2012. 06. 11.

Rákoshegy – valami elindult?

Lassan két hete már, hogy olvasóinkat sokkoltuk a Rákoshegy állomás állapotát bemutató írásunkkal. Az írásunk megjelenése utáni héten – bár riportunkat sokan olvasták – még nem változott semmi. Most azonban igen: talán azt is mondhatjuk, hogy valami elkezdődött. Legalábbis reméljük.




Nem valószínű, hogy a MÁV-csoport felsővezetői saját maguk kezdték meg a tíz éve felújított, ám azóta meglehetősen lelakottá vált állomás rendbetételét, már csak azért sem, mert talán csak a MÁV-START egyes vezetői járnak e vonalon vonattal – rossz nyelvek szerint pont e vezetők miatt áll meg néhány gyorsvonat Újszászon... De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy talán elindult valami és ez láthatóan a RegionalBahn írásának is köszönhető.
Lekerültek a meglehetősen igényesen rögzített névtáblák és a dohányzást tiltó jelek. Vajon visszakerülnek? Mindenesetre mennyivel szebbek frissen, tisztán az oszlopok, mint koszosan? Vajon neadjisten a padokat is megjavítják, mi több újakat is tesznek ki?

Azért persze van még mit pótolni: az aluljáró rendbentétele várat magára. Vajon ez mikor kerül sorra?

Mondhatni elégedettek lehetünk. Azért ez még várat magára, hiszen a munka csak félkész. Az utastájékoztatás – nem a hangos, azzal szerencsére nincs baj – is megfelelő színvonalú lesz végre? Kíváncsian várjuk, bár a MÁV-csoportot ismerve joggal adunk hangot fenntartásainknak.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.