2013. 04. 12.

Felosztották a bevételt, jöhet az áremelés

Pont került a DB AG és a BVG között fennálló vita végére, amely a berlini és brandenburgi közlekedési szövetség jegyei után keletkező bevétel felosztásáról szólt. Már-már a szövetség végét jelentette az ügy, de szerencsére nem így lett.


Megegyezett egymással a DB AG leányvállalata, az S-Bahn Berlin GmbH és a Berliner Verkehrsbetriebe (BVG) arról, hogy a tarifaközösségben eladott menetjegyek után keletkező bevételt milyen formában osszák fel egymás között. A megállapodás 2017-ig szól, akkor – elvileg – új szereplő lép majd be a szövetségbe az S-Bahn-hálózat egy részének új üzemeltetőjeként.
A tárgyalások során elfogadott alapokat a közeljövőben egy megállapodás keretében rögzítik majd, amelyet aláír a regionális vonatokat üzemeltető DB Regio is.

Nem szűnik meg a tarifaközösség, nem lép ki belőle senki, megállapodtak a részes felek a menetdíj-bevételek felosztásában
(fotók: Halász Péter)

A korábbi nézeteltérések alapja az volt, hogy egyes viszonylatok piaci alapokon történő versenyeztetése nyomán a menetdíj-bevételekből a két szolgáltató kisebb mértékben részesedett, ennek felosztását azonban nem szabályozta semmi.
Nem tudunk szó nélkül elmenni amellett sem, hogy július 1-jétől jelentősen, az inflációi mértéke felett drágulnak majd a tervek szerint a közlekedési tarifák Berlinben és Brandenburgban – erről korábban már részletesen írtunk, ahogy arról is, hogy a korábbi jegyáremelés után komolyan megnőtt a jegy nélkül utazók száma.
A viteldíj emeléséről végül április 11-én döntöttek és az új árak az eredeti tervekkel ellentétben nem július, hanem augusztus 1-jétől lesznek érvényesek. Az átlagosan 2,8 %-os áremelésnek köszönhetően a berlini vonaljegy (az AB zónában használható, két órás jegy) 2,60-ról 2,80 euróra drágul majd. Az ABC zónában használható jegy 3,10 helyett 3,20 euróba kerül majd, de emellett drágulnak a havibérletek is. Az áremelés Potsdamot is érinti, itt a vonaljegyek ára változatlan marad, de a kisszakasz például tíz centtel drágul: 1,50-et kell érte fizetni augusztustól.
A közlekedési szövetség, a VBB vezetője, Hans-Werner Franz védelmébe vette az újbóli drágítást a témában tartott sajtótájékoztatón: azt mondja, hogy az utasoknak és a költségvetési forrásoknak fele-fele arányban kell kivenni a részüket a közlekedési rendszer üzemeltetéséből. Ehhez képest jelenleg az utasok csak a költségek 47%-át fedezik, míg a költségvetési források 53%-ot állnak. Franz hozzátette: minél több utast szállítanak a tömegközlekedési eszközökön, annál kisebb mértékben kell emelni a viteldíjakat.
A civil szervezetek kritizálják az áremelést. Úgy gondolják, hogy a közlekedési cégek rossz pénzügyi helyzete miatt nem az utasokat kellene áremeléssel büntetni, hanem a költségvetési szerveknek kellene jobban támogatni a vállalatokat.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.