2012. 09. 27.

A Stadler 3,5 milliárdért fejleszt Szolnokon

A Stadler Rail Csoport 3,5 milliárd forintos beruházással teljesítménynövelő, valamint egy új tevékenységet meghonosító fejlesztést valósít meg szolnoki gyárában – jelentette be a svájci központú vasútijármű-gyártó csoport ügyvezető alelnöke szerdán az alapkő-letételi ünnepségen a helyszínen.

Jürg Gygax elmondta: az új beruházással a Stadler jelentősen megnöveli a szolnoki ipari parkban lévő gyár kocsiszekrénygyártó kapacitását, amely évi 220-ról 370-re emelkedik jövőre.
A bővítés révén a Stadler egy új tevékenységet is Magyarországra hoz: Szolnokon építi ki a forgóváz-revízióért felelős kompetenciaközpontját.
Jürg Gygax beszédében felidézte a Stadler Rail Csoport magyarországi, ezen belül szolnoki fejlesztéseit, aláhúzva: a magyarországi érdekeltség a svájci és a németországi után a csoport harmadik legnagyobb divíziójává válik.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy a Stadler mostani döntése azt bizonyítja, az eddigi tapasztalatai alapján bízik Magyarországban és az itteni munkaerőben. Kiemelte, hogy az új beruházás 230 munkahelyet teremt a versenyszférában, és ennél jobb üzenet a gyárnak helyet adó Szolnok számára nem is lehet.
A politikus egy vasúti hasonlattal élve úgy fogalmazott: „vakvágányon járt az ország az elmúlt időszakban, és erről megfelelő pályára állítani nem egy egyszerű feladat. Az egyedüli járható vágány az, amelyre most Magyarország ráállt” – hangoztatta.
Czomba Sándor a svájci alelnök, Jürg Gygax felvetésére, hogy máris keresnek jó hegesztőket a gyárba, megígérte: szakképzéssel, átképzéssel megoldják azon cégek gondját, amelyek nehezen találnak dolgozókat a hiányszakmákban.
Szalay Ferenc polgármester (Fidesz) emlékeztetett arra, hogy a városban a rendszerváltás után ipari nagyüzemek sora szűnt meg, ezért új struktúrát kellett kialakítani, és ebben a Stadler nagy segítségére volt Szolnoknak. Reményét fejezte ki, hogy a svájci vasútijármű-gyártó cég tevékenysége jótékony hatással lesz a MÁV Gépészet helyi üzemének fejlődésére is.
A Stadler szolnoki üzeme 2009-ben kezdte meg működését, azóta a cégcsoport folyamatosan fejleszti, bővíti a gyár tevékenységét. Az üzem villamos- és dízel-, normál és széles nyomtávolságú, egyszintes és emeletes vonatok alumínium kocsiszekrényeinek hegesztését és fényezését végzi. A gyár létrehozásával a Stadler új tevékenységet honosított meg Magyarországon, az itteni leányvállalat pedig mára már Európa egyik legkorszerűbb alumíniumhegesztő üzemének számít.
A most bejelentett bővítéssel a társaság csaknem megduplázza teljesítményét, az eredetileg évi 200 kocsiszekrényre tervezett üzem kapacitása jövőre már eléri a 370-et. A két beruházással létrejövő összesen 230 új munkahelyből 150 keletkezik a Stadler kocsiszekrényüzemében. A szolnoki leányvállalat jelenleg 350 embert foglalkoztat, ebből 280 saját alkalmazott, 70 pedig bérelt munkaerő.
A beruházást követően minden olyan Stadler-jármű forgóvázának revízióját Szolnokon végzik, amelynek karbantartását eredetileg nem a gyártó vagy az üzemeltető látja el. A revíziós központ szervezetileg a Stadler Rail Csoport karbantartási divíziójához tartozik majd, a munkát pedig a Stadler pusztaszabolcsi karbantartó bázisa felügyeli. A kapacitástervezéstől függően a központ 50-70 új munkahelyet hoz létre.

MTI

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.