2013. 08. 06.

Itt az új Qando!

A Wiener Linien július legvégén jelentette be és tette egyidejűleg elérhetővé Qando névre hallgató járatinformációs alkalmazásának legújabb, 4-es verzióját. Ezúttal nem menetrendváltáshoz kapcsolódóan, hanem a nyári uborkaszezonban váltottak új verzióra, mely komolyabb változásokat is hozott. Kereshető bérautók, megújult térkép, búcsú a piros villamost ábrázoló piktogramtól – kattintsanak részletes tesztünkért!



A Wiener Linien kedden jelentette be és tette elérhetővé az Android Market (újabban Google Play) és az Apple App Store felületén a Qando 4-es verzióját. Az előző verzióhoz képest (melyet decemberben mutattunk be) teljesen megújult a program kezelőfelülete, és néhány újdonság is helyet kapott az átalakult menürendszerben. A friss csemegét az első napok nehézségei (lassú és szakadozó szerverkapcsolat) után angol nyelvű Androidos verzióban, egy Samsung Galaxy S III készüléken próbáltuk ki, míg az összehasonlítás végett használt 3-as verziót egy Galaxy S I-en.

Az első szembetűnő újdonság a szín – az eddigi kékről az egyik céges alapszínnek számító vörösre váltott a Wiener Linien. Teljesem megváltozott a kezelőfelület elrendezése is: míg korábban a nyitóoldalon 5 nagy ikont találtunk, mostantól az Androidon futó Google-alkalmazások (Gmail, Google+, Gallery) megjelenéséhez igazodik a Qando, ugyanis a képernyő bal szélére került az előhívható menüsáv. Ez mindenképpen üdvözlendő, és egyúttal több funkciót tesz közvetlenül, egy kattintással elérhetővé.

A legalján kezdve a sort, újdonság a Beállítások (Settings) menüpont, melybe a 3-as verzió útvonalkersési menüpontjában elrejtet választási lehetőségeket helyezték át. Ezen opciók lényegében megegyeznek a 3-as Qando utolsó verziójával, de mivel annak idején ezt részleteiben nem mutattuk be, most megtesszük. Itt választhatjuk ki, hogy milyen közlekedési eszközöket szeretnénk igénybe venni, vagy éppen melyiket nem kívánjuk figyelembe venni a tervezéskor. Megadhatjuk az átszállások maximális számát, ahogyan azt is megválaszthatjuk, legfeljebb milyen távolságot kívánunk gyalogosan megtenni a célpontig – ez igen hasznos, mivel a Qando természetesen háztól házig is képes útvonalat tervezni, nem csak megállók között. Ezt túl még azt is megadhatjuk, hogy milyen sebességgel tudunk gyalogolni, és szükségünk van-e akadálymentes elérhetőségre ('no stairs', azaz lépcsők nélküli opció). A klausztrofóbiásokra is gondoltak a jelek szerint, ugyanis felvonók nélküli útvonalat is kérhetünk, bár ennek gyakorlati jelentősége számunkra kétséges...

Balra a 3-as Qando nyitóképernyője, jobbra pedig a 4-es verzió ezzel egyenértékű funkciókat biztosító, ám ezentúl sokkal több lehetőséget adó oldalsó menüje

A Qando 4-ben az útvonalkeresési beállítások saját menübe költöztek, így globálisan és nem keresésenként paraméterezhető a Qando a felhasználó igényei szerint

Ami a tényleges járatinformációs részt illeti, itt számos kedvező változás mellett néhány helyen a finom báj eltűnésének lehetünk tanúi. A villamosokat a korábbi verzióban egy stilizált E2-est illetve egy ULF-et idéző piktogram helyettesítette, most viszont csak a kerekesszék jelzi az alacsonypadlós indulást, a kedves grafika a múlté. A busz- és villamosviszonylatok száma pedig egységesen fekete négyzetbe került, míg a korábbi verzióban a villamosok száma egy fekete körben szerepelt – mely a legrégebbinek számító E1-es kocsik viszonylattáblájára emlékeztetett. Ahogy fogynak az E1-esek, ez az apró, ám bájos vonás is eltűnt az okostelefonos alkalmazásból.

Egyebekben viszont előnyére változott a Qando. Újdonságként a Wiener Lokalbahnen AG Baden–Bécs HÉV-járatának valós idejű adatait is megbízhatóan mutatja a rendszer, hiszen a közelmúltban bekerült a Wiener Linien utastájékoztató és üzemirányító rendszerébe a járat. (Elvileg a 3-as Qando késői verziói is megadták a WLB-vonatok valós idejű adatait, de a gyakorlatban ez esetleges volt, például a Kliebergasse megállóhely esetében konzekvens módon mindig csak az egyik irányban volt valós adat, a másikban csak menetrendi.) A járműveket ábrázoló grafika helyett térkép szerepel az adott megálló indulási időpontjai felett, és egy kattintással lekérhető az adott járat útvonala – hihetetlen, de az előző verzióból ezt az alapvető információt elég körmönfont módon lehetett kivadászni.
További hasznos újítás, hogy a közelben fekvő megállók listájában azonnal megjelenik az onnan induló járatok viszonylatszáma is. Hibajavítás is történt: a forgalmasabb megállók esetében a 3-as verzió igen idegesítő módon szinte sosem volt képes az összes viszonylat valós idejű adatait összeszedni, minden frissítéskor más-más viszonylatokra mutatott valós és elvi indulási időket – a 4-es verzióból ez a „feature or bug” már szerencsére hiányzik.

