2012. 05. 19.

Keleti teherek

Oldalainkon viszonylag kevés szó esik a tehervonatokról. Ezt most egy kicsit kompenzáljuk, hiszen Sipos Milán és barátai az Alföldön kalandozva nem egy teherszállító szerelvényt kaptak lencsevégre. Az Alföldi tehervonat-vadászat terítéke pedig itt következik.





Hajdúböszörmény! A debreceni térség egyik kifogyhatatlan szemestakarmány feladó helye. Legalábbis a teherforgalom ezt bizonyítja. 2012-ben is töretlenül vasúton hordják innen a kukoricát. A CER magánvasút a rendszeres szállító. Ezek a vonatok a MÁV-TRAKCIÓ gépeivel közlekednek. Debrecentől M62-es, M44-es, néha még M41-es is kerülhet a vonatok élére. Azonban néha államvasúti gép helyett más akad: előfordul errefelé MMV-s menet is. A Magyar Magánvasút Zrt. vonata legutóbb januárban járt erre – a cég egyik saját Sulzerével.
A rendszeres teherforgalmat jelzi, hogy hetente legalább egy tehervonatpár fordul meg a 109-es vasútvonal említett állomásán. A vonal Debrecen és Hajdúböszörmény közötti szakaszán rendszeres a teherforgalom. 2011. április 27. óta a zeleméri tartályvonatok azonban már nem közlekedtek, így csak a böszörményi tehervonatok maradtak.
Nem sokkal később, 2011. május 13-án ismét új színfolt lépett a 109-es vasútvonalra. A PSŽ szlovák magántársaság első vonatát közlekedtette ezen a napon Debrecenből. A zöld-sárga festésű gép 28 gabonás kocsit húzott. A gép az éjszakát éjszakára is Hajdúböszörményben töltötte.
Egy vendég, az M62 232, illetve újabb keletű nevén 628 232-es iparkodik meglehetősen tarka, gabonás kocsikból álló szerelvényével Zelemér és Hajdúböszörmény között 2012. március 25-én
(fotó: Sipos Gergely)

Már májusi fényekben húzza vonatát a debreceniek egyik felújított nagyvasa. A 109-es vonalon ritkaságszámba megy a hosszú sorban igyekvő Tadgs sorozatú kocsik látványa. Többségében rövid gabonás kocsik (Tagps) járnak Hajdúböszörménybe. A kép Zelemér és Hajdúböszörmény között készült május 2-án

A 210-es classic Szergej rakott vonatával igyekszik Debrecenbe. A kép Hajdúszentgyörgy egykori állomásán halad keresztül május 10-én. Manapság már csak megállóként üzemelő Szentgyörgyön néhány sín és egy váltó emlékeztet a nagyobb múltra

A 628 191 gépmenetben hatvannal tempózva siet Hajdúböszörménybe, ahol már a rakott szerelvénye várja, hogy némi rendezés után elhagyhassák az állomást
(fotó: Szabó József)

Hajdúböszörmény állomáson már összerendezte vonatát a szovjet szerkezet

Szabó József felvételén már összeállt a vonat. Papírmunka mellett alkalom nyílt néhány képet készíteni a napfényben úszó szerelvényről

Jól áll a Szergejnek a napfény

Elérkezett az indulási idő. A motor felpörög,a szerelvény megmozdul...

...és már a váltókörzeten csattog
(fotók: Szabó József)

A kijárás egy pillanata másik szögből

Már Hajdúszentgyörgyön zakatol az előbb látott szerelvény a kora esti fényekben

Az első, Kocúr vontatta szerelvény halad a zeleméri templomrom lábainál

Zelemért és Bodaszőlőt a 35-ös főúttal összekötő bevezetőút átjárójához érkezik a menet


Vajon rendszeres látvány lesz a zöld-sárga gép ezen a vonalon?

Zelemér utáni emelkedőhöz ér a 28 kocsiból álló üres vonat. Több vasútbarát is „elcsípte” a Kocúrt. Az előbbi képeket a PSŽ mozdonyairól Sipos Gergely készítette

Már a vonat eleje az egyenesbe ért. Közben gyülekeznek a viharfelhők
(a másképpen nem jelölt képeket Sipos Milán készítette)

Sipos Milán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.