2014. 09. 16.

Mozdonnyal is ünnepelnek

Idén ünnepli 125. születésnapját a Rhätische Bahn, ám az évre esik még egy kerek évforduló: decemberben a 100 éves Chur–Arosa vasútvonalat köszöntik Graubündenben. Az évfordulóra természetesen egy megfelelően dekorált mozdony is emlékeztet.


A svájci RhB alighanem élen jár a különféle reklám- és emlékmozdonyok tekintetében. Az Albulabahn, a Berninabahn vagy éppen maga az RhB hálózatának évfordulója alkalmából is különleges ruhát töltött egy-egy mozdony vagy motorkocsi. A „graubündeni államvasút” ezúttal sem enged a hagyományból: decemberben ünneplik a Chur és Arosa közötti vasútvonal 100. születésnapját és ennek alkalmából a 627-es pályaszámú, Ge 4/4 II-es sorozatú mozdony kapott új külsőt.
Az RhB valamennyi vonala így vagy úgy, de különleges. Ám az Arosabahn számos változáson ment át az eltelt egy évszázad alatt. A vasútvonalat 1914-ben adták át a közönségnek, ekkortól kezdődött igazán fejlődni a térség. Amíg korábban postakocsival öt óra alatt lehetett a két végpont közötti utat megtenni, addig a vasútnak csak 80 percre volt szüksége a 25681 méter hosszú út megtételéhez – igaz, közben számos alagúton áthaladva összesen 1155 méternyi szintkülönbséget kellett leküzdenie a vonatoknak: Chur 584 méterrel, míg Arosa 1739 méterrel fekszik a tengerszint felett. A vasútvoanalat a kezdetektől fogva villamos üzemben működtette az 1942-ig önálló Chur–Arosa Bahn. Erdetileg a vonatok 2400 V-os egyenárammal működtek. A vasútvonal felújítása során 1997-ben áttértek az RhB hálózatán általános 11 kV 16,7 Hz-es váltóáramra és ekkortól nem szigetüzemként működik a vonal – bár megőrizte jellegzetes önállóságát, azaz Churban az állomás előtti térről indul, míg az RhB többi vonata bentről, az állomásról vág neki az útnak. A vonal első másfél kilométerében egyébként amolyan villamos Chur utcáin kanyarognak a vonatok.

A vasút gyorsabb volt, mint a lovaskocsi. A korhűen felújított postakocsi és a vonóerőt biztosító lovak, no meg a kocsisok az RhB churi vezérigazgatsága előtt pózoltak a vasút fotósának

Az RhB vonatai óránként közlekednek a vonalon, a téli szezonban további két RegioExpress-párt is kínálnak az utazóknak. A teherforgalom elhanyagolható mértékű az RhB többi vonalához képest, a tehervonatok operatív rend szerint közlekednek, de legtöbbször inkább a személyvonatok továbbítják a teherkocsikat.
A vonalon a vonatok jellemzően Ge 4/4 II-es mozdonyokból és ingavonatokból állnak, ezen felül rendszeresen közlekednek erre az ABe 8/12-es Allegra motorvonatok is. Korábban – az egyenáramú időszakban – a vonalon a speciális ABe 4/4-es vagy ABDe 4/4-es sorozatú motorkocsik továbbították a vonatokat – ezek közül a 484-es és a 486-os pályaszámút eladták 1998-ban a Chemins de fer du Jura nevű társaságnak, ahol tehervonati vontatómotorkocsiként továbbra is szolgálnak.

A Chur–Arosa vasútvonal jubileuma okán kapott új ruhát a 627-es pályaszámú, Reichenau-Tamins nevét viselő Ge 4/4 II-es mozdony. A vasút gyorsabb volt már 100 éve is a postakocsinál, de az ünnep okán mindkét közlekedési mód tiszteletét tette a churi állomás előtt
(fotók: Rhätische Bahn AG)

A turizmus fellendítésére az RhB 1997 és 2007 között próbálta bevezetni a Bernina-, az Albula- és a Glacier-Express mintájára a vonalon a minőséginek tekinthető Arosa-Express márkát. A vonat kocsijai speciális, a megszokott vöröstől eltérő, kék fényezésű kocsikból álltak: egy elsőosztályú, panorámablakos kocsi (As 1256), egy vezérlőkocsi (Bt 1703), egy másodosztályú (B 2319), egy első-másodosztályú (AB 1570) és egy poggyászteres kocsi (BD 2481) volt a vonatban. Ám a projekt nem volt sikeres és lassan ki is kopott a tiszta ingavonat. Az Allegrák megjelenésével pedig okafogyottá vált a járművek további fenntartása, felújítása.
Az elmúlt évek során az RhB számos fejlesztést hajtott végre, többek között megújult Arosa állomása is, amelyet a vasúttársaság a kantonnal és z Arosa Bergbahnen AG-val közösen finanszírozott: a projektre 24,4 millió frankot költöttek.
A jubileumi ünnepségeket 2014. december 13-án és 14-én rendezik majd. A vonal mentén számos program várja majd a látogatókat és természetesen járműbemutató és nosztalgiavonatok is várják majd a látogatókat. A részleteket az RhB a www.rhb.ch/chur-arosa weblapon kínálja.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.