2013. 04. 09.

Több potyázó, több ellenőr

Komolyan veszik az ellenőrzést a német fővárosi közlekedési szolgáltatói: idén a 2012-eshez képest több ellenőrt vetnek majd be, mégpedig annak okán, hogy az elmúlt esztendőben a korábbiakhoz képest többen utaztak érvényes menetjegy vagy bérlet nélkül.


Egyre több utas utazik érvényes menetjegy vagy bérlet nélkül Berlinben. Különösen a metró- és az S-Bahn-hálózaton van ez így, ahol  nem ellenőrzik a járműre felszálló utasokat jegyeit. A 2012-es adatok szerint csak a gyorsvasúton 301 ezer potyázót kaptak el a menetjegyeket ellenőrző munkatársak. A BVG-nél ez az érték 156047 fő volt. Ezen az úton – 40 eurós tételekkel számolva fejenként – 2,7 millió eurót tudott beszedni a városi közlekedési társaság és ez jelentőse alacsonyabb a 2008-ban beszedett 5,2 millió eurónál. Tegyük hozzá: a menetjegyek meg nem váltása miatt évi 20 millió eurót nem kap meg a BVG.

A peron elején lévő jegykezelőt egyre kevesebben használják az S-Bahn-hálózaton. Cserében idén egyre több ellenőr lesz a járatokon
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 2012-es esztendőben egyébként 5,6 % volt a potyázók aránya az összes utashoz képest – ez közel másfélszerese a 2011-es értéknek, akkor 3,8 %-ot mértek a szakemberek.
A rendkívül magas bliccelési arány és az alacsony pótdíjfizetési hajlandóság miatt mindkét cég, az S-Bahn-t üzemeltető DB AG és a városi közlekedésben érdekelt BVG is úgy döntött, hogy növelik az ellenőrök létszámát: az S-Bahn-hálózaton naponta nyolcvan munkatárs ellenőrzi az utasok jegyeit. A BVG hálózatán pedig száz külsős és negyven belsős ellenőrt alkalmaznak majd.

A potyázók a BVG-nél főleg a kötött pályás ágazatban jelentkeznek, hiszen itt nem ellenőrzik felszálláskor az utasok jegyét
(fotó: Halász Péter)

A bliccelés okairól nem nyilatkoztak a cégek, azonban alighanem bizonyos mértékű tiltakozás van mögötte, hiszen hosszú szünet után komolyan emelkedtek a helyi közlekedés tarifái 2012-ben. Ráadásul 2013 nyarán újabb áremelésre számíthatunk. De nem csak a szándékos potyázók vannak jelen: e sorok szerzőjével is megtörtént az az eset, hogy a jegyváltás helyett kénytelen volt a következő állomásig potyázni, ugyanis pont akkor szűnt meg a villamosenergia-szolgáltatás az S-Bahn-megállóban és álltak le a jegyautomaták, amikor a jegyváltásra került volna a sor.

Van, amikor az utas önhibáján kívül nem jut menetjegyhez. Itt éppen áramszünet miatt állt le a jegykiadó automata
(fotó: Halász Péter)

A BVG hálózatán egyébként a buszokon a legalacsonyabb a bliccelők aránya. Ennek oka, hogy a buszokon első ajtós felszállási rend van érvényben, amelyet nagyon extrém kivételektől eltekintve mindig be is tartanak. A buszvezetők pedig ellenőrzik és láthatóan gyorsan, de alaposan ellenőrzik a felszálló utasok jegyét. Akinek pedig nincs, az vehet a járművezetőnél menetjegyet – mégpedig normál, nem pedig megemelt áron.

A buszokra – néhány nagyon ritka kivételtől eltekintve – csak az első ajtón lehet felszállni. A buszvezetők ellenőrzik az utasok jegyét és ha nem rendelkezik ilyennek az utas, akkor a buszvezetőnél – normál áron – vehet is az utazó. Az első ajtós felszállási rend nem csak hatékony, de a forgalmat sem lassítja érdemben, ezt a rendszert nemrégen bevezető Hamburgban is tapasztalták
(fotó: Magyarics Zoltán)

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.