2012. 08. 01.

Emeltek

Augusztus 1-jével életbe lépett a VBB korábban sokat vitatott tarifaemelése. Ennek értelmében a vonaljegy 1,40 euró lett, míg a napijegy hét euróra drágult. A tarifaemelés elvben jól jöhet a BVG-nek, de nem biztos, hogy hamar látszik az eredménye.


Új árak szerint tömegközlekedhetünk augusztus 1-jétől a német fővárosban. A tarifaemelést korábban többen vitatták és a városvezetés is csak úgy járult hozzá a VBB ötletéhez, hogy a BVG igyekszik rendbe tenni gazdálkodását. Emellett pedig az ésszerű és reális mértékű tarifaemelést támogatja csak a városvezetés.
Az utasok érdekeit képviselő szervezetek pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy mindaddig, amíg az S-Bahn nem teljesíti maradéktalanul a közszolgáltatási szerződésben szabott kritériumokat (értsd: nem a megrendelt menetrend szerint és/vagy vonathosszokkal közlekedik), addig elfogadhatatlan, hogy a hiányos közszolgáltatás többletköltségeit az utasokra terheljék. A VBB viszont úgy indokolta a tarifaemelést, hogy szükségessé vált a megnövekedett energiaköltségek fedezése a részes közlekedési vállalatoknál, ebből pedig az utasoknak is ki kell venni a részüket.
Nagy, sárga és drágább augusztus 1-jétől

A 2012. augusztus 1-jén 0 órától érvényes díjszabás szerint egy egyúti jegy 1,40 €; egy napijegy a Berlin AB zónára 6,50 €; a BC zónára 7,00 €. A hetijegy az ABC zónára ezentúl 34,30 euróval könnyíti meg az utazók pénztárcáját. A havibérletért az AB zónára 77, az ABC zónára 95 eurót kell leszurkolni. A teljes díjszabás a BVG oldalán megtekinthető.
Sokan megvették előre az augusztus bérletet, a tarifaemelés hatékonysága kétséges
(fotók: Magyarics Zoltán)

Július utolsó napján azonban vélhetően jelentősen megnőtt a BVG árbevétele, ugyanis július 31-én 24 óráig még a régi áron lehetett megvenni akár az augusztusi bérletet is. Ezzel a lehetőséggel pedig a különféle internetes fórumok és civil szervezetek felhívása nyomán elég sokan éltek is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.