2013. 09. 05.

Szétesőben a VBB?

Ismét veszélybe került a tarifaközösség Berlinben és Brandenburgban: a területi közlekedési szövetség ugyanis a tervezettnél kevesebbet kaphat a 2014-2015-ös menetrendi időszakra a berlini költségvetésből egyes elképzelések szerint.





Ulrich Nußbaum pénzügyi szenátor (avagy tartományi pénzügyminiszter) kifejtette: a térségi közlekedésszervező, a VBB a 2014-es költségvetési tervezet szerint az eddigi 2,5 millió euró éves támogatás helyett 2014-ben csak 2,25; 2015-ben pedig csak 1,75 millió euró hozzájárulást kapna a szövetségi fővárostól.
Mindez rendkívül komolyan hangzik és messzire mutató következményei lehetnek. A VBB-t Berlin fenntartó Brandenburg tartomány és a járások szintén csökkentik a hozzájárulásukat, ugyanis ezek mértéke kötődik a berlini hozzájárulás mértékéhez: Berlin és Brandenburg 40-40 százalékot áll az éves költségvetésből, a maradék 20 százalékot a Berlin-környéki járások dobják össze. Ebből pedig az következik, hogy az éves szinte 6,35 millió eurós költségvetés 2014-ben 5,55 millió euróra, 2015-ben pedig 4,31 millió euróra zsugorodhat. Ráadásul a további évek során a jelenlegi mintegy felére csökkentené Berlin a hozzájáráulását, ami további kurtításokhoz vezethet.

A VBB nélkül nem lehetne egy jeggyel utazni a Woltersdorfer Straßenbahn vonatain, majd a BVO buszain, hanem mindenhova külön-külön kellene jegyet váltani. A képen a BVO busza halad át a woltersdorfi zsilip feletti hídon

Ilyen pénzügyi helyzetben viszont az alapfeladatait is csak csak nehezen tudja ellátni a VBB. Lényegében a létezéséért küzd a közlekedési szövetség – fogalmazott a szóvivőjük, Elke Krokowski. Az utasok is megérzik majd a változásokat: a VBB nélkül nehezebb lesz a menetrendek összehangolása a különböző ágazatok és társaságok között és ami a legfontosabb: a régió tarifaközössége is a múlté lesz, ha megszűnik a VBB.
Az utasokat képviselő civil szervezet, az IGEB is úgy látja, hogy különösen fontos a VBB létezése, fenntartása. A pénzügyi megszorítások elfogadhatatlanok – ecsetelte álláspontjukat a sajtónak Lothar Wiegand, az egyesület szóvivője. Különösen pikánssá teszi a helyzetet, hogy Berlin nem szólt idejében a tervezett kurtításokról, így márciusban még a megszorítások nélküli állapot szerint fogadták el a VBB 2014-es üzleti tervét és eszerint kezdte meg az előkészületeket a közlekedési szövetség.

A tarifaközösség vége azt is jelentené, hogy nem lenne egyszerű például a Berlinnel határos településekről bejutni a fővárosba, külön megállapodásokat kellene kötni a részes közlekedési társaságoknak. Ez pedig drága mulatság és bonyolult tarifarendszer lenne
(fotók: Halász Péter)

Michael Müller, a közlekedésért is felelős berlini szenátor úgy fogalmazott: abból indulunk ki, hogy a további költségvetési tervezés során legalább a 2014-es évre biztosítani tudjuk a VBB finanszírozását. Mindazonáltal alaposan felül kell vizsgálni a szervezet működését és feladatait. Az SPD közlekedéspoltikával foglalkozó képviselője, Ole Kreins pedig úgy fogalmazott: a jelenlegi VBB-re van szüksége Berlinnek és Brandenburgnak, a fő feladata pedig a tarifaközösség megteremtése és fenntartása.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy a hasonló méretű hamburgi közlekedési szövetségek, a HVV-t évi 10 millió euróval támogatják a részes települések, pedig jóval kevesebb lakó él a HVV területén és kisebb a szolgáltatási területe is a nyugati szervezetnek.
Emlékezetes: legutóbb tavasszal került napirendre a VBB széthullása: akkor a BVG és az S-Bahn Berlin GmbH civakodott a menetjegyekből származó bevétel felosztásán és kölcsönösen a tarifaközösségből való kilépéssel fenyegetőzött mindkét társaságebből persze végül nem lett semmi. Az se felejtsük el, hogy amíg Berlinben az SPD és a CDU közösen kormányoz, addig szövetségi szinten, a szeptemberi szövetségi választásokon egymás ellen indul a két nagy párt: amíg a CDU Angela Merkelt, addig a fő ellenfél, az SPD Peer Steinbrücköt jelölte szövetségi kancellárnak. Így könnyen elképzelhető, hogy mindössze csak némi kapmányolásról van szó, a választási „előjáték” pedig begyűrűzött a berlini városvezetésbe is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.