2015. 07. 29.

Kisiklott egy vonat egy marha miatt

Néhány nappal ezelőtt, július 26-án este a Londonból Ramsgate-be tartó vonat Chilham közelében összeütközött egy csapatnyi, a közeli legelőről a vasúti pályára tévedt tehénnel. Az ütközés következtében a vonat első kocsija kisiklott.



Az első jelentések a pálya közelében kódorgó marhákról este 8 óra után érkeztek a környékről. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint egy vonatot csökkentett sebességgel küldtek át a kérdéses szakaszon, de miután a vezető jelentette, hogy nem látott állatokat a pályán, a vonatok normál sebességgel haladhattak. Körülbelül egy órával később a Southeastern 20:10-es London Cherring Cross–Ramsgate járata körülbelül 60-70 mph-s (96-112 km/h) sebességgel haladt amikor elgázolt néhány a pályára tévedt tehenet.
Az ütközés következtében a Class 375-ös (375 703-as pályaszámú) motorvonat első kocsija mind a négy tengelyével kisiklott. A baleset következtében egyetlen ember sem sérült meg, de öt, más jelentések szerint hat szarvasmarha elpusztult.
A brit sajtó elismerését fejezte ki a vonat vezetője felé, aki a sokkoló esemény után a híres angol hidegvérrel kezelte a helyzetet, amikor észrevette, hogy a rádiója működésképtelenné vált, gyalog indult el az ellenkező vágányon és megállított egy közeledő vonatot. A vezér ezzel megelőzött egy potenciális komolyabb katasztrófát.
A balesetet szenvedett vonaton mintegy 70 ember utazott, akiket előbb a közeli Godmersham faluba szállítottak. Itt a falu művelődési házában várhatták meg, amíg az autóbuszok megérkeztek értük, a helyiek pedig teával kínálták őket. A kisiklott kocsit a hétfői nap során visszaemelték a pályára és a szerelvényt elvontatták.
A vasúti pálya sérüléseit a következő nap folyamán igyekeztek kijavítani. Ezen felül a Network Rail vizsgálja, hogyan tudtak az állatok a vasúti pályára tévedni, hiszen azt kerítés védi. A forgalom legkorábban szerdán állhat helyre a vonalon, addig Ashford és Canterbury között autóbuszok pótolják a vonatokat.

Keresztury Ferenc

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.