemelték, hogy nem először szerződnek a spanyol gyártóval: 2014 óta 206 darab földszintes Civity motorvonatot rendeltek két lehívásból, melyek közül az utolsókat mostanában szállítják.

A négyrészes egység látványterve
(grafika: CAF)

A karbantartást az NS házon belül intézi majd, mindössze műszaki támogatást kértek a kiírásban. A már életkoruk miatt is kiváltásra ítélt DDZ-k két éve már ideiglenesen leálltak, de 2028-tól már az új típusra kíván támaszkodni a sárga-kék vasút.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.