2013. 05. 16.

Bécs a hatodik

Az osztrák főváros a Verkehrsclub Österreich, a VCÖ összesítése alapján a hatodik legnagyobb villamoshálózattal rendelkezik. Az osztrák fővárost komoly metropolisok előzik meg mindössze.


A maga 174 kilométerével Bécs villamoshálózata a hatodik legnagyobb a világon a VCÖ felmérése szerint. A 2012-es esztendőben az összesen 906,6 millióból 295 millió utas választotta az osztrák fővárosban közlekedő piros szerelvényeket. A felmérések szerint a legtöbb utast a Westbahnhofot és Simmeringet a Gürtel és Favoriten városrész érintésével Simmeringgel (és tavaly december óta Kaiserebersdorffal) összekötő 6-os és a Ringtől Neuwaldeggbe közlekedő 43-as villamos szállítják – ezen a két viszonylaton napi átlagban 68500 utas utazik.

A 6-os villamos az egyik legforgalmasabb viszonylat az osztrák fővárosban

A VCÖ szakértői szerint egy villamosszerelvény egyetlen menete mintegy 190 autós utazással ér fel. Úgy vélik, hogy a kötött pályás, a környezetet közvetlenül nem terhelő közlekedés mód ráadásul gyorsabb is. A szakértők kiemelik: a bécsi közlekedésben komoly szerepe van a villamosoknak: a 29 viszonylat nélkül lényegében összeomlana a város közlekedése.

Rendszeresen közlekednek mentesítő járatok a bécsi villamoshálózaton. A képen a 2009-es Donauinselfest idején a Flordsdorfer Brückén közlekedő E jelzésű betétjárat látható

A városvezetés is felismerte a villamosok fontosságát: folyamatosan fejlődik a hálózat, a legnagyobb léptékű fejlesztés a Hausfeldstraße térségét feltáró 26-os villamos október 5-i átadása lesz majd. Emellett a meglévő hálózat szinten tartása is fontos feladat a Wiener Linien számára. A VCÖ szerint e lépések mellett a kisebb beavatkozásokra is több figyelmet kellene fordítani, hiszen a közlekedési lámpáknál több szabad időt vagy hamarabb szabad jelzést kapó villamosok gyorsabbak lehetnek, ezáltal tovább növekedhet az ágazat vonzereje.

A bécsi villamoshálózatnak komoly szerepe van az idegenforgalomban is: a Ringen közlekedő járatok számos látványosságot kötnek össze
(fotók: Magyarics Zoltán)

A VCÖ felmérése szerint Bécs városát megelőzi a rangsoban Moszkva (181 km), Berlin (190 km), Szófia (195 km), Szentpétervár (240 km), az első pedig az ausztráliai Melbourne városa, itt 245 kilométer hosszú villamoshálózat üzemel. A civil szervezet összeállításából kiderül: az elmúlt harminc évben csak Európában 230-ról 286-ra nőtt azon városok száma, ahol villamosok közlekednek. A világon összesen 381 városban közlekednek villamosok – írja a VCÖ.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.