2012. 09. 30.

Régi-új nosztalgiák

Idén ünnepli ötvenedik születésnapját a kőbányai Pongrác úti trolibuszgarázs – 1962 októberében adták át a létesítményt. Az alkalom kiváló apropó volt, hogy ismét megnyissa kapuit a főváros egyetlen, trolibuszokkal (is) foglalkozó járműtelepe, hiszen az egykori Damjanich utcai telephelyen már évtizedek óta bevásárlóközpont működik. A rendezvényre pedig immáron hagyományosan nosztalgiajárművekkel is el lehetett jutni. Ez utóbbiakról szól most beszámolónk.


A trolibuszgarázs nyílt napjára két viszonylaton is közlekedtek a nosztalgiajárművek. A Nagyvárad tértől a 24-es, majd a 37-es villamos vonalán a Budapesten vendégszereplő 492-es pályaszámú debreceni Bengáli-villamos hozta-vitte órás ütemben az utasokat. A gömbölyded formákkal bíró villamos Budapesten már jó ideje nosztalgiának számít, azonban Debrecenben még időnként elkél a típus segítsége. A mostani nosztalgiajárat üzemviteli különlegessége, hogy az egy vágányos, trolibuszgarázs melletti ideiglenes végállomáson el kellett engednie a 37-es villamos forgalmi kocsiját a Bengálinak, így félreállást is volt alkalma megörökíteni a számtalan fotósnak.
Érkezik a Bengáli a Nagyvárad tér felől. Akár Debrecenben is lehetnénk, de ez bizony Budapest

Az egy vágányos, ideiglenes végállomáson (amit a Pongrác úti híd felújítása miatt alakítottak ki) még bent volt az előző forgalmi kocsi, így a debreceni vendégmunkásnak meg kellett várni a Tátra-páros kihaladását

Az utasok leszállítása után félre is állt a Zách utcai átjáró túlsó oldalára a kocsi; helyet biztosítva a következő 37-esnek, amely után indult csak vissza a Nagyvárad tér felé a nosztalgiavillamos. Így adódott a lehetőség egy képen megörökíteni a 37V villamospótlót és a 492-es Bengálit

Indulás vissza, a Nagyvárad térre

A másik viszonylat a garázs és a Puskás Ferenc Stadion, metróállomás között ingázott. A mai, korszerű és a régi nosztalgiatrolikkal vegyesen működő viszonylat a troligarázstól a Hungária körút–Szörény utca–Százados út útvonalon érte el a metróállomás melletti végállomást. A kocsik innen – átpakolással – a Dózsa György út torkolatánál megfordulva a Kerepesi út–Pongrác út érintésével jutottak el a troligarázs hátsó kapujához. E megoldásnak köszönhetően nem a telepen belül kellett forgolódni a kocsikkal, hanem azonnal irányban is állt a jármű. A viszonylaton három kocsi dolgozott: az 573-as pályaszámú ZiU 5-ös, a 600-as pályaszámú Ikarus 260T, a 615-ös pályaszámú Solaris troli, és a 353-as pályaszámú, egykori eberswaldei MAN/ÖAF trolibusz.
Érkezik a Puskás Ferenc Stadionhoz a 600-as pályaszámú Ikarus 260T. A kocsiba a ZiU 5-ösök villamosberendezését építették. A szóló trolibusz azonban egyke maradt, a csuklósok viszont szépen szaporodtak, de ma már a 100-asok (a ZiU-motoros csuklós trolik) sem koptatják a felsővezetéket a fővárosban

A ráhordó járat végállomása a troligarázs portájánál volt

Tulajdonképpen két egyforma trolibusz, eltérő kasztniban. Elől a ZiU 5-ös, mögötte az Ikarus 260T

Úton a metró felé a ZiU 5-ös. A felvétel a Salgótarjáni úton készült

Ugyanott robog a 600-as is

A ráhordó járatokon a modern típusok egyik képviselője az önjáró üzemre is alkalmas Solaris trolibusz volt. Érdemes megfigyelni az áramszedőket: mivel valamikor összetört az egyik, így sikerült a kocsira eltérő színű rudakat szerelni

Németországban már akár nosztalgia is lehetne, itthon azonban modern technikának számít az Eberswaldéből beszerzett használt MAN/ÖAF troli. A 353-as nemrégiben készült el, három másik társa azonban már szolgál a 75-ös, 80A és 80-as viszonylaton. Érdemes megfigyelni az első tengelynél a kocsi dekorációját: a tuning-troli a garázs nyílt napját reklámozza ekképpen
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.