2012. 09. 06.

Megszépült állomás

Lassan méltán kezdjük azt gondolni, hogy annak, amit leírunk, annak van hatása. De azért ne szálljon a fejünkbe a dicsőség! Talán olvasóink is emlékeznek: a főváros XVII. kerületében lévő Rákoshegy állomás állapotával már több alkalommal is foglalkoztunk. Most jó hírt közölhetünk: a balkáni életérzést – egyelőre – hiába keressük a vasbeton perontető alatt az újszászi fővonalon.


Megszépült a rákoshegyi vasútállomás. No, ez nem jelenti azt, hogy korszerű, vizuális utastájékoztatók, padok vagy éppen bármi hasonló úri huncutság került volna a forgalmas peronra. Mindösszesen arról számolhatunk be – és ez magyar viszonyok között kifejezetten jó eredmény! –, hogy befejeződött a peron és az aluljáró festése. Legalább már a látszat nem balkáni. Igaz, a festés hetekig tartott, de legalább elkészült és valljuk be, még jól is néz ki. Mindösszesen már csak az a kérdésünk maradt, hogy vajon miért kellett megvárni, amíg a RegionalBahn oldalain megjelenik a lassan tűrhetetlenné váló állapotokról szóló beszámolónk?
Az állomás alatt átvezető aluljáró egyik lépcsőkarjára a kerékpárok feltolását is segítő vályút szereltek

Az aluljárót is kifejtették, az összképet csak a lépcső aljánál „ottfelejtett” hulladék rontja

Kellemes az összhatás a peronon is. Azt gondoljuk, hogy ez a minimum, legalább így kellene kinéznie egy vasútállomásnak 2012-ben!
(fotók: Halász Péter)

A RegionalBahn szerkesztősége ezúton is arra kéri a vasútbarátokat, az utasokat és a vasutasokat, hogy óvjuk, óvják együtt a vasúti létesítményeket, ne rongálják azokat és másokat se biztassanak erre. Ha pedig rongálást tapasztalnak, netán rongálót látnak, akkor jelezzék azt a legközelebbi vasúti alkalmazottnak és a hatóságoknak! Óvjuk együtt a vasúti létesítményeket!

RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.