2013. 05. 08.

Alstom-motorvonatokat vesz az AKN

A Hamburg-környéki regionális forgalomban komoly szerepet játszó Altona-Kaltenkirchen-Neumünster Eisenbahn, az AKN új motorvonatok vásárlását jelentette be. Az új szerelvényeket az Alstom szállítja majd.


Tizennégy darab Alstom Coradia LINT 54-es motorvonatot vásárol az észak-németországi AKN. A vasúttársaság összesen 60 millió eurót fordít a motorvonatok beszerzésére, amelyek a 131 kilométer hosszú hálózaton szállítják az utasokat a jövőben. Az 54 méter hosszú, 176 ülő- és 170 állóhelyes, klimatizált utasterű járművek az idén 36 esztendős LHB-motorvonatokat váltják majd. Összehasonlításul: a dízel-villamos VTE-k 88 ülőhellyel rendelkeznek. Ráadásul számos esetben a 30 méter hosszú VTE-ket párba csatolva kell közlekedtetni, viszont számos esetben az új LINT-ekből elég lesz egy szóló jármű is, mi még a csatolt VTE-szerelvénynél is több férőhelyet kínál.

A LINT 54-es motorvonatok jellegrajza, fent pedig az AKN-szerelvények látványterve

A 120 km/h végesebességű vonatokat 2015 második felétől veti majd be a társaság a Neumünster és Hamburg-Eidelstedt közötti vonalán.
Érdekesség, hogy az új járművek ugyanabban a gyárban épülnek, ahol az elődők: a korábbi salzgitteri Linke-Hoffmann-Buscht ugyanis időközben felvásárolta az Alstom.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.