2015. 05. 22.

40 éves a Swiss-Express

Négy évtizeddel ezelőtt indult útjára a svájci vasút akkori zászlóshajója. A mai napig aktív szerelvények akkor a „Swiss-Express” márkanéven futottak és számos tekintetben korszakalkotó járműveknek számítottak.


A Swiss-Express ma már csak a vasúttörténet lapjain létezik: az első vonat 1975. május 22-én indult el Svájcban a Genf–Lausanne–Bern–Zürich–St. Gallen(–Rorschach) útvonalon. A járatok a vasúti közlekedés igazi krémjét képviselték.
A vonatok fix szerelvényekkel közlekedtek: tizennégy klimatizált, különleges kialakítású, EW III-as személykocsiból és egy Re 4/4II-es sorozatú mozdonyból álltak. Érdekesség, hogy az esetleges dupla szerelvényes üzem miatt a mozdonyokat úgy forgatták, hogy az egyetlen áramszedőjük mindig Zürich felé állt. A vonatok speciális fényezést kaptak és ehhez igazították a 111103, 11106, 11108, 11109, 11112, 11113, 11133 és a 11141 pályaszámú mozdonyok megjelenését, amelyek így az elegáns sárga-ezüst-sárga fényezést kapták.
A vonatok összeállítása is fix volt, ráadásul magyar szemmel kissé szokatlan: a mozdony mögött egy poggyászteres elsőosztályú kocsi, majd 5 teljes elsőosztályú, egy étkező és hét másodosztályú kocsi következett. Az étkezőkocsit úgy fordították, hogy az elsőosztályú utasoknak nem kellett a konyha melletti szűk folyosón közlekedni, ha az étterembe kívánkoztak. Érdekesség, hogy csúcsforgalom esetén az étkezőkocsival szomszédos másodosztályú kocsit átalakíthatták mobil asztalokkal egyfajta szükség-étteremmé, amit a közeli konyhából szolgáltak ki.
A menetrend szerinti üzemhez öt szerelvény kellett, a hatodik pedig tartalék volt néhány további betétkocsival egyetemben.

A 11112-es géppel továbbított Swiss-Express Winterthur közelében 1984-ben
(fotó: Petar Marjanovic / Wikipedia)

A vonatok különlegessége volt a nyomásállú átjáró a kocsik között, valamint az UIC-szabványok szerinti központi ütköző-vonó készülék. A kocsiszekrényeket alumíniumból készítették. A járművek passzív billenőszekrényes szerkezettel bírtak, így a mai napig az ívekben magasabb sebességgel közlekedhetnek. Ugyancsak érdekesség, hogy az AD-kocsi az SBB-nél szokatlan jellegű volt: hat fülke mellett egy kis poggyásztér volt, ami idővel szűkösnek bizonyult, így egy fülke feláldozásával tovább bővítették a pakliteret, valamint a vonatkísérő személyzet is kapott egy kis irodát.

A vonatok külső végén az 1980-es évek második feléig voltak meg a központi kapcsolók, de a kocsik között ma is ilyen található
(fotó: Halász István)

A vonatok 1982-ig, az országos ütemes menetrend bevezetéséig a Swiss-Express márkanévvel közlekedtek, ugyanis ekkor jelentek meg Svájcban az új prémium-vonatok, az InterCity-k. A vonatokról lekerültek a központi kapcsolók is az 1980-as évek második felében, miután a napirendről is lekerült az áttérés és áttértek vagyis visszatértek a járművek esetében a hagyományos csavarkapocsra, legalábbis a vonatok külső végein. Ekkor tértek át a vonatoknál az ingavonati üzemre, amikor az SBB IIId rendszerű ingavonati vezérlésre, valamint a vezetőállásos végén szintén csavarkapcsos megoldást alkalmaztak.

A 11141-essel továbbított szerelvény 1985-ben Oron közelében
(fotó: Petar Marjanovic / Wikipedia)

A kocsik a 2000-es évekig szolgáltak az SBB-nél. 2003 decemberében valamennyi szerelvényt leváltották az EW IV-es kocsikkal és munka nélkül maradtak a vonatok. Előbb a szerelvények – étkezőkocsi nélkül – a Luzern és Zürich Flughafen közötti gyorsvonatokban közlekedtek, ahol kihasználták az ingavonati üzem lehetőségeit. A vonatok számára ekkor már nem tartották fenn a speciális mozdonyokat, azok külön fordában közlekedtek és idővel elvesztették a speciális fényezésüket is. Mindösszesen két mozdony, a 11108-as és a 11109-es őrizte meg eredeti fényezését.
A szerelvényeket végül 2004-ben adta el az SBB a BLS-nek. A vonatokat az új tulajdonosuk a cég zöld-szürke-kék színeire fényezte és a vonatokhoz vásárolt Re 4/4II-eseket is hasonló színterv szerint festették át. A vonatok jellemzően Bern és Luzern, illetve Langnau között közlekednek a Regio-Express-járatokban és vagy a 420.5 vagy a 465-ös sorozatú BLS-gépek továbbítják az ingavonatokat.

Az EW III-as kocsik a mai napig szolgálnak, ám már nem a dedikált gépekkel, hanem a BLS által vásárolt hagyományos Re 4/4II-esekkel, amelyek a 420.5-ös sorozatba kerültek újonnan
(fotó: Halász Péter)

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.