2014. 05. 22.

A Bombardier újítja fel a tengerparti villamosokat

A kanadai-német járműgyártót választotta a belga De Lijn, az Oostende térségében közlekedő Kusttram üzemeltetője az immáron harminc éves járművek felújítására.


Összesen hatmillió eurót fordít a belga De Lijn, a De Panne és Knokke-Heist között közlekedő tengerparti villamos, a Kusttram üzemeltetője az 1980-as években épített járművek felújítására. A munkát a Bombardier végzi majd el a brürggei telephelyén.
A felújítás során a járműgyártó műhelyében kicserélik az ablakokat, az ajtókat és a tetőszerkezetet is. Emellett pedig megújulnak az akkumulátortartó szekrények, a szellőzőrendszer, az elektronikus és a levegős vezérlőpanel is.
A most közlekedő járműveket az 1980-as években szerezte be a De Lijn elődje, a tengerparti villamost is üzemeltető SNCV, majd a 2000-es évek elején újították fel őket először. A két részes kocsikat ekkor bővítették háromrészesre alacsonypadlós középrész beépítésével. A mostani felújítás nyomán legalább tíz évvel tovább maradhatnak forgalomban a kocsik. Az első modernizált tengerparti villamos 2015 januárjában áll forgalomba az elképzelések szerint.
A Kusttram vonalán a szögletes BN-villamosok mellett az utóbbi időben megjelentek a „Hermelijn” kocsik is, amelyek a De Lijn más üzemeiben váltak feleslegessé.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.