2012. 11. 24.

Premier előtti vetítés: Wien Hauptbahnhof és Tullnerfeld

Az osztrák vaspályákon a decemberi menetrendváltás fő újdonsága a Bécs–St. Pölten nagysebességű vonal és a bécsi főpályaudvar üzembe helyezése. Mivel már a célegyenesben járunk, az ÖBB pénteken nyílt napot szervezett az érintett létesítményekben. A szerencsés látogatók a bécsi főpályaudvar és az új vonalszakasz szintén decemberben átadásra kerülő Tullnerfeld állomása között is utazhattak különvonattal.


Első helyszínünk a leendő bécsi főpályaudvar, ahol már tavaly járhattunk nyílt napon. Az akkori állapotokhoz képest pénteken már egészen állomás-szerű viszonyokat láthatott az érdeklődő. A részlegesen üzembe helyezendő Hauptbahnhof decemberben megnyitandó részén már helyükön vannak a jegyautomaták, tájékoztató táblák, mozgólépcsők és egyéb létesítmények. Az állomás nagy része azonban még mindig erősen építés alatt áll, annak megfelelően, hogy decembertől még csak a regionális járatok állnak meg itt, míg a távolságiak továbbra is áthaladnak majd. (Korábban írtunk már a nemsokára életbe lépő menetrendi koncepcióról, valamint a változások részleteiről.)
A nyílt napon lehetőség nyílt a bécsi főpályaudvar és a nagysebességű vonal újonnan épült Tullnerfeld állomása között Railjet-szerelvényekből kiállított különvonatokkal utazni – legalábbis a korán érkező szerencséseknek, ugyanis állítólag reggel egy óra alatt elfogytak a helyek az egész nap órás ütemben közlekedő járatokra. Pedig Tullnerfeld állomásra is érdemes volt ellátogatni, itt rögtönzött műszaki bemutató várta az érdeklődőket, karbantartó- és mentőjárművekkel. Hasonlóan népszerű attrakció volt a főpályaudvar mellett álló, Bahnorama névre keresztelt kilátótorony is, ide a nyílt nap kapcsán ingyen lehetett feljutni – ezúttal a türelmeseknek, ugyanis a „békeidőben” szokásostól eltérően komoly sor alakult ki a lifteknél. De lássuk, mit is láthatott a helyszínekre kilátogató érdeklődő!

Az új főpályaudvar különleges formavilágú tetőszerkezete lassan már a bécsi városkép része lesz

A bécsi Hauptbahnhof déli bejárata már elnyerte közel végső formáját, de a teljes üzembe helyezést követően nem ez, hanem az északnyugati, még nem létező bejárat lesz a főbejárat

„Üdvözöljük az építkezésen” – pedig a Hauptbahnhof már nem csak építési terület, hamarosan érkeznek az első menetrend szerinti járatok

A decembertől utasforgalmat is bonyolító részeken már készen állnak a monitorok és jegykiadó automaták

A két, hamarosan utasforgalom számára is megnyíló peron közül a 11-12 vágányhoz tartozó peron mozgólépcsői készen várják a menetrendváltást

Így fest a távolsági forgalom egyik, még épülő peronja a 9.-10. vágány decembertől üzembe helyezendő peronjáról nézve

Szabad a kijárat – az új főpályaudvarról induló első, utasokat is szállító járatok a mostani különvonatok voltak. Itt éppen az osztrák vasút 175 éves évfordulójára teljes hosszában felmatricázott Railjet-szerelvény indul Tullnerfeld felé

A bécsi Hauptbahnhof 11.-12. vágányán már majdnem minden a helyén van a decemberi starthoz – igaz, a képen látható Railjet helyett egyelőre csak regionális vonatokat fog kiszolgálni az impozáns állomás

Még üresek a tájékoztató táblák, de az új állomásnév-tábla már büszkén hirdeti, hogy az oszrták vasúttörténet során először főpályaudvar névre hallgató állomást kap a főváros

Decembertől négy peronos vágányon bonyolódik majd a forgalom

Az állomásépületben az építkezést bemutató fotókiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. Már helyén van az 1.-2. vágányok és a villamosmegálló felé irányító tábla, melynek érdekessége, hogy a gyorsvasúti 1.-2. vágány jelenleg a Südtiroler Platz névre hallgató S-Bahn megállót alkotja

A főpályaudvar egy része még építés alatt áll, ezt az érdeklődők egy kijelölt útvonalon meg is tekinthették

Épülő liftakna a vágányok alatt található állomásépületben

A főpályaudvar északi oldalán még hatalmas gödör tátong, a kép jobb szélén a decemberben bezáró Südbahnhof Ostseite tűnik fel

A Südtiroler Platz felé nézve szintén csak gödör van még. A bal oldalon látható betonépület alatt a Schnellbahn Südtiroler Platz állomása rejlik, és a gödör alján feltűnő „S” és „U” betűs táblák jelzik, hogy itt lesz a főpályaudvar kijárata a metró és S-Bahn felé
(fotók: Magyarics Zoltán)

Tullnerfeld állomáson is beindult az élet, a szó szerint zöldmezős beruházásként, tulajdonképpen a semmi közepén felépített állomás is megnyitja kapuit a menetrendváltással. A újonnan épített Bécs–St. Pölten pálya mellett ide egy nyomvonal-áthelyezéssel bekötötték a Tulln–Herzogenburg–St. Pölten vonalat is (az ÖBB menetrendjében ez a 112-es számú menetrendi mező). Ezen a vonalon az elmúlt évek buszos pótlása után decembertől itt ismét órás ütemben járnak az S40-es járatok Wien Franz-Josefs-Bahnhof és St. Pölten között. Ami az új vonalat illeti, a Bécs–Amstetten REX200-as járatokon kívül óránként megáll majd itt a Westbahn egy távolsági vonata – igaz, kissé kacifántos módon páros irányban a Bécs–Salzburg IC, páratlan irányban pedig a Westbahn magántársaság azonos viszonylatú szerelvényei. Érdekes megoldás ez, ugyanis az itt felszálló utas menettérti jegyet sem tud majd venni, mivel egyik irányban az ÖBB, a másikban a Westbahn vendégszeretetét élvezi majd.
Akárhogyan is lesz decembertől, a pénteki nyílt nap során rögtönzött járműbemutatót láthatott a nagyérdemű közönség, illetve bejárhatta az új állomást.

Tullnerfeld állomás északi homlokzata

Az állomás belseje sajátos építészeti megoldásokat tartalmaz, a kedves utas máris a Wienerwald alatt húzódó alagútba képzelheti magát

A pénteki nap folyamán Tullnerfeld állomás is élesben vizsgázott, a bécsi főpályaudvarról óránként érkeztek a különvonatok

Igen sajátos járművet hozott a tűzoltóság: sínen járó kétéltű gépjárműfecskendőt mutattak be az állomás egyik vágányán

Karbantartó járművekből sem volt hiány a rögtönzött járműparádén

A kora délutáni csere után a délutáni kanyarokat már nem a 175 éves évforduló alkalmából felmatricázott Railjet, hanem egy közönséges társa tette meg – itt éppen a bécsi főpályaudvarra érkezik vissza a szerelvény a szürkületben

Este az új bécsi főpályaudvar kivilágítva búcsúzott a látogatóktól
(fotók: Pap Péter)

Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.