2013. 02. 27.

Lengyel vonalbezárások a láthatáron

Újabb komoly vonalbezárásokra készül a hírek szerint a lengyel pályavasút, a PKP PLK. Nem előzmény nélküli a mostani vágás, a lengyel hálózat a kilencvenes években már átesett egy drasztikus vonalbezárási hullámon, illetve azzal párhuzamosan a személyszállítási teljesítmény jelentős csökkentésén. Most előzetes hatástanulmányokra építve a három korábban javasolt változat közül a legenyhébb valósul meg, mely 2000 kilométernyi vonal fenntartásból való kivonását jelenti.



A legyelországi vasúthálózat üzemeltetését végző állam vállalat, a PKP PLK múlt héten jelentette be vonalbezárási terveit. Az elmúlt hónapokban a bő 21000 kilométernyi hálózat 7300 kilométeres szakaszát világították át, ennek eredményeképpen háromféle terv született a hálózat hosszának csökkentésére. A hírek szerint ezek közül a legenyhébb változat valósul meg, mely 2000 kilométernyi vonal bezárást jelenti majd. Illetve – ahogyan már itthonról is ismerhetjük - nem is lesz vonalbezárás, csak kivonják a fenntartásból az érintett szakaszokat, ám a PKP PLK ígérete szerint sínek a helyükön maradnak. A lengyel pályák némelyikének állapotát ismerve ez persze ugyanúgy bezárást jelent a gyakorlatban, mint számos itthoni vonal esetében is. Az állami vasút 60 és 80 millió złoty (nagyjából 4,2-5,6 milliárd forint) közötti megtakarítást vár a lépéstől, mely összeget a fővonalak karbantartására és felújítására kívánnak fordítani. Még zajlanak az egyeztetések a helyi hatóságokkal, valamint az érintett pályavasúti dolgozók további foglalkoztatása vagy nyugdíjazása is megoldásra vár. A hírekben eddig nem szerepeltek konkrét vonalak, pedig érdekes lenne látni a bezárásra ítéltek listáját – már csak azért is, mert a kilencvenes évek drasztikus személyszállítási teljesítménycsökkentése során számos helyen kétvágányos, villamosított vonalak maradtak gyakorlatilag vonat nélkül, napi 1-2 vonatpáros alibimenetrendekkel.

A most bezárandó vonalak fenntartásán megspórolt összeget a fővonalakra kívánja költeni a PKP – a képen a felújított Varsó–Łódz vonal részlete látható
(fotó: PKP)

A vonalak fenntartásból való kivonásán túl a PKP PLK 50 állomásépület eladását is tervezi. A Railway Gazette híre megjegyzi, hogy a hálózatüzemeltető portfóliójába tartozó 2500 állomás közül mindössze 600 üzemel aktívan. A stratégiai cél az, hogy csak a távolsági forgalom állomásai maradjanak a PKP PLK kezelésében, a regionális érdekeltségű állomások ingatlanjait pedig eladják, lebontják, vagy a helyi szervek (települési önkormányzatok) kezelésébe adják át. A tavalyi évben 58 állomást vettek át a helyi önkormányzatok, idén ennek dupláját tervezi átadni a PKP. Hasonló törekvésre bőven van példa máshol is, elég a múlt heti hírre gondolni, miszerint az állomás színvonalával elégedetlen tatabányai önkormányzat saját kezelésbe venné az ingatlant. Nagy-Britanniában már lezajlott ez a folyamat, bár kicsit más végeredménnyel: az országos hálózatüzemeltető (Network Rail) mindössze a 17 legnagyobb állomást kezeli, míg az összes többit a személyszállító vonatokat közlekedtető cégek üzemeltetik.

Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.