A kép alján kicsiny, de fontos változás a 3-as (bal oldal) és 4-es verziók között: a WLB járatairól már megbízhatóan ad valós idejű információt a Wiener Linien okostelefonos alkalmazása

Stilizált E2-es és Bécs-sziluett nincs, de térkép és igen praktikus módon útvonalinformáció van az új Qando-ban

A 3-as verzió (bal oldalt) egyik idegtépő sajátossága volt, hogy forgalmas megállóknál sosem tudta az összes járat valós idejű információit megjeleníteni, míg az új verzió képes erre a bravúrra

Az útvonalkeresés hasonló, ám mégis kicsit más: a régi verzióban az összes keresési beállítás erről a képernyőről érhető el a fogaskerék ikonra kattintva, a 4-es verzióban (jobb oldalt) már csak néhány opció érhető el, a többi a korábban bemutatott beállítások menüponba költözött

Az előző képen látott útvonalkeresés eredménye a 3-as és 4-es verzióban. Az új verzió ksiebb betűkkel dolgozik, és a megjelenés oltárán némileg feláldozva az olvashatóságot, szürke betűvel írja az ajánlott viszonylatok számát

Ugyanazon útvonal két verzióban – a régi Qando előnyei a nagyobb betűk, míg az új kicsit szerencsésebben bánik a hellyel, például a hosszabb megállónevek is kiférnek (természetesen ezt ugyanazon a készüléken lehetne jól demonstrálni, de sajnos erre nem volt módom)

Újdonság, hogy egy adott járat megállóinak listája egy gombnyomással lekérhető, és abban az átszállási kapcsolatok is megjelennek. A korábbi verzióban ezt csak nyakatekert módon, a megállók kiválasztására szolgáló menü vonal szerinti választási opciójából lehetett kihámozni

A térképes funckiókat is komolyan átfésülték, így megújult a térképek színvilága, ráközelítve pedig a házszámok is olvashatóak. A tömegközlekedési járatok megállói mellett a városi kerékpárkölcsönző pontok (CityBike) is megjelennek, viszont a taxidrosztok jelei eltűntek. És ez még mind semmi, mondhatnánk, hiszen az új Qando az élénk kékre festett Smartokkal operáló Car2Go „carsharing” szabad autóinak földrajzi helyét is megjeleníti, továbbá a parkolóházak hozzávetőleges telítettségét is le tudja kérdezni. Mi kell még? Talán egy hálózatos tömegközlekedési térkép, ugyanis a vázlatos térkép csak a metró és gyorsvasúti vonalakat tudja.

Letisztultabb, funkcionális, ugyanakkor kevésbé plasztikus az új Qando (jobb oldalt) térképes megjelenítése

Nem vicc: a bal oldalon látható, hogy a közeli megállók listájának végére a közelben lévő szabad Car2Go bérautók helyét is megmutatja a Qando, és természetesen azok a térképes megjelenítésben is szerepelnek

A Qando segédfunkciói is megújultak: az alkalmazás működését bemutató rész immáron nem szöveges, hanem grafikus formában magyarázza a program használatát. A lezárásokat, tereléseket, felvonójavításokat, jegyellenőrzéseket és egyéb híreket felsoroló oldalak a három alpontból álló „Hírek” menü helyett egy lapon kaptak helyet – ez nagyban könnyíti a program használatát, ugyanis korábban még a rutinos felhasználók egy része sem találta meg például a javítás alatt álló liftek jegyzékét.

Kisregény helyett képregény – a 4-es Qando súgója már egy modern kor gyermeke

A régi verzióhoz (jobb oldal) képest jelentősen áttekinthetőbbé vált a kiegészítő információk kinyerésére szolgáló menüpont

Ami a fordítási kérdéseket illeti, a Qando angol nyelvű verziója jó minőségűnek mondható ezen a téren (és látszik az igyekezet), bár a német és angol közötti fogalombeli különbségek miatt azért vannak diszkrét poénok a szoftverben. Az egyik az ASTAX, azaz Anrufsammeltaxi fordítása: 'hailed shared taxi'. Mivel lényegében a kis forgalmú éjszakai viszonylatokon üzemelő, telefonon rendelhető iránytaxiról van szó, a 'shared', azaz megosztott kifejezés visszaadja a lényeget, ám a 'hailed' félrevezető, ugyanis ez a taxi leintését jelenti – ami ebben az esetben nem létezik, vagy legalábbis nem az alapeset. Szokás szerint hiányzó fordítások is vannak, például az ellenőrök ténykedésére vonatkozó menüpont (a Qando-ban a Wiener Linien az ellenőrzések várható helyét is közli) nem került lefordításra – viccesen azt hihetnék, hogy ezek szerint csak a németül értőknek segítenek a bliccelésben...

Összefoglalva: eddig sem volt rossz alkalmazás a Qando, ám ezúttal sikerült még egy lapáttal rátenni, méghozzá a napi felhasználók életét keserítő néhány hiba kiirtásával. A célnak így tökéletesen megfelel a Wiener Linien hivatalos alkalmazása, sőt, a szó szerint vett tömegközlekedésen túlmutatva a kerékpárbérlés, a saját autóból tömegközlekedésre váltást, és a „carsharing” igénybevételét is könnyíti. Végül is erről szól ez a műfaj, és pontosan így kell kinéznie egy tömegközlekedési cég okostelefonos alkalmazásának.

A végére így már csak egy igen kínzó kérdés maradt: vajon mikor tesztelhetjük végre a BKK hivatalos alkalmazását?

Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.