2014. 04. 09.

Viszlát, Usedom-Express!

Kevés pénzt hozott a konyhára, így megszünteti a Berlin és a Keleti-tengeren fekvő Usemdom szigetét közvetlenül összekötő járatot a DB AG. Igaz, nem is volt sokkal gyorsabb, mint bármelyik másik kapcsolat, de legalább átszállásmentesen volt elérhető a II. Világháborúban is komoly szerepet játszó sziget – mostanáig.


Idén már nem közlekedik a Berlin és a Keleti-tenger szigete, Usedom között közlekedő közvetlen járat, az Usedom-Express. A lengyel-német határhoz közel eső pihenőhelyre tartó vonat ugyanis nem hozott elegendő bevételt, így a DB AG leállítja a járatot, pontosabban 2014 nyarán már nem indítja el azt.
Bár a járat a többinél nem sokkal volt gyorsabb, közel négy órát ment Seebad Heringsdorfig Berlinből, hatalmas előnye volt, hogy átszállás nélkül közlekedett. Igaz, a DB Regio üzemeltette és az RE vonatnem nem ígért sem túl sok komfortot, sem pedig a Züssowtól hiányzó hiányzó felsővezeték nem kecsegtetett igazán említésre méltó járművel: vagy egy 628-as vagy egy 646-os sorozatú jármű tette meg ezt a fordulót. Ám mindezek ellenére is attraktívabb volt az autónál a járat.

Az Usedom szigetén működő DB-leányvállalat, az Usedomer Bäderbahn (UBB) motorkocsija Stralsundban. A szigetre csak átszállásal juthatnak el az IC-ket mellőző utasok
(fotó: Óvári Péter)

A 2013-as menetrendi évadra a RegionalExpress kategóriába sorolt járat előnye volt, hogy a tartományi jegyek és a kedvezményes napijegyek (pl. Schönes-Wochenende-Ticket) is érvényes volt a vonatra. Most viszont a megmaradt közvetlen járat csak pénteken és szombaton közlekedik, ráadásul InterCityként, így ezek a jegyek sem érvényesek rá a DB menetrendje szerint.
Viszont a közvetlen RE sem volt sokkal gyorsabb, mint a többi, átszállásos eljutási lehetőség: a 2013-2014-es menetrendben züssowi átszállással 4 óra 2 perces utazási időt prognosztizál  kereső.
Persze, korábban volt gyorsabb eljutási lehetőség is: a II. Világháború előtt, az 1930-as években építettek egy felhúzható hidat – biztosítandó a hajóforgalmat – a Karninon, a Peene egyik ágán keresztül. Igaz, ezt a hidat a II. Világháború végén a visszavonuló náci csapatok felrobbantották, de az újjáépítése annak ellenére terítéken van, hogy az 1990-es években a Wolgast és Wolgast Fähre között közlekedő kompot új közúti-vasúti híd váltotta ki. Az újjáépítés azonban százmilliós nagyságrendű forrásokat igényelne, emiatt viszont rendszeresen le is kerül a napirendről a téma.

A megmaradt utolsó „különlegesség” és közvetlen eljutást kínáló vonat a kirándulóknak a reggel Berlinből, este pedig a lengyel Szczecinből induló járat. Korábban ilyen komfortot és motorkocsit kínált az Usedom-Express is
(fotó: Halász Péter)

A DB AG ráadásul emeli a keleti-tengeri üdülőhelyre tartó vonatokra kitalált ajánlatának árát is. Az Ostsee-Ticket idén drágább lesz: idén a tavalyi 43 helyett 49 eurótól érhető el a jegytípus, ami azonban nem érvényes az InterCity vagy az EuroCity-járatokra, amik legalább még most közvetlen utazási lehetőséget kínálnak. A jegyek ára csak a téli időszakban csökken, ekkor 44 euróért vonatozhatunk. Természetesen az ICE-kre azért a különféle gazdaságos ajánlatok érvényesek maradnak.
Érdekesség: a vasúti menetrendből kikerülő viszonylatra máris lecsaptak a buszos szolgáltatók: május 11-től a DB AG-hoz közel álló távolsági operátorok ugyanilyen névvel kínálják szolgáltatásaikat.
A kérdés már csak az, hogy vajon meddig tartja majd fenn a DB Regio a másik, egyébként közkedvelt „kirándulóvonatát”, amelyik Berlinből reggel, a lengyelországi Szczecinből (korábban Stettin) kora este indul és a két város között az erre közlekedő EC-pár megszűnése óta az egyetlen átszállásmentes kapcsolatot biztosító járat.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.