2015. 12. 17.

Bécs egyre messzebb van?

Az elmúlt évek során folyamatosan emelkedett a méltán népszerű Budapest-Bécs Kirándulójegy ára. A MÁV-START ezúttal is emelt, tekintet nélkül arra, hogy jegy árában tulajdonképpen kevesebb szolgáltatás van, hiszen a Budapestről elérhető legtávolabbi állomás is közelebb került a távolsági forgalom átrendezésével.




Nem csak a kirándulók, hanem az ingázók is kedvelik a MÁV-START egyik „fejőstehén” termékét, a Budapest-Bécs Kirándulójegyet. A bécsi helyi közlekedés nélküli változat korábban 25 euróba került, az elmúlt menetrendi évadban azonban már 29 eurót, illetve annak megfelelő, a MÁV-START által önkényesen megállapított árfolyamon számított forintot kellett leszurkolni a jegyért. A 2015/2016-os menetrenddel azonban a jegy ára átlépett egy lélektaninak is tekinthető határt: immáron mintegy 14%-kkal többet, 33 eurót kell fizetni a Budapest-Bécs Kirándulójegyért.
Az áremelésnek igazán nem látszik a háttere: a megtehető távolság nem lett nagyobb, sőt, éppen ellenkezőleg: az osztrák távolsági forgalom átszervezésével ugyanis a Westbahnhof már nem érhető el Budapestről közvetlenül vonattal; a legtávolabbi pont pedig Meidling állomása lett, ami lényegesen közelebb van a magyar fővároshoz. Ugyancsak nem látszik a háttérben az, hogy több szolgáltatást kapnánk a jegyért: pontosan ugyanazt kapjuk, mint eddig, másodosztályon utazhatunk, ezen túlmenően pedig továbbra is csak felár mellett érvényes a Dacia nemzetközi gyorsvonat fedélzetére. Utóbbira pedig nem biztos, hogy szívesen felül az utas, lévén csak két román másodosztályú kocsi jut rá, jellemzően zsúfoltan – Budapestről Bécs felé ráadásul megbízhatatlanul késve is közlekedik a járat, persze a MÁV-START-ot úgysem zavarja. Egy a fontos: fizessünk. Az már csak hab a tortán, hogy az áremelés kommunikációja rendkívül diszkréten elmaradt, az utasok többsége csak a pénztárnál szembesül azzal, hogy többet kell fizetnie a jegyért.

A MÁV-START a gyenge forint ellenére is emeli a kirándulójegy árát, pedig sem hosszabb utazás, sem több szolgáltatás nincs a jegyben. Bécs messzebb lett a menetrendváltással?
(fotó: Halász Péter)

Itt jegyezzük meg: ha az utas pontosa tudja, hogy melyik vonatokkal utazik, akkor sokkal olcsóbban elintézheti a jegyváltást: az ÖBB-nél 19, a MÁV-START-nál 13 eurótól árulnak már vonathoz kötött jegyeket, amiben a helyfoglalás díja is benne van. Így a MÁV-START pénztáraiban összesen 26 euróból meg tudjuk venni azt, ami a kirándulójeggyel 33 + 3 + 3 = 39 euró lenne, hiszen a kirándulójegy mellé pluszban célszerű helyjegyet is venni.
Hogy a MÁV-START-nak mi a célja ezzel a lépéssel, nem tudni. Ám az biztos, hogy a határokon átnyúló vonatozásnak díjszabási szempontból nincs jó éve az új menetrendi évadban: az ÖBB a menetrendváltással a magyarországi Euregio-menetjegyeket szüntette meg, ezentúl csak Bécs és Pozsony között kínálnak ilyeneket. A MÁV-START részéről (egyelőre?) még létezik az Euregio-ajánlat az osztrákok felé.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.