2012. 03. 23.

Elégedett utasok

Elégedettek az utasok a vasúti szolgáltatásokkal. A vonatot választók körében végzett reprezentatív felmérés eredményeként megállapítható, hogy örömmel szállnak fel vasúttársaság járataira. Mielőtt a kedves olvasók gyanakodva néznének a monitorra, hogy talán az ebéd feküdhette meg a gyomrunkat, sietve leszögezzük: Svájcról, azon belül is a „graubündeni államvasútról”, azaz a Rhätische Bahnról van szó.


Még az elmúlt ősszel végzett az RhB megbízásából a Polyquest AG egy reprezentatív közvélemény-kutatást, amelynek keretében szerették volna megtudni, hogy mennyire is elégedettek az utasok az RhB szolgáltatásaival. Az eredmény felülmúlta  a várakozásokat: az utasok mind a hivatásforgalomban, mindpedig a kirándulóforgalomban elégedettek a cég szolgáltatásaival. Különösen pedig a vonatkísérő személyzet munkáját emelték ki pozitív példaként a megkérdezettek.
Persze azért nem ennyire tisztán pozitív az utasok képe az RhB-ról. Kritika érte az árak és az értük kapott szolgáltatások arányát, meglehetősen magasnak ítélték a vonatjegyek árszínvonalát az utasok, ahhoz képest, amit cserében kapnak érte.
Kicsit drága, de összességében jó: ez az RhB az utasok szerint

Összességében azonban ha a magyar iskolai osztályzatokat nézzük egy erős 4-est kapott az RhB, az előző évi 4,2 pontos eredményt tartották az öt pontos skálán.
A visszajelzések alapján megállapítható, hogy az elővárosi forgalomban utazóknál jóval eltérőbbek az elvárásaik a szabadidős célból utazóknak. Amíg a hivatásforgalmi utasok úgy gondolják, hogy a lehető legtöbbet kapják a pénzükért cserébe, addig a szabadidős forgalomban résztvevők a vonatok pontosságát és tisztaságát emelték ki – amivel kapcsolatban az ingázók kifogásokat fogalmaztak meg. Mindkét szegmensben azonban kiemelték és kiugróan pozitívan értékelték a vonatkísérő személyzet segítőkészségét, hozzáállását, stílusát.
A hivatásforgalmi járatok esetében az utasok jónak tartják az ár-érték arányt – a pontosságot és a tisztaságot, legalábbis svácji mértékkel már kevesebben értékelik

A felmérésből kiderült az is, hogy az Albula- és a Berninabahn vonalain jobbára a kirándulóforgalom dominál. Ez nem is csoda, hiszen mindkét vasútvonal a világörökség részét képezi. Az itt utazók különösen fontosnak tartották, hogy az RhB nagy hangsúlyt helyez a megfelelő ülőhely-kínálatra és arra, hogy a vonaton utazókat megfelelően tájékoztathassák.
A világörökség részét képező Albula- és Berninabahn járatain nagy hangsúlyt helyez az RhB az utastájékoztatásra és megfelelő ülőhelykínálatra
(írásunkat Magyarics Zoltán felvételeivel illusztráltuk)

A többi vonalon jobbára a hivatásforgalom dominál. Az így közlekedők fontosnak tartották megemlíteni, hogy a vasút mellett szól az, hogy nem kell parkolóhelyet keresgélniük és nem kell a dugókban ácsorogni, ha vonattal utaznak. A vasút menti parkolóhelyek mennyiségével és elhelyezkedésével is elégedett az utasok jelentős része.
A felmérést egyébként évente végezteti el az RhB. A felmérést hat célcsoportra vonatkozóan készítik el. Az ingázók mellett külön értékelik a Vereina-alagútban autóval közlekedők, a Bernina Expresszel, a Bernina Express Bus szolgáltatással utazók, a szabadidős forgalomban résztvevők és a különvonatokkal utazók véleményét.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.