A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ICE. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ICE. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. 08. 12.

Vághatják a centit

Egyre jobban közeledik 2025. december 14., amely idén az európai vasúti menetrendváltás napja. Németországban egy új szerelvény is utasforgalomba áll ekkor, de nem a korábban várt útvonalon. Ehhez viszont még szükségesek lesznek további engedélyek, mert a most megszerzettek még hiányosnak tűnnek.

2025. 07. 15.

Terjeszkedő európai vasutak

Nemzetközi együttműködésekkel fejlesztik az évtized végéig a nagysebességű járművekkel kiszolgált hálózatot Csehország, Lengyelország, Németország és Dánia között, mivel az utasoknak fontos a rövid menetidő. Hálózati és járműoldali fejlesztések is szükségesek, de ezek nagyobb része már futó projekt.

2025. 04. 20.

Elbúcsúzott az első nemzetközi ICE a forgalomtól

Szinte hihetetlennek tűnő technikai bravúrokat hozott magával az ezredfordulón a Deutsche Bahn nemzetközi terjeszkedésének utat nyitó járműsorozat, amely egyben egy új járműgenerációt is jelentett. Kilométerek millióinak megtétele és a folyamatos igénybevétel megpróbáltatásait követően viszont húsvét előtt nyugdíjazta a 406-os sorozatú ICE 3M-et a német szövetségi vasúttársaság.

2025. 04. 01.

Keddi kitérő – 2025. április 1.

Uuuuutcanév változások a fővárosban. Nagysebességű vonatokkal a soltvadkerti borvidékre. Északi nyitás a finnugor rokonság jegyében. Új illatok a MÁV-SZESZ járatain. Feltörtük a MÁV járműbeszerzési stratégiájának Da Vinci kódját.

2025. 03. 11.

Eladó a nemzetközi ICE

Negyedszázadnyi szolgálat után hamarosan végleg kivonja a forgalomból a DB AG az ICE 3M motorvonatokat – amelyiket eddig nem vágták még szét, azt eladásra kínálják.

2024. 03. 20.

Teljes az ICE 4-flotta

Messzire nyúlik vissza az ICE 4-es sorozat története, de mégis csak a Deutsche Bahn történetének legnagyobb nagysebességű járműbeszerzése. Az eredeti elképzelésektől végül több ponton eltérő formában gyártott sorozatból elkészült az utolsó darab is és nevet kapva újfent forgalomba állt. A flottamegújítás nem áll le, sőt az igazi változások még csak ezután jönnek.

2024. 03. 06.

Elindult a második ütem

Tovább növekszik a legújabb ICE-bázis, immár hivatalosan is megkezdték az építkezést a dedikáltan az ICE 4-es sorozat számára készülő telephelyen. Nem csak a vonatok, de a beruházás is nagysebességgel zajlik az előző ütemnél már kipróbált keretek között.

2024. 01. 15.

Megnyílt a legújabb ICE-javító műhely

Elit klubhoz csatlakozott Cottbus/Chóśebuz a legújabb munkahelyeinek üzembeállításával: többek között Hamburg, München, Berlin és Frankfurt am Main mellett a Lausitzr régió fővárosában is magas technológiájú munkahelyek biztosítják a német vasút zászlóshajójának karbantartását. A beruházás még nem zárult le, sőt évtizedek óta húzódó hiányosságokat is pótolnak a farvizén.

2023. 12. 14.

Felújításból felújításba: véghajrában az SFS-Projekt

Különösebben nagy hírverés nélkül került újra forgalomba Németország egyik legrégebbi nagysebességű vonalának középső szakasza, de a Kasseltől északabbra tartó utasoknak egy újabb szakasz felújítása miatt márciusig nem csökken a menetidő.

2023. 10. 24.

Forgalomban a gördülő nappali

Új szerelvényhez új belső is jár, bár ezesetben nem a sorozat első darabjától kezdődően lépte meg a Deutsche Bahn. Otthonosabb, kényelmesebb és barátságosabb lett a 408-as sorozat beltere.

