2015. 03. 06.

Alagút helyett autószállító vonat

Néhány éven belül fel kell újítani a Gotthard közúti alagutat és még bővítenék is a kapacitását egy második alagúttal. De vajon szükség van-e erre és meg kell-e várni a felújítást a második alagúttal vagy a vasút beléphet alternatívaként a közút helyett? A BLS-nél jelezték: ők bevállalják az alagútpótlást.




A Lötschbergbahnon Kandersteg és Goppenstein között már több évtizede jól és sikerrel működik az autószállítás a Lötschberg-alagúton át. Az egyik legrégebbi svájci autószállítási szolgáltatás működtetője, a BLS most jelezte: nem szükséges második alagutat építeni csak azért, hogy legyen hol közlekedni a felújítás alatt a Gotthardon, ők vállalnák az autószállást a felújítás alatt.

A BLS vállalná a Gotthard-alagút lezárása miatti vasúti pótlás. Tapasztalatuk bőségesen van
(fotó: BLS)

Eleve gondokat jelenthet, hogy az új alagút építése hosszú évekig elhúzódhat, hiszen a svájciak elve csak 2016-ban szavaznak a második közúti Gotthard-alagút megépítéséről. A vasúti pótlásnak köszönhetően neki lehet fogni hamarabb a felújításnak. Alternatívaként felmerült, hogy a kamionokat a 2015-től teljes kapacitással üzemelő Gotthard-bázisalagúton át terelnék el, vonatra rakva és a Rola-szolgáltatást bővítve. Ugyancsak felmerült, hogy a fuvarozandó árukat közvetlenül vasútra raknák és így méginkább tehermentesülne a közúti közlekedés és nem csak a Gotthard térségében. A teherforgalom lebonyolítása kapcsán már most több szolgáltató jelezte részvételi szándékát.

A régi autórakodó Göschenenben, a Gotthard-alagút északi végén. Újra benépesedhet a rakodó, ha a BLS mellett döntenek az illetékesek
(fotó: Halász István)

Ám a teherautók mellett a személygépkocsikkal is kell kezdeni valamit. A Gotthard-alagutat évente ötmillió gépkocsi használja és ezt a kapacitást képes lenne pótolni a BLS. Urs Hochuli, a BLS Autoverlad vezetője sajtótájékoztató keretébe jelentette be mindezt. A BLS ugyanis óránként 600 gépjármű szállítását lenne képes biztosítani Göschenen és Airolo között a Gotthard vasúti alagúton keresztül. Ez összesen az alagút teljes – teherautókkal együtt számított – forgalmának 60%-át jelenti, tehát a tisztán személyszállító járművek forgalmát kényelmesen képes elvinni a vasúton a BLS. Az üzemeltetési költségeket éves szinten 36 millió frankra becsülik, míg a járműparkba egyszeri 70 millió frankos invesztíció szükséges – a BLS számára ez megérné, hiszen az átmeneti alagútpótlás után az újabb járműveket a saját vonalán, a meglévő szolgáltatások bővítésére használhatná fel.

A vasúti alagútpótlás összességében közel harmadannyiba kerül, mint az új „pótalagút” kiépítése, bár nyilvánvalóan a hosszútávú közúti kapacitásbővítés miatt megfontolandó az ötlet
(fotó: Halász István)

A vasúti pótlás amúgy is olcsóbb az új alagút építésénél, ami a számítások szerint 2,8 milliárd frankot emésztene fel: egy közepes becslés szerint az öt évig tartó „alagútpótlás” összességében 0,8 milliárd frankot emésztene fel. Igaz, a vasúti pótlás csak átmeneti megoldás lenne, míg a második közúti alagút tartós kapacitásbővítést jelentene, így a kérdés közel sem egyszerűen válaszolható meg.
A Gotthard-alagúton át közlekedő autószállító vonatok nem lennének teljesen újak: 1980-ig, a közúti alagút elkészültéig Göschenen és Airolo között működtetett ilyen szolgáltatást az SBB. Később, 2001. október 24-én a közúti alagútban történt tűzeset után ismét beindították a szolgáltatást.
„Kisvasúti” autórakodó a Matterhorn-Gornergat-Bahn vonalán, Realpban
(fotó: Halász István)
Svájcban amúgy is komoly kínálat van autószállító-autópálya-pótló vonatból: méteres nyomtávolságon a Furka-bázisalagútban Oberwald és Realp között az MGB; Klosters-Selfranga és Saglianis között az RhB a Vereina-alagútban; normál nyomtávolságon a BLS Kandersteg és Goppenstein között, valamint szezonálisan Kandersteg és az olaszországi Iselle között kínál ilyen szolgáltatást. Az SBB Brig és Iselle között a Simplon-alagútban üzemeltet autószállító vonatokat.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.