2016. 04. 26.

Innsbruckban buszokat számoznak

A címben említett tény talán nem is tűnik olyan izgalmasnak, hogy egyáltalán hírértéke legyen. Mégis az: ugyanis a buszok számozásával egy hagyománnyal való szakítás kezdődik meg a tiroli városban, hiszen eddig a helyijáratokat betűkkel jelezték.





Innsbruckban az autóbusz-vonalakat hagyományosan betűjelzéssel illették eddig. Ezek a betűjelzések valamilyen módon mindig utaltak a vonal egyik (eredeti) végállomására. Ilyen az F, ami a Flughafen, azaz a repülőtér miatt lett F, vagy éppen az ST, ami a Stubaital miatt kapta ezt a jelzést. A 4-es busz nem mellesleg egyfajta villamospótló, hiszen a jelzését a 4-es villamostól örökölte meg, miután 1974-ben megszűnt az Innsbruck és Hall in Tirol közötti 4-es villamos, a korábbi Lokalbahn Innsbruck–Hall in Tirol vonala.

A 4-es jelzésű busz helyett 1974-ig villamos járt. Május 2-ától a villamos utolsó emléke, a viszonylatjelzés is eltűnik, a járat az 504-es számot kapja majd

Az Innsbrucker Verkehrsbetriebe, az IVB közlemény szerint több buszjárat új jelzést kap majd május 1-jétől: hagyományos számokkal jelzik azokat. A rendszerből eltűnik a D, az E és a DE jelzés, ezek a buszok az 501-es, 502-es és 503-as számokat kapják. A 4-es és az S, valamint az ST jelzésű járat az 504, 505 és 590-es számot kapják. Az éjszakai járatok közül az N17-es és az N18-as pedig 502N és 590N jelzéssel közlekedik majd a jövőben.

A D jelzésű buszt május 2-ától 501-esnek hívják majd. Az átszámozásban érintett járatok inkább helyközi jellegűek, semmint helyiek, így érthető az IVB döntése is
(fotók: Berky Dénes)

A május 2-i változás nem csak a viszonylatjelzésekben, hanem a menetrendekben is hoz majd némi változást: az 501-es és az 502-es a jövőben nem felváltva közlekedik a 15 perces ütemben, hanem délelőtt félórás, délután 15 perces követést adnak majd a járatok. Az 505-ös viszonylaton egész nap órás követésű menetrend lesz érvényben., a reggeli fél órás ütemet viszont kiterjesztik majdnem délig és a délutáni időszakban is biztosítják a fél órás követést hétköznapokon.
Az IVB közleménye szerint a viszonylatjelzések megváltoztatására azért van szükség, mert a jelzések így jobban illeszkednek a közlekedési szövetség, a Verkehrsverbund Tirol (VVT) által alkalmazott rendszerhez.

Halász Péter

2 megjegyzés:

  1. Még fenn van a térkép: http://www.ivb.at/de/unternehmen/downloads/download-drucksorten.html

    VálaszTörlés
  2. Na, jó ezt tudni, éppen oda készülök! Mindjárt átvezetem a várostérképen. Danke schön!

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.