2015. 01. 22.

Hegyek országa, a mosdóban is

Tavaly októberben szokatlan kezdeményezésről számoltunk be az osztrák vasút világából: a szövetségi vasúttársaság teljes újra kívánja gondolni a fedélzeti mellékhelyiségek arculatát, és a megvalósítás mikéntjét illetően az utasokat is bevonta az ötletelésbe. Mostanra megérkezett a közönségszavazás eredmény, és mi más győzhetett volna, mint a hegyvidéki táj? Az ÖBB ezzel együtt is tett egy kis csavart a megvalósításba – részletek a hajtás után!



Ausztria a hegyek országa, és a jelek szerint ez nem csak az osztrák himnusz első soráig igaz: az ÖBB közönségszavazásán az utasok majd negyven százaléka arra szavazott, hogy a kiválasztott vonatok mellékhelyiségének belsejét ezentúl hegyvidéki tájat idéző tapétával dekorálja ki a szövetségi vasút. A hegyi legelő után a második helyezést a citromfa-téma nyerte (25%), míg harmadiknak az óceánt idéző motívumokat felvonultató tapéta futott be (22%). Véleményem szerint méltatlanul gyengén szerepelt az űrhajó-motívum ahhoz képest, hogy milyen jó ötlet egy WC-ajtóra belülről egy űrállomás ablakát és az abból nyíló kilátást felragasztani. Az ÖBB viszont bölcsen mindenkinek kedvezni próbál, ugyanis a nyertes motívum kizárólagos alkalmazása helyett a kiválasztott járművek a szavazatok arányában kapják majd a különféle mintákat.

A győztes téma: hegyi legelő

A fentiek értelmében a 247 Desiro és Talent motorkocsi mellékhelyiségei közül 93-ban találkozhatunk majd az alpesi legelővel, 61-ben nő majd ki citromfa a mosdókagyló mellől, 54 szerelvényben vethetjük magunkat az óceánba dolgunk végeztével, míg 39 vonaton űrhajósnak érezhetjük magunkat egy rövid időre. Akármelyik motívummal is hozzon össze minket a sors, az elővárosi és regionális járműveket használó ingázók szürke hétköznapjait mindenképpen feldobja majd a mosdók tapétája. A kérdés már csak az, hogy mennyire fogja bírni a „kiképzést” az újfajta dekoráció - az ÖBB színvonalát ismerve azért van némi remény a hosszú életre. Már csak azért is, mert a potenciális vandálok is talán megenyhülnek az ötletes árukapcsolástól: a mosdókban a tapéta motívumához kapcsolódó illatvilágot ígér a vasúttársaság. A citromfa és az óceán esetében ez még viszonylag egyértelmű, a havasi legelő már kellemetlen áthallásokra is okot adhat (bár teheneket nem láttunk a sajtólistára küldött képen), míg az űrhajó-motívum esetében egyszerűen elképzelni sem tudjuk, mire gondolhattak tematikához illő illat alatt. Egy biztos: hamarosan mindenre féy derül, ugyanis az első kitapétázott-szagosított mosdóval tuningolt járművek márróják a kilométereket az osztrák vaspályákon.

Második helyezett lett a citromfa

Az óceán-tematika harmadik helyre futott be

Titkos favoritunk, az űrhajóbelső, az utolsó lett a közönségszavazáson
(fotók: ÖBB)


Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.