2012. 05. 16.

131 éves a villamos

Ma 131 esztendeje, 1881. május 16-án indult el a világ első közforgalmú villamosa az akkor még önálló, Berlin melletti településen, Lichterfeldében.


Kereken 131 évvel ezelőtt, 1881. május 16-án egy, a mai napig is kiható esemény történt. Az akkor még önálló Berlin melletti településen, Lichterfeldében elindult az első közforgalmú, villamosüzemű városi vasút. A Siemens építette egyvágányú vonalon az akkor Groß-Lichterfelde néven emlegetett mai Lichterfelde Ost állomástól a közeli katonai iskolához jártak a szerelvények.
A lichterfeldei villamos vonalvezetése.
Írásunk nyitó képén pedig az egyik lichterfeldei villamoskocsi látható
Kezdetben nem felsővezetékről üzemeltek a járművek, hanem a futósínek közül az egyik a 180 volt feszültségű egyenáram pozitív, másik pedig a negatív pólusa volt. A pálya zárt pályaként épült meg, így próbálták csökkenteni a balesetek számát. Azonban a síneken való áramvezetés mégiscsak balesetveszélyes volt, hiszen a nagyobbat lépő emberek, állatok rövidre zárták a két pólust. Emiatt az átjárókban kiszigetelték a vasúti pályát, majd később, 1890-ben felsővezetékes üzemre tértek át.
A méteres nyomtávolságú pályához összesen három motorkocsit épített a Siemens. A járművek eredetileg nem új kocsik voltak, hanem meglévő lóvasúti járműveket alakítottak át. A kocsik legnagyobb sebessége 40 km/h volt, hajtásukról egy 5,5 lóerős villamos motor gondoskodott.
A vonalból mára már nem maradt semmi, leszámítva a Morgenstern- és Königsberger Straße kereszteződésében 1981-ben állított emlékművet és a Lichterfelde Ost állomás alatti aluljáróban található emléktáblát.
Az 1981-ben állított emlékmű a Morgenstern- és a Köngisberger Straße sarkán
(forrás: Wikipedia)



A térképen az emlékmű hozzávetőleges helye


Az első budapesti villamos hat évvel később, 1887. október 1-jén indult el a Nyugati pályaudvar és a Király utca közötti próbaszakaszon.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.