2012. 08. 10.

Éhes disznó...

...villamospályát rongál. Legalábbis Berlinben így volt ez. Ezúttal a BVG vadkárt jelentett, ugyanis a 68-as felújítás alatt álló szakaszán vaddisznók rongálták meg a füves pályát.


A 68-as villamos, azaz az „Uferbahn” felújítása folyamatosan zajlik, emiatt pedig vágányzárat vezettek be egészen október végéig a Strandbad Grünau–Alt-Schmöckwitz szakaszra. A grünaui S-Bahn-megálló és a strand között ingajáratban közlekednek a villamosok, itt a megszokottól eltérően kétirányú kocsikkal közlekednek a villamosok. A 68E-nek is jelzett viszonylaton ugyanis GT6NZ típusú, alacsonypadlós kocsik közlekednek, ezek a köpenicki hálózaton meglehetősen ritkák, menetrend szerint csak az egyirányú változattal lehet találkozni errefelé. A villamos pótlására az egyébként midibuszokkal közlekedő 168-as járatot meghosszabbították a grünaui állomásig.
Helytelen vágányon közlekedő GT6NZ a 68E viszonylaton
(fotó: „T6Jagdpilot”, forrás: www.bahninfo-forum.de)

A BVG tájékoztatása szerint a vaddisznók a hét elején az erdőben vezető pályát, illetve a vágányok közé fektetett füves elemeket megrongálták, összetúrták. A rongálás okozta károkra vonatkozóan nem adott információt a BVG, de azt tudni lehet, hogy nem okoz csúszást a felújítási munkákban.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.