2013. 09. 06.

Vége a felújításnak

Befejeződött a közelmúltban az ICE 2-es szerelvények felújítása a DB AG-nál. A 44 motorvonaton most már többen férnek el, korszerű utastájékoztató rendszert kapott a vonat és további tizenöt-húsz évig szolgálhat még a nagysebességű forgalomban.




Véget ért az ICE 2-es motorvonatok „redesign” programja. A szerelvényeket a DB AG a nürnbergi főműhelyben újította fel 2008-tól kezdve. A felújítás során a szerelvények valamennyi belső terét teljes egészében szét- és kiszerelték. A vonatonként öt hétig tartó procedúra során a kiszerelt alkatrészeket felújították vagy újra cserélték és visszaépítették a kocsikba.
A visszaépítés során számos technikai javítást is tesznek a járművek belsejébe. Ilyen többek között a termes kocsikban a plafonra függesztett információs képernyők megjelenése – pont, mint az ÖBB RailJet-szerelvényeiben.

Az első osztályú, megújult utastér az ICE 2-es vonatokon
(fotók: DB AG)

A kocsik alaprajza is megváltozott: az új székek alkalmazásával 13 további ülőhelyet alakítottak ki – mégpedig úgy, hogy az utasok kényelmét ez nem zavarja. Az első osztályon utazóknak pedig több helyet kínálnak a székek között az átalakítások nyomán.
Az új üléseknél a 2. osztályon utazók minden dupla ülésnél egy, míg az 1. osztályú utasok minden egyes ülés mellé kapnak konnektort, hogy használhassák a laptopjukat, töltésre szoruló elektromos kütyüiket. A bisztró is megújult, az étkezőkocsiban 21 utas foglalhat helyet.
A 44 vonatba összesen 16900 ülést, 22200 m2 padlószőnyeget, 1700 asztalt építettek vissza. Az utastájékoztató rendszerhez 2000 TFT-monitor csatlakozik és összesen 135 kilométernyi kábelt építettek be pluszban a szerelvényekbe.
Az ICE 2-esek után, várhatóan 2016-2017-ben következik az ICE 3-asok esedékes felújítása.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.