2013. 05. 22.

Nyárköszöntő vonatozás a LÁEV-en

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút napja alkalmából, május 25-én – szombaton – ismét lehetőség nyílik a kisvasút ritkán használt vonalán is vonatozni. A sokat szenvedett szárnyvonal kényszerű végállomásán, Ortás-tetőn különféle programokkal várják az érdeklődőket a szervezők.




A LÁEV miskolci végállomásáról 09:30-kor induló különvonat a tervek szerint Ortás-tetőig viszi majd az utasokat. Itt számos programlehetőséget kínálnak a szervezők. A természetjáróknak a kisvasút nem járható szakaszának mentén kirándulást szerveznek Andókútig. Itt a forrás vizéből táplált kis tó partján hozzáértő kezek által bográcsban főzött vadpörkölttel várja résztvevőket. A kellemes erdei falatozás, piknikezés mellett lehetőség lesz a Varbói Tanösvény bejárására is szakavatott vezető kalauzolásával. Emellett a vasútbarátok számára fotósvonat is indul Ortástető – Csanyik-Erdei Iskola – Ortástető között, majd kirándulás szintén Andókútra, ahol ugyancsak ebéddel várjuk a kedves vasútbarátokat is. A résztvevők számára az Északerdő Zrt. biztosítja az ebédet, csak egy jelképes, 200 forintos hozzájárulást kérnek.
A jelentkezéseket május 23-án éjfélig várják a szervezők. A program részleteiről ide kattintva tájékozódhatnak, ahol program költségeitől a menetrendig minden fontos információ megtalálható.

RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.