2023. 10. 16.

Automatizálással a kihívásokkal szemben

Új korszakot harangozott be a Deutsche Bahn a járműfenntartásban, ami részben kényszer is, mivel fogynak a szakemberek és nehéz az utánpótlás. A mesterséges intelligenciának köszönhetően gyorsabb kiértékelés és döntéstámogatás segíti az ICE-k fenntartását, de a technológiákat több telephelyen is bevezetik a jövőben.

2023. 09. 15.

ÖBB-DB 2024: fejlesztések a német-osztrák nemzetközi forgalomban

Az elmúlt években dinamikusan nőtt a nemzetközi vasúti forgalom a német nyelvterület országai között, különösen Ausztria és Németország viszonylatában. Az érintett vasutak próbálnak megbirkózni a helyzettel, ennek jegyében már a 2023/2024-es menetrendváltástól, de azon túl is növelik az érintett határátlépő kapacitásokat. Mai írásunkban a decemberi változásokat vesszük górcső alá.

2023. 07. 13.

Úton az első ICE L

Két éve még más néven és némileg eltérő formában rendelték meg, mostanra pedig elkészült az első teljes egység belőle. A Deutsche Bahn a jövőbe tekint és korábban nem látott ütemben vásárol új szerelvényeket, hogy megfelelhessen az utasok elvárásainak.

2023. 05. 18.

Shoppingolt a DB

Legyenek akármilyen felzúdulások és átlakítási tervek a német állami vasútnál, a fejlesztések nem állhatnak le. Újabb opciós mennyiségeket hívott le a korábbi szerződésekből a sokszor – jogosan – kritizált konszern.
A legújabb bevásárlás részletei a hajtás után.

2023. 03. 03.

Hétvégi gyors – 2023. február 25-március 3.

Súlyos baleset volt Görögországban. A DB-hez is érkeznek a KISS-ek, míg Valencia TRAMLINK-et vesz a Stadlertől. Újabb svéd rendelés villanybuszra. Bővítenék a hamburgi előkészítő pályaudvarokat.

2022. 10. 11.

Menetrend 2023: íme a németek!

A menetrendváltás a vasútbarátok számára mindig komoly esemény. Ezúttal Németországból érkeztek meg a hivatalos bejelentések, legalábbis a fejlesztések kapcsán mindenképpen. A 2022. december 11-étől érvényes menetrendben márpedig lesznek ilyenek. Nézzük, mik a főbb változások a távolsági közlekedésben!

2022. 07. 19.

Nevesített 100. ICE 4

Folyamatosan szállítja a Siemens a különböző variánsokat az ICE 4-ből és már egy fontos mérföldkövet is sikerült elérni: 100 egység közlekedik a nagysebességű hálózaton. A jubileumi egység nevet is kapott.

2022. 05. 19.

Szintet lép az új ICE beltere

Meglepetést okozva új belteret mutatott be a Deutsche Bahn, melyet az újonnan vásárolt ICE 3neo fog megkapni. Komfortosabb és otthonosabb utazást ígér a német államvasút már jövő decembertől, de a közlemény alapján a régebbi járműveknél be kell érni a mostani látvánnyal.

2022. 02. 02.

Emelik a tétet: 73×408=32.000

Szinte még el sem készült az első darab, már újabb opciót vált megrendeléssé a Deutsche Bahn. Kapacitásbővítéssel készülnek az országos ütemes menetrendre, amit 2030-ra kívánnak bevezetni.
Nézzük meg az idei év újdonságát!

2021. 11. 11.

Jó az öreg a háznál: ICE 1 LDV

Az „örök élet, ingyen sör” szlogent alighanem megirigyelhette a Magyar Kétfarkú Kutyapárttól a Deutsche Bahn és a már több mint negyedszázada szolgáló ICE 1-es motorvonatok élettartam-hosszabbítást kapnak, legalábbis ezek közül némelyik. Akár 2030-ig is utazhatunk majd a járművekkel a mostani állás szerint.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.