2012. 06. 28.

Lemondásra szólította fel az SZKT vezetőjét a szegedi alpolgármester

Lezárult az összes vizsgálat a szegedi trolibuszbeszerzés ügyében, és egyik sem tárt fel szabálytalanságot, ezért a Szegedi Közlekedési (SZKT) Kft. vizsgálatokat kezdeményező ügyvezetőjének a lemondását várja a város alpolgármestere.

Solymos László (MSZP) csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, szerinte Tóth István Tibor méltatlanná vált a pozíciójára, ezért ha nem mond le, akkor a következő közgyűlésen kezdeményezi a felmentését.
Az alpolgármester felidézte: a trolibuszbeszerzés a mintegy 30 milliárd forintos, uniós támogatású, az elektromos tömegközlekedés fejlesztését célzó nagyprojekt része. A város 13 trolibusz vásárlásáról döntött, ezek szállításáról a közbeszerzési eljárás lezárulta után, tavaly januárban szerződést írt alá a Škoda-Ikarus konzorciummal.
Közlése szerint ezt az SZKT ügyvezetője is szignálta, de ezzel egy időben több bejelentést tett, a szerződés és a közbeszerzés szabálytalanságaira hivatkozva. A vizsgálatot a hatóságok bűncselekmény és törvénysértés hiányában lezárták. Ezzel párhuzamosan a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) is vizsgálódott, de ők sem találtak problémát.
Solymos László hozzátette, hogy ennek ellenére 2011 decemberében újabb bejelentést tett a cég vezetője a megrendelt járművek kapcsán. Az NFÜ az idén januárban újabb szabálytalansági eljárást rendelt el, de áprilisban ennek során  sem talált problémát, és a járművek gyártását kezdeményezte.
Elmondta, június 20-án a közbeszerzési döntőbizottság is megvizsgálta az önkormányzat által kiírt közbeszerzési eljárás szabályszerűségét. A bizottság azzal zárta az ülést, hogy az önkormányzat mindennek megfelelt az eljárásban, jogsértés nem történt. Így a szerdán nyilvánossá vált határozat értelmében a szerződés teljesíthetővé vált.
Az alpolgármester károsnak nevezte az SZKT vezetőjének tevékenységét, mert a történtek miatt 17 hónapot késik a trolibuszbeszerzés és a tervezett új vonal létrehozása, szerinte „Tóth István Tibor méltatlanná vált a cég vezetésére”.
A sajtótájékoztató után a helyszínen megjelent Tóth István Tibor, és újságíróknak azt mondta: nem érti a felszólítás alapját; a bejelentései a kételyeiről szóltak, s az, hogy ennyi ideig húzódtak a vizsgálatok, a kételyek megalapozottságát bizonyítják. Emellett, ha tavaly novemberben kellett volna kifizetni a járművek előlegét, akkor az 315 forintos euróárfolyamon történt volna, most pedig 285 forinton áll az euró, tehát megtakarítás történt.
Kitért arra, hogy az új trolibuszvonal egyébként többletköltséget jelentene a cégnek, arra azonban nincs forrás. Az SZKT vezetője közölte, nem szándékozik megválni tisztségétől, szerinte ugyanis nem hibázott.

MTI

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.