2014. 09. 15.

Újít a ZSSK

Járműbeszerzésre adta a fejét a szlovák személyszállító vasút, a ZSSK. A Pozsony-környéki vonalakra szánt járművekből 17 darabot vásárolna a társaság.


Tizenhét új személykocsit vásárolna a szlovák személyszállító vasúttársaság, a ZSSK. Közlésük szerint a termes kialakítású, légkondicionált, másodosztályú utasterű, kerékpárszállításra is alkalmas járművek még 2015 során forgalomba állhatnak és első sorban a Pozsonyból kiinduló vonalakon, többek között Nagyszombat felé járnának.
A vasúttársaság közölte: a mostani járműpark átlagéletkora 22 év, ám nem ritkaság a 35 év körüli jármű is. A ZSSK szóvivője, Jana Morháčová a sajtónak nyilatkozva jelezte: elsősorban a regionális forgalomban közlekedő járművek cseréje szükséges, mert itt közlekednek a legöregebb járművek.

Lassan, de folyamatosan újítja fel a régi termes kocsikat a ZSSK, de szükség van a teljesen új járművek forgalomba állítására is

A mostani kocsibeszerzést az EU közlekedési operatív programjából finanszíroznák, ám azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan mennyit fordítanak a kocsibeszerzésre, hiszen még zajlik a tendereztetés.
A ZSSK az elmúlt években már komoly erőfeszítéseket tett a járműpark megfiatalítására. 2010 és 2013 között tíz darab, háromrészes emeletes ingavonati szerelvényt állítottak forgalomba, amihez a 263-as sorozatú villamosmozdonyokat alakították át. Emellett folyamatos a korábbi győri és hazai – a Vagonka Studenka gyárában épült – termes, belföldi forgalmú kocsik felújítása, amelyek a belföldi vonatok mellett a Pozsony és Bécs közötti ingavonatokban is közlekednek, vegyesen az osztrák személykocsikkal.

A felújított szlovák kocsik az osztrák ingavonatokban is helytállnak
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.