2012. 10. 01.

Villamosünnep negyedszer

Negyedik alkalommal rendezték meg Budapesten a Villamosnapot. A 41-es villamos vonala szeptember utolsó napján nem csak utasokkal, hanem szokatlan, ám ismerős villamosokkal is benépesült. Számtalan nosztalgia vagy éppen jelen kori villamostípus mutatta meg magát a közönségnek – az utasszámok alapján azt mondhatjuk: sikerrel.




Aligha van olyan nap a 41-es villamos vonalán, hogy az önálló, Budafoki elágazás–Kamaraerdő szakaszon zsúfoltak legyenek a járatok. Most mégis így volt, hiszen a belvárosból kényelmes eljutási lehetőséget biztosító viszonylat külső végállomásán, Kamaraerdőben rendezték meg a negyedik Villamosnapot. A talán nem is annyira titkoltan a bécsi Tramwaytag nyomdokain indult, a hazai igényekre szabott rendezvényen immáron negyedik alkalommal mutatkozott be a budapesti villamosvasút és annak járműparkja. Kicsik és nagyon, amatőrök és profik egyaránt megtalálták a szórakozásukat Kamaraerdőben.
Manapság már ritka vendég a sorozatos kábellopások nyomán bevezetett áramkorlátozások miatt is a Tátra T5C5-ös. Pedig ha hiszik, ha nem, volt idő, amikor ilyen – igaz, nem felújított – kocsikkal közlekedett a 41-es villamos
Az egyik vágányon Ganz-csuklós, hannoveri villamos és a metró TVG-je várta az érdeklődőket

 Mindeközben az UV is sokak érdeklődését felkeltette – pedig „csak” alig öt éve, hogy elment a 41-esen az utolsó UV-villamos


Az egyik legérdekesebb látványosság magukon a villamosokon kívül a T5C5K egyik kocsijában kiállított terepasztal, ahol természetesen különféle villamosok közlekedtek

Az üzemi járművek is bemutatkoztak Kamaraerdőben. A Schöling és az Unimog (képünkön) szerencsére nem kapott éles feladatot

Újbuda-központ és Kamaraerdő között a 41-esen kívül nosztalgiavillamosok is szállították a látogatókat. A képen éppen az UV-szerelvény készül félreállni

A kamaraerdei rendezvények mellett talán az igazi csemege az Újbuda-központtól ingázó ráhordó járatok közlekedése és a különféle, a fotósok kedvéért szervezett mozgások voltak. Ritkán látni például Unimogot, Schörlingen vagy éppen – most már – UV-t, Bengálit errefelé. Az ősz gondoskodott a szép színekről, délutánra a nap is megunta a felhőket, így mindenki számára lehetőség nyílt egy kiadós villamosfotózásra. És tehették, tehettük mindezt nem csak a Hosszúréti-patak felduzzasztott részénél, a Kána-tónál, hanem máshol is. Sőt, más helyeken igazán izgalmas a villamosfotózás, mint a kissé talán már elcsépeltnek ható Balatoni út–Fülőke utca szakaszon.
A 611-es pályaszámú kocsi érkezik Kamaraerdő felől a Budafoki elágazáshoz

Nem sokkal később, ellenkező irányban pedig a 1074-es robogott át a székesfehérvári és a pécsi vasútvonal feletti hídon

A 1074-es itt már a Pék utca és Rózsavölgy felső között robog a belváros irányában

Az előbb már látott 611-es Rózsavölgy alsónál...

...amely társat kapott a 436-os személyében. A favázas kocsik korlátozott befogadóképessége miatt a két kocsi látra követte egymást

Az UV-kat sokan kapcsolják össze a 41-es viszonylattal. Pedig 1988-ig itt Tátrák közlekedtek, előttük pedig jobbára kéttengelyes HÉV- vagy éppen villamoskocsik, függően az aktuális üzemeltetőtől. Az UV-k 1988 és 2007 között szolgáltak a vonalon

A 3885 és 3888 pályaszámokat viselő UV5-ös páros megfordult ezen a vonalon „üzemben” is

Az UV-k, éppúgy mint a villamosnap idején párban, pótkocsi nélkül közlekedtek. Az itt éppen elől lévő 3888-as nem mellesleg 2007. augusztus 20-án a 47-esen közlekedő legutolsó forgalmi UV-szerelvény tagja volt

Érkezik az UV-páros a Balatoni út megállóhoz

A másik „modern” nosztalgiavillamos a Debrecenből kölcsönkapott Bengáli volt. A 492-es itt éppen a Budafoki elágazáshoz érkezik

A gömbölyded villamos Kamaraerdő felé robog a Pék utcai megálló közelében

A Bengálik soha sem közlekedtek a 41-es vonalán, ám a 492-es mégis jól mutat a kertvárosi környezetben. A pályának azonban valószínűleg nem ez a véleménye a sokszor csak „ha lába lenne, jobban menne” szókapcsolattal emlegetett villamosról

A fotósok kedvéért egy-két riktán mozgó jármű is tett egy kört Kamaraerdő és Rózsavölgy alsó között. Itt éppen a 8610-es lórét tolja a 7038-as Muki. A jármű a Metro (ma már Metropol) újság első születésnapjára, 1999-ben kapta meg ezt a festését a 7033-as Mukival, a 8300-as és a 8625-ös lóréval egyetemben

A visszafogás után a duó visszatért Kamaraerdőbe. Itt a Balatoni út felé robog a Muki és a lóré párosa

Végül pedig essen szó a forgalmi kocsikról is. Az őket vezető járművezetőket is megörökítették számtalan alkalommal a villamosünnep során. Külön érdemes kiemelni azt a kolléganőt, aki külön szólt az utasoknak, ha éppen szemből egy nosztalgiakocsi érkezett (megjegyzés: az említett járművezető hölgy nem a képen látható kocsit vezette)

Délelőtt a belváros felé még a szokott utasszámot hozták a kocsik, de kifelé zsúfoltak voltak. Bárcsak minden nap így lenne... Talán a negyed órás követésnél sűrűbben is járhatna az egykori törökbálinti HÉV maradéka

Kelenvölgyet elhagyva a Pék utcához közelít a 1433-as pályaszámú ipari csuklós
(fotók: Halász Péter)

A RegionalBahn szerkesztősége nevében ehelyütt mondunk köszönetet a szervezőknek és valamennyi segítőnek, munkatársnak a fáradságos munkáért, amellyel életre hívták, megszervezték és lebonyolították a IV. Kamaraerdei Villamosnapot. Jövőre találkozunk. Vagy még előbb?

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.