2014. 01. 28.

Svájci Tango

Újabb, a Tango-családba tartozó járművet építhet a Stadler Rail. Ezúttal az Appenzeller Bahnen a vevő: a svájci vasúttársaság hét szerelvényt vásárol a neves gyártótól.




Hét új motorvonatot vásárol az Appenzeller Bahn a Stadlertől a Trogen–St. Gallen–Appenzell vonal számára. A svájci járműgyártó a Tango-családba tartozó járműveket ajánlotta a cégnek, amelyekért 60 millió svájci frankot fizetnek. A járműveket az altenrheini gyárban építik majd.
Az új, Stadtbahn-jellegű vonatok teljesértékű, légrugós forgóvázakon futnak majd. Újdonság lesz majd az első osztályú szakasz majd a villamos jellegű vonalakon – ebből összesen 12 lesz majd; további 133 ülőhely másodosztályú lesz. A kocsiszekrény 2,4 méter széles lesz.

A Stadler Rail hivatalos látványterve az új motorvonatokról
(grafika: Stadler Rail)

A járművek java része alacsonypadlós lesz, mindössze a négy hajtott forgóváz feletti rész lesz magasabb kivitelű.
A Tango-járműcsalád meglehetősen sikeresnek tekinthető: a Basellandtransportnál, a BLT-nél 38; a genfi TPG-nél pedig 32 ilyen villamos közlekedik a városi forgalomban. A járművek kialakításuknak köszönhetően éppúgy megfelelnek a hosszú, elővárosi forgalmú járatokkal szemben támasztott igényeknek, mint ahogyan a városi forgalomban is kiválóan működhetnek.

Az Appenzeller Bahnen honlapján található képen még más színterv szerint fényezve képzelik el az új Tangokat
(grafika: Appenzeller Bahnen)

A Trognerbahn vonalain ma főleg a Stadler-Bombardier konzorcium által 2004-ben és 2008-ban gyártott Be 4/8-as motorvonatok közlekednek az 1970-es években beszerzett BDe 4/8-asok mellett. Az Appenzeller Bahnen azonban vizsgálja annak lehetőségét, hogy a meglévő járműveket eladja és egységes, tizenkét darabos járműflottát üzemeltet majd a jövőben. E járművek a St. Gallen térségében végzett infrastruktúra-fejlesztés nyomán 2017-re elkészülő korszerű elővárosi vasúti hálózaton alkalmazná az Appenzeller Bahnen.

A 32-es pályaszámú Be 4/8-as 2004-ben készült a Stadler és a Bombardier közös vállalkozásában. Óvári Péter képe a korszerű motorvonatról St. Gallenben készült

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.