2013. 06. 27.

Próbapálya Csorna–Bősárkány állomások között

Az európai vasutakon már évek óta napirenden van az önműködő kocsikapcsoló készülékekkel felszerelt kocsik ügye. Bevezetésük néhány éven belül várható. Addig egy sor kísérletet kell elvégezni nemzetközileg egyeztetett program alapján.

A vasúti pálya és a járművek geometriai viszonyai nem mindenben felelnek meg a követelményeknek, ezért a kapcsolók közé helyezett külön betétdarabbal kell lehetővé tenni, hogy kis ívben nagy túlnyúlású járművek áthaladhassanak. Ennek a részfeladatnak kísérletek útján történő elemzését és megoldását az UIC keretén belül, az ORE megbízásából a MÁV vállalta.
A kísérletek lebonyolítása céljából országosan felkutattuk azokat az iparvágányokat, amelyeken a kísérletek megtartására alkalmas kis sugarú vágányalakzatok vannak. E felmérések nem jártak kedvező eredménnyel, ezért külön próbapályát kellett építeni. Létesítésére a szombathelyi Igazgatóság területén volt lehetőség, mert a pályakorszerűsítési munkák során Csorna-Bősárkány állomások között a pályát új nyomon kellett megépíteni, hogy a régi pályát felhasználhassák próbapálya építésére.


A kísérletek céljára átalakított pálya vízszintes, túlemelés nélküli R = 30, R = 45, R = 60, és R = 75 m sugarú, egymáshoz 40 m hosszú közbenső egyenessel csatlakoztatná épült. Felépítménye használt 24 m hosszú, „c” rendszerű sínekből, javított faaljon, nyíltlemezes síncsavaros leerősítéssel, 40 cm vastag zúzottkő-ágyazatba került.
Ezeken a vágányalakzatokon a kísérletek során meg lehet majd állapítani, hogy a különböző túlnyúlású járművek közdarabbal, vagy anélkül, gyakorlatilag milyen sugarú ívben vontathatók, vagy tolhatók. A kísérletek rakott, üres kocsikkal és vegyesen történnek. Ezért a kocsik tárolására és cserélésére 200 m használható hosszúságú tárolóvágány is épült, a kísérleti pályáéval azonos anyagból azzal a különbséggel, hogy ennél B jelű vasbetonaljakra erősítették le a sínszálakat és a pálya ágyazata itt bányakavics. A kedvezőtlen terepadottság miatt közel 10 000 m3 földet kellett megmozgatni a régi pálya töltésanyagából.
A kísérleti pálya létrehozása a Magyar Államvasutak részére is lehetőséget teremt további kísérletek végzésére. Felhasználható lesz az OSZZSD keretében végzendő kísérleteknél is.

Szíjártó József

A szöveg megjelent a Vasút című lap 1969. évi 2. számában.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.