2013. 09. 25.

Nyílt nap a Pongrác úti trolibuszgarázsban és Villamosnap Budafokon – Közlekedési hétvége Budapesten

Idén is lesz villamosünnep Budapesten! No és persze megnyitja kapuit a Pongrác úti trolibusztelep. Szeptember utolsó hétvégéjén igazán elkényeztetik a fővárosban a közlekedésbarátokat – következzen programajánlónk.





Nyolcvan éves a trolibusz – nyílt nap a garázsban


A szombatot a BKV Pongrác úti trolibusztelepén kezdhetjük: az 1933-ban megindult budapesti trolibusz 80. születésnapja alkalmából a a közlekedési társaság megnyitja a Pongrác úti avagy Zách utcai trolibusz-telephely kapuit az érdeklődő közönség előtt. A már többször megrendezett nyílt nap keretein belül bepillantást nyerhetünk a budapesti trolibuszüzem kulisszái mögé, megismerkedhetünk a járművekkel és akár ki is próbálhatják a jelentkezők a „csáposbuszok” vezetését.

A ZiU-5-ös troli és az Ikarus 260-as trolibusz a 2012-es trolibusznapon a garázs előtt

A nyílt nap keretében bemutatkoznak a BKV nosztalgia trolibuszai is: a ZiU 5-ös, az Ikarus 260-as trolibusz és a legfrissebb nosztalgiajármű, a frissen felújított, 927-es pályaszámú ZiU 9-es is várja majd az utasokat, látogatókat.
Igazi csemege lesz az Ikarus 60T trolibusz bemutatkozása a fővárosban – legutóbb Szegeden találkozhattunk a járművel. Budapesten a korábban felújított ÁMG-pótkocsival együtt egyelőre statikus állapotban marad a kocsi. A tervek azonban ambiciózusak: a trolibuszt szeretnék üzemképessé tenni a szakemberek és a nosztalgiaflotta részeként közlekedtetni.

Az Ikarus 60T még Szegeden és már Budapesten
(forrás: 80 éves a Trolibusz / facebook)

A nyílt napon, 2013. szeptember 28-án, szombaton 9 és 17 óra között várják a szakemberek a látogatókat a BKV Zách utcai trolibusz telephelyén. A telephely a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól az 1-es villamossal; a Blaha Lujza tértől a 37-es villamossal közelíthető meg. A Puskás Ferenc Stadion és a trolibusz-telephely között nosztalgia trolibuszok is várják az utasokat – a különjáratok a Kerepesi útról, a 77-es troli végállomásától indulnak.
A programról részletes információk az esemény facebook-oldalán olvashatók.

A troligarázs a térképen

Villamosünnep ötödször


Vasárnap Budafokra invitáljuk mi magunk is az olvasókat. A Villamosnap a korábbi helyszínéről – a 41-es villamos kamaraerdei végállomásáról – új helyre kerül: a budafoki villamoskocsiszín nyitja meg kapuit a látogatók előtt szeptember 29-én, vasárnap 10 és 16 óra között.
A kocsiszín területén megismerkedhetnek a látogatók a budapesti villamoshálózaton közlekedő járműtípusokkal és több, egyébként csak üzemi célokra használt jármű mellett ki lehet próbálni majd akár a „hómukit” is, amely az elmúlt télen is fontos szerepet kapott a behavazott villamosvágányok takarításakor.
A járműkiállításon a budafoki kocsiszínben honos T5C5-ösök és a Ganz-csuklósok mellett tiszteletét teszi majd egy TW6000-es, egy KCSV7-es és egy Combino is a tervek szerint.

Idén Kamaraerdő helyett Budafokon ismerkedhetünk meg a fővárosi villamosokkal

A nagy villamosok mellett kicsikkel is találkozhatunk: terepasztalt is hoznak a szervezők. Kis látogatóinkat gyermekprogramok várják majd a járműtelepen.
Újbuda-központ és Budafok kocsiszín megállóhely között nosztalgiavillamosok közlekednek ezen a napon. A nyári nosztalgiamenetekről ismert századfordulós hangulatot idéző 611-es pályaszámú favázas villamos; az 1970-es évek hangulatát idéző 2624-es; a Debrecenből érkezett 492-es számú „Bengáli” és a budapesti sínpárokra ritkán kimerészkedő, ugyancsak századfordulós hangulatot idéző 1074-es várja az utasokat.

Újra kimerészkedik a síneket ritkán koptató 1074-es is: Újbuda-központ és a kocsiszín között jár majd többi társával együtt
(fotók: Halász Péter)

A nosztalgiajáratok Újbuda-központtól 9:38 és 15:38; Budafok kocsiszíntől 10:13 és 16:13 között tizenöt percenként indulnak. A nosztalgiavillamosok pontos menetrendje a www.bkk.hu/nosztalgia címen olvasható.
A nosztalgiajáratokon a felnőtt utasok 500, a 6 és 14 év közötti fiatalok pedig 300 forintos nosztalgia-menetjeggyel utazhatnak.

Budafok kocsiszín

A 2012-es villamosünnepről készített képes beszámolónkat ide kattintva olvashatják.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.